Ovisok a tűzoltóságon

Vass Ádám - 2016. április 12. 17:52

A Kincskereső és a Mesevár Óvoda nagycsoportosai is ellátogattak a Dunaújvárosi Tűzoltóság épületébe, hogy körbejárják azt, és megismerkedjenek a tűzoltók mindennapjaival az Ovi-Zsaru program keretein belül.

Az Ovi-Zsaru programot a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság indította el, amely mára már országossá vált. Ez egy játékos, figyelemfelkeltő, kommunikációra épülő programsorozat, melyben kiemelkedő szerep jut a rendvédelmi szerveknek, az óvónőknek és a családnak. Az ovisok a foglalkozások során megtanulják a helyes viselkedési formát idegenekkel való találkozás során, a teendőket a veszélyes eszközökkel és a közlekedési szabályokat is. A fő cél a gyermekek biztonságérzetének erősítése, és annak elősegítése, hogy szükség esetén merjenek segítséget kérni. A tíz foglalkozásból álló program soron következő állomása a tűzoltóság körbejárása volt kedden délelőtt tíz órától.

Orosz Csaba tűzoltóparancsnok elmondta, a Nyitott szertárkapuk katasztrófavédelmi program keretében folyamatosan érkeznek hozzájuk a gyerekek látogatóba, és olyanra is sokszor sor kerül, amikor ők mennek ki egy-egy intézményhez bemutatót tartani előzetes egyeztetések után.

A mostani látogatás során az iskolába készülő nagycsoportosok először a földszinti híradó ügyeletet nézték meg, majd az emeleti laktanyát, a tárlatot, a hálókörletet, és az étkezőt, melyen keresztül a tűzoltók mindennapjaiba nyerhettek betekintést. A körbevezetés az udvaron végződött, ahol a tűzoltóautó felszerelését és a tűzoltóruhát nézhették meg testközelből, majd ki is próbálhattak néhány dolgot. A gyerekek sokat tanulhattak, játékos, saját életkoruknak megfelelő felkészítést kaptak a biztonságos, helyes viselkedési formákról, és fontos figyelmeztetésekkel, tanácsokkal is ellátták őket.

A rovat további hírei: Sziréna

Mennyi? Harminc! És kicsivel sem több...!

Mennyi? Harminc! És kicsivel sem több...!

2025. okt. 16.

A városban több helyen is vannak 30 kilométeres sebességkorlátozó táblák kihelyezve. Nyilván okkal. A Vörösmarty, illetve Gábor Áron utcában például azért, mert óvoda, bölcsőde működik a környéken. Mostantól pedig útburkolati felfestés is figyelmezteti az autósokat a megfelelő sebességre.

Távolt tarthatják a bántalmazó testvért

Távolt tarthatják a bántalmazó testvért

2025. okt. 16.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség távoltartás elrendelésére tett indítványt annak a férfinak az ügyében, aki az elmúlt hónapokban egyre agresszívebb volt a testvérével. Többször bántalmazta is hozzátartozóját, értesült a DO.

Súlyos baleset Köztársaság útnál

Súlyos baleset Köztársaság útnál

2025. okt. 11.

Rolleres ütött el a zebrán átkarikázó kerékpárost a Köztársaság út és a Derkovits utca kereszteződésében ma délelőtt. Az egyik sérültet mentőhelikopter szállította kórházba, értesült a DO.

Személyautó és kisteherautó ütközött Dunaújvárosban

Személyautó és kisteherautó ütközött Dunaújvárosban

2025. okt. 09.

Személyi sérüléssel járó baleset történt az Aranyvölgyi és a Magyar út kereszteződésénél ma kora este.

Nyerges vontató égett az M6-oson

Nyerges vontató égett az M6-oson

2025. okt. 07.

A nem mindennapi tűzeset miatt Dunaújvárosnál, a sztráda Pécs felé vezető szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani, adta hírül a katasztrófavédelem gyorsjelentése.

 

Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

2025. okt. 07.

Alig kezdődött el a fűtési szezon, máris regisztrálták az első életmentő esetet: Pusztaszabolcson, egy családi házban szólalt meg az érzékelő még pénteken délután. Négy személy, köztük három gyerek hagyhatta el az épületet baj nélkül, értesült a DO.

Eltűnés miatt keresik Hajdu Gabriellát (FRISSÍTVE)

Eltűnés miatt keresik Hajdu Gabriellát (FRISSÍTVE)

2025. okt. 06.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét: a 38 éves nő elérhetetlenné vált, rokonai több hónapja keresik, a felkutatására tett intézkedések eddig nem jártak eredménnyel. Ha tud róla, jelentkezzen – és már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)