Videók
DSTV: ünnepi áldás a Kálvária-kereszten
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy a "Nyitott Templomok Napja" keretében áldották meg a felújított pentelei Kálvária-keresztet. A szakrális emléket Baltási Nándor plébános áldotta meg a múlt szombati, templomjárással körített ünnepen. Hangkép.
DSTV: a tábláknál vitézkedtek
Mozgalmasan alakult a hétvége a Dunaújvárosi Darts Club számára – ÚDL fordulóval folytatták a hazai rendezésű viadalokat. A foglalkozás ismét elérte a célját, hiszen 37 férfi és 5 női versenyző mérte össze egymással a tudását.
DSTV: kézközelben a természet
A beszámolót olvashatták már, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy rendhagyó természetvédelmi program várta a dunaújvárosiakat a Szalki-szigeten múlt szombaton. Az Európai Mobilitási Hét keretében tartott madárgyűrűzési bemutató vendégei kézközelből ismerkedhettek a helyi élővilággal. Hangkép.
DSTV: közösen takarítottak (galériával)
Ismét óriási létszámban igyekeztek megtisztítani a szeméttől a kiserdő és a Kádár-völgy környékét a Decathlon World Cleanup Day – Sporttal a környezetért! elnevezésű takarítási akció résztvevői. Hangkép, bónusszal: itt az akció galériája!
DSTV: madárodú és rovarhotel készült
Különleges és tartalmas programnak adott otthont a Generációk Háza a napokban: a dunaújvárosi óvodásokat várta a biodiverzitás irodába, ahol az Európai Mobilitási Hét keretében madárodúkat és rovarhoteleket készítettek. Itt kezdődik a fenntartható jövő! Hangkép.
Vasvári 75: szép programsorral ünnepeltek
A beszámolót közöltük már hasábjainkon, most itt a DSTV két (!) összeállítása arról., hogy nagyszabású eseménysorozattal ünnepelte alapítása 75 évfordulóját a Vasvári iskola; emlékkő-avatás és városjárás is színezte a jubileumi kínálatot. Boldog születésnapot, Vasvári! Hangkép.
DSTV: mulccsal a zöldebb környezetért
A beszámolóval jelentkeztünk már, most itt a DSTV összeállítása: mulcsot biztosított a városvezetés a Lajos király körúti kiskerteket gondozó lakóknak. A kezdeményezés a lakókörnyezet szépítése mellett a közösség épülését és a fenntartható újrahasznosítást is szolgálja. Hangkép.
DSTV: tisztelet a hősöknek – pályázattal
A felhívással jelentkeztünk már, most itt a DSTV összeállítása: pályázatot hirdetett Dunaújváros önkormányzata az 1956-os forradalom és a dunapentelei események tiszteletére. A felhívás célja, hogy a fiatalok művészeti alkotásokon vagy interjúkon keresztül dolgozzák fel a múltat. Hangkép.
DSTV: sikereket ünnepeltek
Az elmúlt időszakban sem volt hiány örömteli sporthírekből. A városvezetés és a DKSE kajak-kenu szakosztálya is köszöntötte a nemzetközi sikereket elért dunaújvárosi versenyzőket. Hangkép.
DSTV: ejtőernyős összetartás a reptéren
A nyári időszak számos közösségnek biztosított jó hangulatú találkozót, idézi fel a DSTV összeállítása: stílszerűen a repülőtéren találkoztak idén is a "Régi Dunaújvárosi Ejtőernyősök" – a kötetlen összetartás mellett megemlékeztek az egykori sporttársakról is. Hangkép.
Összefogás a szociális szférában
Dunaújvárosban elstartolt az Életút Program – a kezdeményezés újabb állomása csütörtök délután volt. Az eseményen Barta Endre alpolgármester és Nagy Ervin országgyűlési képviselő jelenlétében a szociális szférában dolgozó szakemberek felvázolták saját területük legnagyobb kihívásait.
DSTV: a Városházán is tarolt a képregényfesztivál (galériával)
A beszámolóval jelentkeztünk már, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy az új helyszínen, a Városházára költözve is komoly sikert könyvelhetett el a műfaj rajongóinak körében a 7. Dunaújvárosi Képregényfesztivál múlt szombaton. Hangkép, bónusszal: galéria újra!