Miénk lett az Enyém,Tied
A Bizalom Évada a nevéhez hűen egy igen bizalomgerjesztő programmal mutatkozott be vasárnap a Bartók Kamaraszínház stúdiótermében.
A Bartók Kamaraszínház, Enyém, Tied című Paul Maar előadásának nyílt próbájára látogattunk el, ahova szabadon beülhetett bárki, aki érdeklődik a színházcsinálás iránt. A stúdióterem megtelt családokkal, fiatalokkal, hiszen a darab óvodásoknak és kisiskolásoknak szól. Csadi Zoltán igazgatóhelyettes néhány szóval köszöntötte a közönséget. A meghirdetett nyílt próba célja, hogy kedvet csináljon az előadáshoz és, hogy a közönség bepillanthasson a próbafolyamatba. Egy-egy finomításra váró részletet láthattunk a műből, a díszletek és a jelmezek még nem a végleges állapotot tükrözték. Lehetőségünk volt belelátni hogyan lesz teljes a darab, miként formálják meg a színészek a karaktereket, miként instruálja Sipos Vera, a mű rendezője egy- egy jelentnél a társulat tagjait.
A darab bemutatója szeptember 23-án lesz, amiután a Bizalom Évadában folyamatos helye lesz. A színház tervei között szerepel, hogy minden bemutató előtti vasárnapra szerveznek egy a mostanihoz hasonló nyílt próbát.
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: újabb siker a gasztrofronton
2025. aug. 20.
Visszatérő vendég városunk éttermeiben, kávézóiban, cukrászdáiban a Street Kitchen csapat, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban titokban keresték föl a nemzetközileg is elismert CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bázisát – ahol megkóstolták az aktuális kínálatot. Hangkép.
Védekezzünk együtt a szúnyogok ellen!
2025. aug. 19.
Kisebb szúnyoginvázióra hívta fel a figyelmet közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Mint írták, a július végi Dunán levonult kisebb árhullám után a Duna mentén – így Dunaújváros térségében is – sok szúnyogtenyészőhely jött létre, amelyekben tömegesen fejlődnek az ártéri fajok egyedei.
A gyerekek kedvence: terepes élmények két és négy keréken
2025. aug. 19.
A motorozás és a quadozás élménye már egészen fiatal korban magával ragadhatja a gyermekeket. A friss levegő, a szabadság érzése és a jármű feletti irányítás öröme egyszerre nyújt szórakozást és kihívást. (X)
Káprázatos mutatványokkal debütált a rolleres rohambrigád (galéria)
2025. aug. 18.
A fizika törvényei? Gravitáció? Áhh, mindet idézőjelbe tették az I. Dunaújváros Roller Park Jam részvevői vasárnap délután. Masszív és merész szubkultúra közössége választotta helyszínül a dunaújvárosi bázist – először, de remény szerint nem utoljára. A beszámoló készül, a hangulatról addig is meséljenek a képek!
Érdekességek a tüdőről
2025. aug. 18.
A tüdő egy nagyon fontos szervünk, mindenki tudja, hogy vigyázni kell rá, de mégsem tesszük. Nemcsak a dohányzás árthat neki, hanem a szmog, a különféle káros részecskék is, amelyek a levegőben találhatók. (X)
A hét végére megszűnik a hőség
2025. aug. 18.
Addig viszont napos, gomolyfelhős, meleg nyár vár ránk a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Augusztus 20-án meleg, de változékony napunk lehet – aztán következik a szokásos lehűlés.
Miért fontos mindenképpen ingatlanközvetítővel dolgozni?
2025. aug. 18.
Ingatlant eladni vagy bérbe adni nemcsak izgalmas, hanem sokszor kifejezetten stresszes folyamat is. Rengeteg utánajárást, szervezést és tárgyalást igényel, miközben mindenki szeretné a lehető legjobb feltételekkel nyélbe ütni az üzletet. (X)