Magáncsőd indul - kiút az adósságcsapdából?
Kedden hatályba lép a magáncsődre vonatkozó törvény. A részletszabályokat tartalmazó rendeletek alapján szigorú vagyonfelügyeletre számíthatnak a családok, ha ki akarnak keveredni az adósságcsapdából, és nem akarják elveszíteni a lakásukat.
Keddtől lép életbe a természetes személyek adósságrendezéséről (magáncsődről) szóló törvény. A programról Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára korábban úgy nyilatkozott: 20-30 ezer családnak nyújthat majd megoldást. Ennél azonban lényegesen magasabb, 100 ezer fölött van azoknak a családoknak a száma, akik képtelenek fizetni a jelzáloghitelüket, így az ingatlanjuk veszélyben van.
A magáncsődöt azok kérhetik, akiknek a vagyona és jövedelme nem elégséges a felhalmozott adósság törlesztésére vagy visszafizetésére, de rendelkeznek azért rendszeres jövedelemmel, így van remény arra, hogy ha a hitelezőikkel megegyeznek, ismét fizetőképesség váljanak. A lehetőség az olyan természetes személyek számára nyitott, akiknek a tartozása legalább 2 millió, de maximum 60 millió forint, ezek között van már olyan is, amelyik legalább 90 napja lejárt. Az is szabály, hogy a tartozások legalább 80 százalékban elismert viszonyból származzanak, és a teljes összegük nem haladhatja meg az adós vagyonának a kétszeresét.
A magáncsődbe menekülő adósok szigorú vagyonfelügyelet alá kerülnek, ennek részletszabályairól a napokban jelent meg egy rendelettervezet az Igazságügyi Minisztérium honlapján. A beérkező jövedelem beosztásáról egy családi vagyonfelügyelő dönt majd, aki a család alapvető szükségleteire elegendő pénz kivételével minden vagyontárgyat és bevételt az adósságok csökkentésére fordít majd. A családoknak két számlájuk lesz majd, az adósságtörlesztési számláról a hitelezőknek fizetnek, a másikra kerül az a pénz, amiből a mindennapi megélhetésükre, ennivalóra, rezsire költhetnek. Erre a számlára kerülnek azok a jövedelmek, amelyek egy augusztus közepén megjelent kormányrendelet szerint nem vonhatók el az adósságrendezésre.
Nem tartoznak majd az adósságrendezésbe a mindennapi élet olyan használati tárgyai, mint például a mosógép, a hűtőszekrény, a háztartási gépek, a kerti gépek, a bútorok, a haszonállatok, a kertben termő élelmiszerek, gyümölcsök, a tankönyvek vagy a gyerekek játékai és az alapvető élelmiszerek. Luxuscikkeket azonban nem lehet tartani, ha például egy háztartási gép forgalmi értéke meghaladja az öregségi nyugdíjminimum háromszorosát (ez 85 500 forint most), akkor a vagyonfelügyelő bevonhatja az adósságrendezésbe.
Nem lehet eladni a fűtőberendezéseket, a családnál kell hagyni egy évre elegendő tüzelőanyagot is, és a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök sem értékesíthetők. Számos segély és járadék sem vonható el, a legtöbb szociális ellátás, ajándék és adomány is legalább bizonyos összeghatárig megmarad, és a családi pótlék, valamint a családi adókedvezmény sem kerül a vagyonfelügyelőhöz. Az adósok persze dönthetnek úgy is, hogy lemondanak a kormányrendeletben felsorolt javaikról, hogy hamarabb letudják az adósságot.
A szabályok azonban nélkül is szigorúak, a hónap végéig mindenképpen ki kell jönni a megmaradt fizetésből, a napi megélhetésre szolgáló számlát ugyanis a magáncsődöt választó családok nem vihetik mínuszba, hitelkeretet nem igényelhetnek rá. Sőt más módon sem adósodhatnak el, így hitelkártyát sem kérhetnek. Ha fizetésemelést kapnak, bónusz, prémium érkezik a számlájukra, ha örökölnek valamit, vagy máshonnan extra bevételre tesznek szert, azt szintén nem költhetik magukra, hanem a hitelezőket kell belőle fizetni.
OPH
A rovat további hírei: Közélet
Hegyekben állt a tilosban lerakott zöldhulladék
2025. júl. 11.
Visszatérő probléma ellen lépett fel Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester – a Barátság városrészben ismeretlenek a közterületre rakják le a nem kívánatos zöldhulladékot. A helyzet nemcsak bosszantó, hanem költséges is: az elszállítása minden esetben a városi büdzsét terheli.
"... mindig is a munkából élő emberek városa volt"
2025. júl. 11.
Dunaújváros adott otthont a Vasas Szakszervezeti Szövetség éves vándorgyűlésének, a 35. VASAS Nyári Egyetemnek. A várost Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester képviselte, aki köszöntőjében a szolidaritás fontosságáról beszélt.
Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának
2025. júl. 10.
A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8041 darab kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 402 ezer 50 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Dunaújvárosi Óvoda részesült.
Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg
2025. júl. 10.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.
Móricz: laptop-adomány gépeivel gazdagodtak
2025. júl. 08.
A tanév utolsó heteit is rendkívüli események színesítették a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Az egyik ezek közül az, hogy nagyszabású laptop-adományozási program egyik kedvezményezettje lett az intézmény.
Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés
2025. júl. 07.
Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.
Köszönet a véradóknak – csak így tovább!
2025. júl. 06.
Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!