Enter – Amikor Pentele megszabadult a hódítóktól…

1594-ben Szinán vezér Győr felé vonuló serege rabolta le, majd a Duna menti török táborok ellen indult keresztény hadak pusztították nem egyszer. Az itt lakók közül mind többen békésebb vidékre menekültek. A község néhány év alatt teljesen kiürült.

Életjelek a romokon

1609-ben a német utazó, Maximilian Brandstetter azt jegyezte föl, hogy a környék „egészen elhagyatott”. Pentele még 1617-ben is a lakatlan települések listáján szerepelt. Sok év kellett, hogy újra élettel teljen meg a falu. A visszaszivárgó magyarok mellett kis számban bár, de a Balkánról elüldözött rácok is megjelentek. A később róluk elnevezett dombon az 1630-as évek elején Iszmáil pasa, budai vezír a korábban fölégetett palánkvár helyett újat építtetett. A palánk körül takaros kis település született, ahogy az akkori török utazó, Evlia Cselebi írja: „… száz deszkatetejű ház, egy fogadó, és húsz bolt van benne; a város új építkezésű. Nagyon jó levegője van és szép építkezés. Szőlője és kertje számtalan.”

A falu újra a korábbi életét próbálta élni, változatlanul kettős adóteher alatt. A keresztények lakta faluszeglet elkülönült a török szolgálatban álló rác katonák településrészétől. Az újabb hadi emberveszteségek aztán a lélekszámot apasztották, és ez megint a szerb betelepülők előtt nyitotta meg az utat. A jövevények, a törökbarát rácok közül sokan gazdálkodni kezdtek, de a magyar földesúrnak járó adó fizetését megtagadták, így feszültség támadt köztük és az őslakosok között. Ez évek múlva szűnt meg, amikor sikerült rászorítani a telepeseket is az egyenlő teherviselésre.

A község a háborús idők ellenére gyarapodni kezdett. Az egy évszázaddal korábban még a környék legkisebb települése az 1680-as évekre a legnagyobb, lélekszámban és gazdaságilag is a legjelentősebb lett.

Budáról jött a szabadságjel

Pentele lakói, ahogy a más megszállt vidékeken élők, aligha gondolták azokban az években, hogy hamarosan megszabadulhatnak a hódítóktól. Úgy tűnt, a Porta uralma megingathatatlan. De elérkezett 1683: a Bécs bevételéért indított ostromban Kara Musztafa seregei megsemmisítő vereséget szenvedtek. Ez új reményt adott a keresztény erőknek. Pápai szorgalmazásra megalakult az oszmánellenes Szent Liga, amelynek határainkon túl elért hadi sikerei példáján megszületett a terv Buda várának visszafoglalására.

Lotharingiai Károly herceg vezetésével a magyar végvári harcosokból és számos náció katonáiból álló nyolcvanezer fős sereg június 18-án körülvette a várat. Megkezdődött az ostrom. A váltakozó sikerrel zajló küzdelem második havában vészjósló hír érkezett: Szulejmán nagyvezír hatalmas sereggel jön a várvédők erősítésére. Pálffy Károly altábornagy kapta a feladatot, hogy derítse fel a bevonuló sereg erejét. Csapata Földvárnál sikerrel ütközött meg a török elővéddel. Pálffy tábornok napokig Pentelén táborozott, hogy a közelből követhesse az ellenséges fősereg mozgását.

Augusztus derekán Szulejmán a harcosaival Budára érkezett. Megütközött a szövetségesekkel – és elszenvedte első vereségét. A nagyvezír hatalmas serege egyszerűen megfutamodott! Igaz, Szulejmán nem adta fel egykönnyen; a következő napokban újabb és újabb támadásokat vezényelt, ám ezeket Károly herceg csapatai rendre visszaverték.

Eljött szeptember 2-a. Egy zseniális hadicsel napja volt az. Lotharingiai Károly hatalmas dobpergés közepette elindította katonáit Szulejmán főserege ellen. Aztán váratlan dolog történt: lőtávolságon kívül a vonulók megálltak. Két órán át nem mozdultak. Farkasszemet néztek a törökökkel. Azok nem tudták ezt mire vélni, egyre csak nőtt a feszültség – amikor egy kürtjelre a „támadók” egyszerűen visszamasíroztak a várárok mögé. A futóárkokban várakoztak a rohamosztagok, amelyek aztán ágyújelre megindultak, és a visszavonult csapat fedezete mellett megkezdték a végső ostromot. Fiáth János őrnagy nemsokára kitűzte az első felszabadított bástyára a magyar zászlót, majd néhány óra múlva az első sorokban harcoló Petneházy Dávid ezredes letépte a vár fokára tűzött lófarkas hadi jelvényt – 145 év után az többé nem hirdette a törökök dicsőségét.

Napok múltán, ahogy a nyugati nagyvárosokba ért a hír, mindenütt zajos ünnepségek kezdődtek. Szeptember 9-én a római Angyalvár delet jelző ágyúlövése után egy óráig zúgott az összes templom harangja, hírül adva, hogy Buda ismét magyar lett, Európa védőbástyája megerősödött.

Szulejmán megírja pentelei levelét

A török had nagyvezíre, Szári Szulejmán pasa szégyenszemre menekülni kényszerült. Pentelén vert tábort egy időre. Szeptember ötödikén levelet diktált tolmácsának. A címzett Lajos Vilmos herceg, bádeni őrgróf, császári tábornagy volt. A megalázott és kétségbeesett Szulejmán – aki csak névrokona az egy év múlva hatalomra került szultánnak – békeajánlatot tett a levélben. Ennek persze nem volt foganatja. A nagyvezír ismét menekülőre fogta. Mehmed szultán később őt kárhoztatta a vereségért, de fejét nem vétette. Szári Szulejmán végzetnapja csak egy év múlva jött el, amikor Nagyharsánynál is csúfos vereséget szenvedett. Mehmed utódja, II. Szulejmán szultán nem volt megbocsátó. Kivégeztette.

Lotharingiai Károly herceg a budai győzelem utáni még napokig űzte az ellenséget, majd Pentelére vonult és letáborozott a déli fennsíkon. Az a nap, szeptember 9-e a falu végső felszabadulásának napja. A török soha többé nem térhetett vissza Pentelére.