Oktatás
Megkezdték a tankönyvek kiszállítását
Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba, a kiadványok a hónap végéig mindenhova megérkeznek - mondta a köznevelési helyettes államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Maruzsa Zoltán kifejtette: a gyártási folyamat hétfőn lezárult, és ezzel megkezdődhetett, évfolyamonként szétválogatva a könyvek kiszállítása a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. raktáraiból.
Pótfelvételi - Ketyeg az óra
Augusztus 7-ig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános feltételek mellett nem kerültek be egyetemre, főiskolára, vagy nem adtak be kérelmet.
Ismét átlagon felül a jelentkezők száma
A Dunaújvárosi Egyetemre idén sem csökkent a jelentkezők száma, a képzések gerincét adó nappali diplomás szakokra pedig 26 százalékkal többen iratkoznak majd be a tavalyi időszakhoz képest.
Itt vannak a felvételi ponthatárok!
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási pontszámokat szerda este a fővárosban, ezzel eldőlt, hogy a közel 106 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára.
Nem találtak fogást az egyetemen
Befejezte három egyetem utóellenőrzését az Állami Számvevőszék (ÁSZ), eszerint a Dunaújvárosi Egyetemen jelentősen javult a működés és a közpénzfelhasználás szabályozottsága, a Széchenyi István Egyetemen is végrehajtották az intézkedési tervben meghatározott feladatok jelentős részét, a Nyíregyházi Egyetemen ugyanakkor több korábban azonosított hiányosság továbbra is fennáll - tudatta az ÁSZ.
Zöld út az új buszpályaudvarnak?
A Modern Városok Program fejlesztései lehetőségeiről, az elektomobilitással kapcsolatos fő feladatokról tanácskoztak a Dunaújvárosi Egyetemen.
Nagyobb sávszélesség, korszerű laborok
Az egyetem gyakorlati képzéssel, oktatással, kutatással kapcsolatos infrastruktúrájának fejlesztését célozza a dunaújvárosi felsőfokú oktatási intézmény most induló projektje.
Kitüntették az egyetem rektorát
A MÁV Csoport vezetése elnök-vezérigazgatói kitüntetésben részesítette dr. András Istvánt.
A kormány nem zár be egyetemet
A kormány nem zár be egyetemet, hanem képzőhelyek létesítését támogatja – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) székesfehérvári kampuszának fejlesztéséről szóló projekt nyitó rendezvényén.
A vendéglátás és a gépipar volt a favorit
A 2016/2017-es tanévben 53 ezer tanuló vett részt a duális képzésben, a legtöbben a vendéglátóiparban, a gépiparban és a kereskedelemben dolgoztak tanulószerződéssel - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

