Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Dalos asszonyok a döntőben

Kultúra
Pentele
kórus

facebook megosztás

Molnár Emese - 2014. dec. 02., 14:48

A Pentelei Kéknefelejcs Énekkar bejutott a szegedi országos döntőbe a Népek Tánca- Népek Zenéje című vetélkedőn.

A nagyatádi országos középdöntőt november 11-én rendezték meg. A dunaújvárosi énekkar sikeresen szerepelt ezen a megmérettetésen, mivel a zsűri döntése alapján az első három közé került, azaz eredményével jogosult lett az országos döntőn való indulásra. Köszönet mondanak a Páhalmai Agrospeciál Kft. vezetőjének, Farkas Zsoltnak, aki térítésmentesen biztosította számukra a buszt az utazáshoz. A nagyatádi fellépések végső eredményét a verseny után egy héttel hozták nyilvánosságra, melynek értelmében  országos döntőbe  jutott a Kéknefelejcs. Az együttes nagy lelkesedéssel készül az országos megmérettetésre, de ahogy ők fogalmaztak, már ez is nagy megtiszteltetés a számukra, hiszen fennállásuk legjobb eredményét érték el.Az elmúlt hétvégén még felléptek a Pentelei Kolbásztöltő Fesztiválon

Az országos középdöntőn sikeresen szerepelt csapat:

Első sor balról: Tóth Lajosné,Szabó Teréz, Hajdú Károlyné, Sebestyén Veronika, Farkas Lajosné,

Hátsó sorban állók:Bartha Miklósné, Bölcsföldi Ferenc, Szabó Tamás (elnök), Kőhegyi Ottóné.

A képről hiányzik az énekkar szakmai vezetője, Kajtár Istvánné.

A rovat további hírei: Kultúra

"Jöjjön a tavasz, vesszen a tél!" (galériával)

"Jöjjön a tavasz, vesszen a tél!" (galériával)

2022. feb. 18.

Farsangi kavalkádnak álcázott villámcsődület Konc király és Cibere vajda párharcával súlyosbítva, dob- és dudaszóval, sok-sok tánccal: remek téltemető, tavaszváró közösségi programot varázsolt a Városháza térre a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes ma délután.  

ICA-D: művészi sorozat az Összkép című gyűjteményhez

ICA-D: művészi sorozat az Összkép című gyűjteményhez

2022. feb. 17.

Három eseményből álló kísérőrendezvény-sorozatot szervez a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) Cyránski Mária emlék-, és ifj. Koffán Károly retrospektív kiállításához kapcsolódva. Az első eseményre pénteken várják a vendégeket.

Villámcsődületet szervez, táncba csalogat a Vasas

Villámcsődületet szervez, táncba csalogat a Vasas

2022. feb. 17.

Télűző villámcsődületet szervez a Városháza téren a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. A közös tánccal koronázandó közösségi program az együttes jubileumi esztendejének nyitánya lesz pénteken délután.

DSTV: Petőfi éve, Petőfi öröksége

DSTV: Petőfi éve, Petőfi öröksége

2022. feb. 17.

Petőfi Sándor életéről szóló előadásra készül az Intercisa Múzeum február 18-án, derül ki a DSTV összegzéséből. Az életmű titkairól Farkas Lajos, az intézmény igazgatója mesél előbb a kamera, majd pénteken a közönség előtt is. Hangkép.

A könyvek szerelmeseinek nagy napja is a mai!

A könyvek szerelmeseinek nagy napja is a mai!

2022. feb. 14.

Sokszor elsikkad, de még pont időben szólok: Valentin napja nemcsak a szerelmeseké, de egyben nemzetközi könyvajándék nap is! Akcióban Dió, a könyvdíler is!

DSTV: a Vasas-sikerek útján

DSTV: a Vasas-sikerek útján

2022. feb. 13.

Nevezi Botond, a Dunaújváros Vasas Táncegyüttes gyermekcsoportjának egyik vezetője szerepel a DSTV összeállításában. A fiatal tehetség immáron 13 éve táncol az együttesben – és kiválóan érzi magát jelenlegi szerepkörében. Hangkép.
 

DSTV: Valentin nap a színházban

DSTV: Valentin nap a színházban

2022. feb. 12.

Nagyon készül a szerelmesek ünnepére a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény kedvezményesen látható előadással, valamint kupon akcióval csalogatja a nagyérdeműt. Hangkép.
 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

  2. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

  3. Nem tudták lelassítani az Audit

  4. DSTV: színekben élni

  5. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő