Új birkózóbázisra, az Arany János iskolában kialakított Gurics György Birkózócentrumba költöznek a sportág városi szerelmesei. A ma délután öt órakor kezdődő megnyitón a Magyar Birkózó Szövetség is a legmagasabb szinten képviselteti magát.
Mátyás Gábor a Dunaferr SE ügyvezető elnöke szerint is egyre több dunaújvárosi fiatal neve merül föl a hazai versenyeken az első három helyen, ám őt mégis inkább az elmúlt években az izgatta leginkább, hogy ezeknek a hagyományfolytató tehetségeknek méltó feltételeket teremtsenek a birkózószőnyeg köré:
- A mai birkózósport Dunaújvárosban az utánpótlás nevelésről szól, elég sok gyerekkel foglalkozunk. Természetes célunk, hogy azok a gyerekek, akik megmaradnak 16-18 éves korig, megtartsuk őket a felnőtt kategóriában is, akár válogatott szintre vinni őket…
A szakma is azt mondja, ez az az időszak, amikor eldől, hogy valaki kötődik-e hosszabb távon a sporthoz vagy vált.
- A vízválasztó általában a tizennégy éves kor, majd a tizennyolc. Nyilván nekünk, sportvezetőknek, edzőknek az az érdekünk, hogy minél tovább tartsuk őket a sportban, a birkózásban, hiszen belőlük lehet majd élsportoló. Nehéz feladat, mert a tanulás is fontos, és nem mindenki marad a városban, főiskolára, egyetemre mennek. A tehetségeseket meggyőzni nem egyszerű feladat. 2011-ben bezárták a Radari birkózócsarnokot, mert sportolásra alkalmatlanná vált az épület – komoly munkánk kezdődött akkor. Bázist kellett találnunk, mert igaz több iskolában folyt az edzés, de nem volt bázis, amire azt mondhattuk volna, na, ez a birkózócsarnok. 2014 júniusától az önkormányzat bérbe adta az Arany János Általános Iskola háromszintes épületét. Odáig haladtunk a munkálatokkal, hogy a földszinti részen már birkózóterem, öltözők, szauna, zuhanyzók és erősítő gépek is a rendelkezésünkre állnak. Étkezőt, vendégöltözőt tervezünk még. Csapatmunka volt, sok támogató állt mellénk az ügyben, s az edzők is kivették részüket a munkából – komoly összefogással ismét fölfelé tart városunkban a birkózás.
Részt vett ebben a munkában Mezei István is, aki 1952-ben ipari tanulóként érkezett a városba és géplakatosként indult, de alapvetően a súlyemelésben kívánt sportolni, ami nem zárta ki, hogy összehozza jó sorsa a munkásszállón egy birkózóval, Kóbor Józseffel, hogy aztán ő maga is a szőnyegen kössön kis, Baranyai László irányítása alatt:
- Tényleg túlkoros voltam már akkor, csak abban a súlycsoportban, amelyikben én birkóztam, rengetegen voltak már az országban. Technikum, majd diploma – nem futotta az idő a birkózásra, de soha nem szakadtam el tőlük! Aztán 1975-ben Komóczi Gabi keresett meg vezetőedzőként, hogy az elnöki tisztet vállalom-e. Berontott hozzám: „Mezeikém, szeretném, ha te lennél az elnök!”, mondtam OK, szevasz! Tehát ennyit tárgyaltunk, aztán huszonöt évig tartott az elnökség. Aztán a Gabi is kinevelt egy nagy generációt: Vadász, Valentényi, Korpics… Vezetőedző életében – mondják – egyszer adódnak ilyen pillanatok.
Sokakban felvetődik, szabad-e mindenféle kokszokkal tömni ennek a nemes sportnak a fiataljait?
- Az edző ne csak szakmailag legyen képzett, hanem legyen pedagógus is! Ha az edzőben ez a kettő együtt van, nagyon jó. Semmiféle segédanyag nem kell! Edzés kell, munka és dolgozni, dolgozni…
Legendák
Édesapjáról emlékversenyt neveztek el, aki ismerte, nem tudta nem tisztelni. Bárhol megjelent, még a hangját sem kellett felemelni (noha edzéseken azért meg-megtörtént az is), mégis becsben tartották. A birkózóiért, ha kellett, a falig elment. Komóczi Gábor meghatározó sportembere volt a városnak, kiemelkedője a szakágnak, akitől jól ismerten cseng a mondat: „Engem mindig az vonzott, ami nagyon nehéz, szinte már lehetetlen.” Szinte természetes, hogy fia, Gábor is ragaszkodik a birkózószőnyeghez:
- Mindegy ki, mit mond, de apa egy élő legenda volt – mindenki példaképe, mindenki haverja „Az Öreg Denevér”. Az egész város így ismerte aput, mert olyan volt, mint a Fülig Jimmy, akármerre járt, mindenkinek köszönt, intett, mindenki tudta kiről van szó: „Helló Denevér!”.
- Téged meg aztán elég korán bevonzott a sporthoz
- Ez egy olyan sport, ami szigor nélkül nem megy, támogatás nélkül nem megy, s a legnagyobb sikerek mindig sírással vannak kikövezve, ez küzdősport. Két ember egymás szemébe néz, kezet fognak, s a jobbik győz
Amint Wolf József emlékezik, a birkózóhagyományunk sem előzmények nélküli.
- A birkózás olyan güri sportág, ahol a tehetségből nem lehet megélni. Aki ezt hiszi, téved, elbukik. Nagyon sok tehetséges, de lusta gyerek elkallódott. Nekünk, abban az időben, amikor ezeket az eredményeket elértük, annak volt köszönhető, hogy volt egy Komóczi Gabi. Aki tudott bennünket irányítani, mert a szórakozásunk is az volt, hogy edzettünk. Nem volt edzőterem, de volt futópálya, reggel, munka előtt fél ötkor keltett bennünket, aztán mentünk és keményen tettük a dolgunkat, beleadtunk apait-anyait.
