Érmesek, angolosok, környezetbarátok - Iskolai kishírek
A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulójában kiválóan szerepeltek a móriczos diákok. A széchenyis diákok pedig angol nyelvi vetélkedőn mutatták meg tudásukat.
Holtverseny
A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulójában kiválóan szerepeltek a móriczos diákok. A hetedikesek közül Schneider Lilla a hatodik helyezést szerezte meg, Makovits Johanna a tizenharmadik lett. A nyolcadikosok között Gyimesi Norbert a hetedik helyen végzett, míg Csősz Attila a nyolcadik lett. A hatodikosok között Murányi Lili a harmadik lett úgy, hogy az első helyen holtverseny alakult ki, tehát a második legjobb eredményt érte el. Ugyanígy járt Komlósi Gréta is, aki a dobogón kialakult holtverseny miatt szorult a negyedik helyre, holott teljesítménye alapján a harmadik lett volna. Szintén ezért lett ötödik Szabó Sára, aki a harmadik legjobb pontszámot érte el. Felkészítő tanáraik Jakabné Balogh Rózsa és Szupricsné Szabó Magdolna.
Legjobb játékos
Bronzérmet szerzett a Móricz iskola labdarúgó csapata a Solton megrendezett focikupán. A 3.b. osztályos Lengyel Noel nemcsak a harmadik helyig vezette csapatát, hanem a torna legjobb játékosának járó címet is elhódította.
Angolból remekeltek
A széchenyis diákok angol nyelvi vetélkedőn mutatták meg tudásukat. Az International Fox Competition elnevezésű versenyen Fábián Dóra 10. E osztályos tanuló az ötödik helyezést érte el országosan, míg Tótin Szilvia 10. E osztályos tanuló a huszadik helyen végzett. A versenyre Kapásné Gavlik Zsuzsanna készítette fel őket.
Környezetbarát táborozók
Ökotábort szervez a Gárdonyi iskola az alsós és felsős diákjai számára június 20-24. között. A tábor célja a szabadidő hasznos eltöltésén túl az ökotudatos szemlélet kialakítása, a gyermekek figyelmének ráirányítása sérülékeny környezetünk és egészségünk védelmére. A szervezők várják azok jelentkezését, akik fontosnak tartják, hogy gyermekük nyári elfoglaltsága élménydús, ugyanakkor hasznos legyen. Előleg befizetése a jelentkezéskor: 6.000,- Ft. Sikeres intézményi pályázat esetén a tábor egyéb költségei is biztosítottak lehetnek. Felvilágosítás és folyamatos jelentkezés 2016. április 11-től május 27-ig az iskolában.
A Föld napja
Amerikában 1970-től ünneplik meg a Föld napját, minden év április 22-én. Hazánk később csatlakozott a nemzetközi UNESCO egyezményhez, és azóta szinte valamennyi intézményben, az óvodától az iskolákig különféle programokkal emlékeznek meg a bolygónkról. A Vasvári iskolában ez a hónap teljes egészében a környezetvédelemről szól. A „Környezetvédő” hónap a négy őselem jegyében zajlik.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: Liliomfi a színpadon
2025. ápr. 14.
Sikeres volt a Waldorf iskola nyolcadik évfolyamos diákjainak művészeti vizsgaelőadása, derül ki a DSTV összegzéséből. A csapat Szigligeti Ede Liliomfi című produkcióját vitte színre a Városháza "C" szárnya dísztermében tartott bemutatón. Vidám, derűs közösségi munka kerekedett. Hangkép.
DSTV: ismerkedési nappal készültek
2025. ápr. 10.
Minden iskola életében fontos időszak a beíratás, valamint az azt megelőző ismerkedés, derül ki a DSTV összegzéséből. Így volt ez a Szent Pantaleimon Általános Iskolában is – a közelmúltban több lehetősége volt megismerkedni a szülőknek és a gyerekeknek az intézménnyel. Hangkép.
DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban
2025. ápr. 04.
Szép hagyományt folytattak a Rudas középiskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szakmák Napja című seregszemle keretében a diákok öt különböző szekcióban hallhattak előadásokat meghívott vendégektől, illetve egykori rudasosoktól a közelmúltban. Hangkép.
DSTV: ismerkedési napok az óvodai beíratás előtt
2025. már. 29.
A lehetőségről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése. Az óvodai beíratás előtt ezúttal is megszervezi a szülőknek és a kicsiknek a tagóvodákat bemutató mustráját a Dunaújvárosi Óvoda – három napon át várják tárt kapukkal az érdeklődőket. Hangkép.
DSTV: a pí napját ünnepelték
2025. már. 24.
1988 óta március 14. a csodás matematikai fogalom, a pí szám nemzetközi napja, emlékeztet a DSTV összegzése. A jeles napon izgalmas ismeretterjesztő napot tartottak az Arany János Általános Iskola felső tagozatosainak. Tudományos fantasztikus hangkép.
DSTV: a Pénz7 programjai a Rudasban
2025. már. 21.
Népszerű sorozat folytatódott a közelmúltban a Rudas középiskola falai között, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény immár tizenegyedszerre kapcsolódott be a Pénz7 elnevezésű országos program eseményeibe. Hangkép.
DSTV: Arany napja az iskolában
2025. már. 14.
A névadóról emlékezett meg az Arany János Általános Iskola közössége, derül ki a DSTV összegzéséből. Fontos feladat Arany nevének megőrzése – az intézményben ezt interaktív, mozgalmas program segítségével tették meg idén is. Hangkép.