Az Isten és martinkemence
Személyes történetekből építkezve ábrázolták a város történetét az Építők című filmben, melynek forgatását napra pontosan ezelőtt 20 évvel kezdték meg.
1997-ben került bemutatásra a köztelevízión az Építők című film. Munkacíme „Az Isten és martinkemence” volt, ezt még a film ötletadója, Xerovits Géza teológushallgató adta neki. A film az eredeti tervek szerint egy a városba költöző káplán szemszögéből mutatta volna be a gyorsan fejlődő, épülő Dunaújvárost. A film forgatókönyve nagyban változott és végül emberi sorsokon keresztül mutatták be miként alakult ki gyár mellett egy nyüzsgő város.
A filmben ellentétbe állítják a múltat a jelennel, azáltal a hagyományos gazdálkodást a nagyiparival. A dokumentum film Csúri Ákos (forgatókönyvíró) és Szántó Ferenc rendező keze munkáját dícséri. A forgatások 1995. november 16-án kezdődtek, két évre rá már a publikum elé tárták a mozit. A film kikerülése után nagyon rossz kritikákat kapott, a nézők többsége úgy ítélte, nem sikerült hűen ábrázolni a város igazi szellemiségét. Egy éles hangulatú kritikában fogalmazták meg, hogy a városban több az egy főre jutó olimpikon, zenész vagy művész mint az országos átlag. Az alkotók szemére vetették azt kifelejtették ábrázolni, hogy rajuk és a munkás rétegen kívül a diplomás értelmiség is komoly helyet foglal el a város életében. Több kérdést is boncolgatott a film, a helyi lokálpatriotizmusról, hogy büszkék-e vélt és valós értékeikre a helybeliek.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: az Építők útja szobrai
2025. júl. 12.
Negyedik epizódjához érkezett a DSTV sorozata a város köztéri szobrairól. A Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével készült Szoborváros újabb részében az Építők útján található alkotásokat mutatják be. Hangkép.
Szép fák, remek pályaművek – jól sikerült a fotópályázat első felvonása
2025. júl. 11.
Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a „Dunaújváros fái a négy évszakban” című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket.
DSTV: a velünk élő örökség
2025. júl. 10.
Sok látogatót vonzottak a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat városi helyszínei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Intercisa Múzeum a római kori kőtár és fürdő mellett az intézmény központi épületében is gazdag kínálattal csalogatott. Hangkép.
Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)
2025. júl. 09.
Négy nap dübörgés és fergeteg, a rock/metál műfajok híveinek őszinte örömére: idén is nagyot ment, és bár új csapat szervezte, és sajnos akadtak is döccenők, összességében mindenképpen pozitív élményt hozott a közönség körében a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten.
Évadot zár a Zenélő Cukrászda
2025. júl. 09.
Az édes élmények kedvelői ráadásul szólóprodukciót hallhatnak a Vasmű úti egységben – Gyalus Boglárka énekel szombaton délután. A nyári szünet előtti utolsó alkalomra is nagy szeretettel várnak mindenkit.
DSTV: POK és SZIG a színpadon
2025. júl. 09.
Szép eseménynek adott otthont a Bartók színházterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Városunk két gimnáziuma, a Pannon és a Széchenyi színjátszó diákjai álltak a közönség elé, és mutatták be színdarabjaikat. Hangkép.
ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel
2025. júl. 08.
Egyszerre izgalmas és tanulságos bemutatót ígér a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása: Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, a város köztereire álmodott terveiket. A tárlat csütörtökön nyílik, mindenkit szeretettel várnak!