"Az avatatlanok előtt akár pogány rítusként is hathatott: a festőpálcát egy jó barát kettétörte, úgy tette az ecsetekkel együtt a sírba."
Váratlan dolog tanúi voltak a gyászolók a művészember búcsúszertartásán. Az avatatlanok előtt akár pogány rítusként is hathatott: a festőpálcát egy jó barát kettétörte, úgy tette az ecsetekkel együtt a sírba. Egy életmű lezárultát jelezte a széttört munkaeszköz.
Az ősi temetési kultúrában nem szokatlan az effajta jelképes tett. Parasztemberekkel, közkatonákkal sokszor éppúgy eltemették a hozzájuk kötődő tárgyakat – a kelta harcossal a kardját, az öreg falusi zenésszel a furulyáját. Néhány éve Skóciában egy ezer éves, érintetlen viking sírra bukkantak. A férfi csontjai mellett volt kardja, lándzsája, szekercéje. Ami megdöbbentette a régészeket: az öt méter hosszú sírban vaspántokat, szegecseket leltek, ezek alapján rekonstruálták, hogy társai a hódító harcossal együtt a hajóját is eltemették. Sok vitéz katonával a lovát hantolták el – így került a „spanyol Hunyadi”, Rodrigo Diaz de Vivar mellé a sírba az öreg, kiszolgált hátas.
A legenda szerint a hunok vezére, Attila soha meg nem lelt sírja is őrzi „Isten ostorának” félelmetes kardját. Az emlékezet úgy tartja, hogy amikor az egyik leghatalmasabb birodalmat kiépítő vezér 453-ban meghalt, koporsójába tették kincseit és fegyvereit, megóvva attól, hogy hatalmát, vitézségét bárki örökölhesse. A néphit sok mesét költött temetése köré – ismert a folyómélyre süllyesztés legendája –, de csak az valószínű, hogy a hunok nagy uralkodójának földi maradványait és híres kardját emberi szem már soha nem láthatja.
Ismert viszont a világ egykori legöregebb huszárja, a magyar vitéz, Skultéty László nyugvóhelye, mi több, mindkét sírja. 1831-ben Aradon temették el az öreg harcost, majd száznyolcvankét év után, tavaly szülőfalujában, a felvidéki Hegyesmajtényban került végső nyughelyére. Katonai tiszteletadással adóztak emlékének. A magyar hadtörténet igazi legendája volt ő. Szinte hihetetlen: négy császár uralkodása alatt nyolc évtizedig szolgált.
1738-ban született. Tizenkét éves volt, amikor édesanyja meghalt. Huszár apja ekkor a Ghillányi-ezredbe soroztatta be. A Habsburg Birodalom valamennyi háborúját végigküzdötte: több mint húsz hadjáratban vett részt, harcolt a poroszok, a franciák, a törökök, az oroszok ellen. Mária Terézia császársága idején kezdte meg szolgálatát, és I. Ferenc uralkodása vége felé még nyeregben volt. Több sebesülést szerzett. Idős korában már nem karddal küzdött, zászlótartó lett. 1812-ben Ferenc, a császári és királyi fenség meglátogatta ezredét, ekkor találkozott Skultéty Lászlóval. Annyira megrendítette az öreg hadfival való találkozás, hogy tisztté akarta előléptetni. Skultéty azt mondta: köszöni, de ő maradna zászlótartónak. A zászlót ugyanis nem lehet elhagyni… Kilencvennégy éves volt, amikor már nem tudta megülni lovát, ezért kérte a leszerelését. Nemsokára elhunyt. Kardját mellé temették, de az idők során az sírrablók martaléka lett.
A festő mellé – mi más – a szerszámai kerültek, a széttört festőpálca is. Nevelt lánya a baleset helyén, ahol a férfi meghalt, két kis ceruzacsonkot talált. Ez a két kis ceruzacsonk maradt utána. És a művei.
