Három évnyi dunaújvárosi sikersorozat felhagy az aktív labdarúgással Böőr Zoltán. A kiváló középpályás pályafutásának egy súlyos sérülés vet véget, de nem csügged, a jövőben egy magyarországi csapat vezetésében képzeli el jövőjét, még az is lehet, hogy itt, Dunaújvárosban.
Három évvel ezelőtt Magyarországon sokan legyintettek, amikor Dobos Barnáék leigazolták Dunaújvárosba Böőr Zoltánt, aki azonnal csapatunk vezéregyéniségévé vált. Az ő tudása, embersége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy előbb a másod, majd az első osztályba feljusson az együttes. Hihetetlen módon tisztelték, tisztelik a csapattársak, akiket igazi vezérként fogott össze az öltözőben, a pályán és azon kívül is. Nagyszerű embert, fantasztikus játékost ismertünk meg személyében, aki soha nem adta fel a küzdelmet. Mindig, a legnehezebb helyzetekben is bízott az elvégzett munkában, a csapat erejében. Most azonban úgy döntött, hogy befejezi aktív labdarúgó pályafutását.
- Nagyon sajnálom, hogy be kell fejeznem a játékot, de ennek kizárólag egészségügyi oka van. Úgy érzem, hogy erővel, lélekkel még bírnám, de Pakson, az utolsó fordulóban, a térdemben keresztszalag szakadást szenvedtem. Ekkor a műtét és az azt követő hosszú rehabilitációs folyamat tudatában gondolkodás nélkül úgy döntöttem, hogy ez olyan sérülés, amelyet a profi futballal nem tudok összeegyeztetni. A műtét idejét most még nem tudom, de az biztos, hogy be kell vállaljam. Ez attól függ, hogy új munkahelyemen mikor tudok munkába állni, és az ottani feladatomat hogyan tudom összeegyeztetni az operáció időpontjával.
- Mit szeretnél csinálni az aktív labdarúgó pályafutás végeztével?
- Most konkrétumokat még nem mondhatok, de az egyik magyarországi csapat vezetőségében szeretnék dolgozni. A pályafutásom közben elvégeztem a Testnevelési Főiskola sportszervezés, sportmenedzser szakát, így ilyen munkakörben képzelem el további életemet. Még az is lehet, hogy ez továbbra is Dunaújvároshoz köt majd.
- Gondoltál-e arra, hogy edzőként dolgozz tovább?
- A labdarúgásnak ez a része engem nem vonz. Most úgy érzem, mivel számomra olyan sokat nyújtott a pályán való munka, hiszen közel harminc éves pályafutás áll a hátam mögött, hogy ugyan a futballnál maradva, de nem közvetlenül a pálya szélén szeretnék dolgozni a labdarúgásért.
- Hogyan élted meg azt a pillanatot, amikor közölték veled a diagnózist? Jelentett-e az a pillanat törést az életedben, vagy ez olyan jel volt, ami megerősítette elhatározásodat abban, hogy itt a vége?
- Az biztos, hogy így, ilyen súlyos sérüléssel senki nem szereti befejezni a pályafutását, de utólag azt mondhatom, hogy az élet meghozta helyettem a döntést. Természetesen a korom miatt már gondolkodtam a visszavonuláson. Figyeltem testem azon jeleit, hogy mennyire vagyok még terhelhető. Én még bírtam volna, de az élet ezt a gondolkodást rövidre zárta. Ez a döntésben egyfajta könnyebbséget jelentett számomra.
- Mit jelentett számodra dunaújvárosinak lenni?
- Fantasztikus három év van mögöttem, melyre én már nem igazán számítottam. Olyan helyre, olyan közösségbe kerültem, ahol ugyanolyan élmények értek, mind szülőhelyemen, Debrecenben. Mindenkinek azt kívánom, hogy legnagyobb sikereit abban a városban élje meg, ahol született. Ez nekem megadatott. Dunaújvárosban olyan helyen fejeztem be a labdarúgást, ahol újra megtaláltam azokat az értékeket, melyek számomra fontosak voltak. Ez pedig a közösség, a vezetőség, a szakmai stáb, a szurkolók összessége. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettem. Ez olyan keretbe foglalta pályafutásomat, amely érzést szavakkal ki sem lehet fejezni. Mindenkinek köszönöm, aki engem ehhez hozzásegített!
-Szárszó Lajos-
