Repülő parádé a IV. Baracs-Kisapostag Repülőnapon!
Már most beírhatja a naptárába: július 9-én ismét repülőnap lesz a 6-os út határában található Baracs-Kisapostag Repülőtéren!
Öt évvel ezelőtt ült le közös asztal mellé a baracsi és a kisapostagi képviselő testület a Dunaferr Repülőklub vezetőségével, hogy megszervezzék az első repülőnapot. Akkor talán egyik fél sem gondolta, hogy annak akkora sikere lesz, hogy ez a program hagyománnyá válik majd. A repülő show-t megszerette a közönség és a szakma egyaránt, így nem lehet kérdés, hogy ez a rendezvény 2016-ban is megrendezésre kerül. Ennek érdekében ültek le a szervezők ezúttal Kisapostagon, hogy folytassák azt a tudatosan felépített előkészítő munkát, melyet tavaly, a III. Baracs-Kisapostag Repülőnap estéjén kezdtek el.
A bizottság szakmai háttere az előző évben Dunaföldvár beszállásával nagymértékben megerősödött, míg az idén Rácalmás jelezte, hogy szeretne segítő kezet adni a munkához. A megbeszélésen többek között arról is szó esett, hogy ebbe a közösségbe be szeretnék vonni a környező településeket, így Dunaújvárost is. Az látható, hogy az idei, július 9-én megrendezésre kerülő repülőnapi programokban sem csalódnak majd a kilátogató családok, érdeklődők, hiszen a szervezők célja az, hogy a már bevált produkciókon túl minden évben tudjanak újdonsággal szolgálni a kiérkezők számára, legyen szó a légi, vagy a földi programokról.
Képek: DO-archív
A rovat további hírei: Sport
Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón
2025. szep. 08.
Nagyon korán emberhátrányba került, de remekül védekezett és gól nélküli döntetlent ért el a Nagykanizsa elleni hazai összecsapáson a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.
Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n
2025. szep. 08.
A hátráltató tényezők ellenére is óriásit küzdöttek Katona Réka Sáráék, így a DKSE ifjúsági korú kajakosa szépen fénylő ezüstéremnek örülhetett a győri maraton világbajnokságon.
Vereséggel kezdett a Kohász
2025. szep. 07.
Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.
Hazai rangadó előtt a focisták
2025. szep. 06.
A tabellán második Nagykanizsa elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.
Fővárosi nyitány a bajnokságban
2025. szep. 06.
A Vasas vendégeként vág neki a bajnokság küzdelmeinek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma este hat órától.
Vereséggel kezdtek a fiatalok
2025. szep. 05.
A DKKA U18-as és U20-as együttese is kikapott a 2025/2026-os korosztályos bajnokság első fordulójában.
Komoly kihívások előtt az utánpótlás
2025. szep. 05.
Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.