Pagony nyitó az MMK-ban
Izgalmas programokkal készül szombaton az MMK. Újra megnyitja udvarát, ahol az egész család jól szórakozhat.
A világ minden részén május utolsó hétvégéje a gyerekek körül forog. Ez városunkban sem lesz másképp: jövő héten péntektől egészen vasárnapig a Duna-parton városi rendezvények sora következik majd. Koncertek, Parázs-Varázs, Gyereknap összekötve a fogyatékkal élők Esélyegyenlőségi Napjával, ezek után pedig az Ezer Lámpás Éjszakája programjába csöppenhetünk. Az egész család megtalálja a programok között a magának megfelelőt. Az MMK megelőzve a közös ünneplést egy ráhangoló Pagony nyitó című családi rendezvényt szervez május 21-én, szombaton.
Délután 15 órától megnyitják az MMK udvart a vendégek részére. A sportpályán saját készítésű népi fajátékok sorakoznak majd, ahol igazi időutazásban vehetnek részt a gyerekek és velük nosztalgiázhatnak a szülők. Kicsik és nagyok korhatár nélkül megtalálják ügyességüknek megfelelő játszóeszközöket. A nemrégiben tartott I. Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozón nagy sikerrel vizsgáztak ezek a ritka egyedi játékok. Ezzel egy időben a nagyszülőket a Süss nagyi, süss! névű süteménysütő versenyre invitálják a szervezők. Nevezni egy tálca házi készítésű édességgel lehet, amit az MMK-ban az esemény napján 14 óráig lehet leadni. Elő a receptekkel, hisz minden versenyző egyedi kézzel készített ajándékban részesül. A komoly szakemberekből álló komoly zsűri minden szempontot figyelembe véve pontozza majd a pályázók készítményeit. Elárulhatjuk, hogy az értékelők olyan fiatalok lesznek, hogy még az általános iskolát sem járták ki, így a győztes igazi unoka kedvence lesz – emellett a látogatók is leadhatják voksukat a legcsodásabb, legfinomabb sütire.
A 16 órakor kezdődő Szeleburdi meseszínház, a Jaj de jó a szilvásgombóc! című népi fazékmese előadása következik, mely után a Dunaújvárosi Vasas Néptáncsegyüttes műsora következik, melyet gyermektáncház követ negyed hattól. Itt mindenki kipróbálhatja táncügyességét. Természetesen az alapoktól kezdik, hogy mindenki be tudjon kapcsolódni az össztáncba. Ebben a Vasas együttes tagjai lesznek a kezdők segítségére.
A rovat további hírei: Mozaik
A márkahűség diadala (galériával)
2025. júl. 12.
Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan idén is Dunaújváros ad otthont az AlfaCity-nek, vagyis az Alfa Romeo hagyományos márkatalálkozójának. A négynapos rendezvény ezúttal is számtalan remek programmal várja az érdeklődőket, akik ma délutánra töltik meg teljesen Szalki-szigetet.
Dunaújváros Pizzája: az MMK-nak segített a nemes kezdeményezés
2025. júl. 12.
A Dunaújváros Kenyere akciósorozat mintájára nemrégiben útjára indult a Dunaújváros Pizzája program, Dunaújváros Önkormányzata és az Édes Pizzéria közös kezdeményezése. Az elv változatlan: aki ezt a finomságot vásárolja, félévente támogat egy helyi szervezetet – ezúttal az MMK volt a kedvezményezett.
Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
2025. júl. 11.
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
Az alkohol és a májcirrózis
2025. júl. 09.
Sokan találkoztak már azzal a gondolattal, hogy időnként egy pohár bor vagy sör elfogyasztása még belefér az egészséges életmód kereteibe. Ugyanakkor, vajon hol húzódik meg az a határ, amikor az alkoholfogyasztás veszélyessé válik a májunk számára? (X)
Július 25-ig várják a voksokat az év madarára
2025. júl. 08.
Július 25-ig várja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a voksokat az év madarára, a lakosság a kis poszáta, az énekes rigó és kerti geze közül választhat.
Markáns hidegfront után szeles hét várható
2025. júl. 07.
Az esőfelhők már megérkeztek, a következő napokban durva lehűlés vet véget a tikkasztó kánikulának a DO időjárási szakértőjének előrejelzése szerint. A folytatás lassú melegedést és komoly szeleket hozhat.
Jótékony célú családi nappal zárta az évadot a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 02.
Remek program, nagy találkozások, régi barátságok, és persze a Vasas-család szép összetartó gesztusa – együtt segített hajdani táncostársuk famíliáján a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes közössége! És persze még mindig várják a támogatásokat!