Dunaújváros Hetilap

Jól működik a rendszer, idén közel 500 tonna hulladékot lomtalanítottunk össze

doszerk - 2025. november 11. 9:00

Az idei évre a lomtalanítást befejeztük, Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester szerint az a legfontosabb üzenet, hogy hatékonyan üzemel a szisztéma, és hogy számíthatnak a lakók erre a szolgáltatásra – Dunaújváros egyre több hulladéktól szabadul meg évről évre.

 

Idén majdnem 500 tonna szemét került a konténerekbe városszerte. Ez egy komoly eredmény egy olyan településen, ahol korábban sok hulladék végezte szétszóródva, a természetben vagy a Duna-parton. Mezei Zsolt alpolgármester szerint jól működik a lomtalanítási rendszer Dunaújvárosban.

Rendszeresen és szervezetten

Egy-egy lomtalanítás során általában 30-50 tonna hulladékot helyeznek el a városlakók a konténerekbe és a jövőben még egészen biztosan sok tárgy vár elszállításra. Ez a holnap zenéje lesz, azaz a lomtalanítások folytatódnak majd – Mezei Zsolt szerint a dunaújvárosiak számára fontos a kiszámíthatóság, illetve a szervezettség:

– A lomtalanítás szervezett folyamata és a konténerek időben történő elszállítása hozzájárult ahhoz, hogy a közterületek rendezettebbé váltak. Azért is beszélhetünk sikerességről, mert ez a fajta lomtalanítás azzal jár, hogy utána rend van. Délután, legkésőbb három órakor befejezzük a konténerek beszállítását a helyszínekről, a munkatársak a helyszínen körbenéznek és összeszedik az eldobott, ottmaradt apróbb hulladékokat is, és úgy hagyjuk ott a környéket, mintha nem történt volna semmi. A siker másik része talán az, hogy minden esetben mi magunk is segítjük a lomtalanításokat. Ha kell, forgalmat irányítunk, szekrényeket cipelünk, vagy segítünk a pincékből felhozni az évtizedek alatt beszorult holmikat.

Fordulópont volt a hulladékudvar megnyitása

Az elmúlt évek során döbbenetes mennyiségű hulladéktól szabadult meg a lakosság, és még így is elképesztő mennyiség maradt a pincékben, garázsokban, különböző tároló helyiségekben. Mezei Zsolt szerint fontos cél, hogy a felesleges tárgyak ne a természetben vagy a Duna-parton végezzék, hanem a rendezett begyűjtés után újrafeldolgozzák és újrahasznosítsák a lomot:

– Kiemelt szerepe van a hulladékudvarnak, a folyamatos nyitvatartás lehetőséget ad arra, hogy a lakosok — például bútorcsere vagy a háztartás nagytakarítása esetén — szabályos körülmények között, azonnal megszabaduljanak a feleslegtől. Ha veszünk egy újat és a régit nem tudjuk tartósan használni, nem kell a természetben lerakni: ki lehet vinni a hulladékudvarba. A lakosság egyre jobban érti a szabályokat, egyre inkább alkalmazkodik mindenki a lehetőségekhez. Azt látom, hogy a Budai Nagy Antal úti központ óriási lehetőség arra, hogy rugalmasan kezeljük a hulladék kérdését.

Közösségformáló szerep

A program nem csupán technikai haszonnal jár: a lomtalanítási napok közösségformáló erejűek is. Sokan jönnek el, beszélgetnek a városról, a környezetről és helyszíni problémákat is megvitatnak: hol kell parkot rendezni, hol kell kivágni fát, hol lehetne felszámolni illegális hulladéklerakókat. Kötetlenül, munka közben vitatják meg ezeket, sok esetben munkaruhában, szekrényeket emelve.

Arra pedig, hogy kinek mi a tényleg felesleges, nehéz receptet mondani. Mezei Zsolt szerint ha öt éve a pincében áll valami, valószínűleg nincs rá szükség, inkább vigyék el a hulladékudvarba, vagy kérjenek segítséget a várostól. Az alpolgármester figyelmeztetett a külső vállalkozók által hirdetett lomelszállítások kockázataira is – szerinte nem mindig kerülnek a megfelelő helyre, már csak ezért is érdemes a garantáltan szabályos, helyi megoldást választani.

DMJV Önkormányzata

(Fotók: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

2025. nov. 13.

A tönkrement régi tűzoltóautó helyett egy újabbat, megbízhatóbbat szeretnének vásárolni a baracsi tűzoltók, s ebben most bárki segíthet nekik!

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

2025. nov. 12.

Településünk egyik ékköve a szabadstrand és környéke – a területen rengeteg fa található, ám az évek során közülük sokan elöregedtek és megbetegedtek. Jelenleg is tart a balesetveszélyessé vált példányok kivágása.

Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját

Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját

2025. nov. 12.

Polgármesteri és intézményvezetői köszöntő, szép műsor, és az intézményi tradícióknak megfelelően díjátadó színesítette az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepi eseményét, amelyet a szociális munka napja alkalmából rendeztek a zeneiskola kamaratermében kedden délelőtt.

Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója

Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója

2025. nov. 11.

Idén is az Élelmiszerbank tartós élelmiszergyűjtésével kezdődik az évvégi jótékonysági szezon. Vajon meglesz az egymilliomodik ünnepi adománycsomag? A hét végén már lehet válasz!

Lombhelyzet van, gyűjtik és elszállítják

Lombhelyzet van, gyűjtik és elszállítják

2025. nov. 11.

Beköszöntött az ősz, ami magával hozta az ilyenkor esedékes munkálatokat is. Dunaújváros rengeteg fával büszkélkedhet, s ezek a fák bizony megszabadulnak a lombkoronájuktól. Csak éppen ez a folyamat nem éppen néhány nap alatt történik meg.

"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)

"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)

2025. nov. 10.

Folytatták a nemes és szép, egyúttal gyászterhes tradíciót, fáklyás ünnepségen emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc pentelei eltiprására a város önkormányzata a forradalmi emlékműnél múlt pénteken.

DSTV: közös főhajtás az áldozatok emléke előtt

DSTV: közös főhajtás az áldozatok emléke előtt

2025. nov. 09.

Az eseménytől már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése: a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a Pentele Baráti Kör a közelmúltban. A világháborúk áldozatai előtt hajtottak főt, a három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak. Hangkép.