Fiatalokkal vág neki a tavaszi szezonnak a DPASE!
Nem tudta stabilizálni és javítani gazdasági hátterét a DPASE, mely szakmai stábjával és a hivatásos szerződéssel rendelkező játékosaival is szerződést bontott a közelmúltban.
A bajnokság őszi szezonját a nyolcadik helyen zárta a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata az NB II-ben, ám a téli szünetben szakmai stábja, majd több játékosa is elhagyta a komoly pénzügyi gondokkal küzdő alakulatot sőt, sokáig az is kérdéses volt, hogy folytatja-e a bajnoki küzdelmeket. A csapat körüli bizonytalanságot igyekszik eloszlatni a DPASE elnöksége, mely honlapján közreadott sajtóközlemény formájában tájékoztatta szurkolóit az egyesület helyzetéről. A vezetés közleményét mi is betűhíven közöljük olvasóinkkal, íme!
"Tisztelt Szurkolóink!
Ezúton szeretnénk ismét tájékoztatást adni a klub körül kialakult helyzetről, a döntésekről és azok hátteréről.
Már az idei szezon kezdetén is őszintén beszéltünk a nehézségeinkről, a klub gazdasági instabilitásáról. Terveinket a felnőtt csapatunknál igyekeztünk az elvárások és lehetőségek egyensúlyban tartásával kialakítani és olyan eredményt elérni, hogy elérhető közelségbe maradjon akár a feljutás, ha sikerül extra forrásokat bevonni. A pályán elért eredményünk alapján ez nem lett volna irreális célkitűzés tavaszra, de sajnos nem sikerült új szponzort, szponzorokat találni, így a gazdasági hátterünket nem sikerült továbbra sem stabilizálni, javítani.
Az egyik főszponzornak az NB I-ben, csak a szezon végéig szólt az egyszeri támogatása az első osztályban bennmaradástól függetlenül. Sajnos, az elmúlt két, három évet nézve az előirányzott szponzori és támogatási összegek nem realizálódtak teljes mértékben. Az idei őszi szezonban pedig továbbra sem volt szponzorációs támogatónk. Ezt, egyetlen első illetve másodosztályú klub sem bírná el.
Ennek következtében a vezetőség a dunaújvárosi labdarúgás hosszú távú működésének érdekében, úgy döntött, hogy a klub gazdasági hátterét megpróbálja rendezni, de ehhez a tavasszal esedékes bevételeket a felhalmozott kötelezettségek teljesítésére kell fordítani. Ez az oka, hogy tavasszal döntő többségben saját nevelésű fiatal játékosokat szerepeltetünk a másodosztályban.
A fentiek miatt, a felnőtt csapatunknál a hivatásos szerződéssel rendelkező játékosokkal és a teljes szakmai stábbal szerződést bontottunk. A fájdalmas, de szükségszerű intézkedések megteremthetik nyárra, egy rendezett klub működtetésének alapjait.
Tudjuk, hogy nehéz tavasz elé nézünk, ahol nagyon nagy szükségünk lesz a szurkolóink támogatására, türelmére. Mottónk: küzdeni mindig, feladni soha!
Hajrá, Újváros!
Dunaújváros PASE elnökség"
A Dunaújváros PASE együttesét eddig tizenhat játékos hagyta el az őszi szezont követően, íme a lista: Czár Richárd (Ajka), Csehi Tamás (Ajka), Eppel Márton (Bp. Honvéd), Gengeliczki Gergő (Soroksár), Jakab Dávid (MTK?), Magasföldi József (Mosonmagyaróvári TE), Milinte Árpád (Bicskei TC), Murai Márk, Melczer Vilmos (Ajka), Orosz Márk (Mezőkövesd), Petneházi Márk (Ajka), Sárközi Norbert, Sóron Tibor (Ajka), Tóth Csaba (Csepel FC), Szűcs Lajos (RKSK), Villám Balázs (Szolnok).
A rovat további hírei: Sport
DSTV: a karácsony mindenkié
2024. dec. 02.
A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség az ünnepi időszakban sem feledkezik meg az embertársainkról. A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet krónikus belgyógyászati osztályát, az ott fekvő betegeket támogatja idén a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" akciócsoportja a Karácsony Mindenkié elnevezésű jótékony kezdeményezéssel. Hangkép.
Érmes helyek az Irsa Kupán
2024. dec. 02.
Öt junior korú versenyzővel vettek részt albertirsai megméretésükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Szoros fehérvári siker a megyei rangaón
2024. dec. 02.
Hiába küzdött nagyot, s lőtt több mint tízzel többet is kapura ellenfelénél a DAB, a ketrecek előtt pontosabb FEHA19 2-1-re legyőzte jégkorongozóinkat vasárnap este.
Nem volt esély a szoros meccsre
2024. dec. 01.
Igazolta a papírformát a MÁV Előre, mely 3-0-s győzelemmel vitte el a ligapontokat a Dunaújvárosi Sportcsarnokból.
Nyerő huszonegy
2024. dec. 01.
Minden negyedet behúzva aratott sima, 21-7-es győzelmet a Szentes elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata a Fabó Éva Sportuszodában szombat este.
Második helyen telel a DFC
2024. nov. 30.
Magabiztos, háromgólos győzelmet aratott az év utolsó bajnokiján a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az Ikarus-Maroshegy ellen.
Meglepő pontvesztés
2024. nov. 30.
Nem játszott jól a Dunaújváros Futsal együttese, így a taktikusan játszó sárbogárdiak elvittek egy pontot Rácalmásról a két gárda péntek esti bajnokiján.