"A zenés színház a szívem csücske. Legyen az, kisebb vagy nagyobb súly, amit vinnem kell egy musicalen belül, mindig szárnyalok." Lapis Erika, a Bartók Kamaraszínház művésznője vallott érzésekről, színházról, élményekről, kollégákról és szóba került néhány aktualitás is.
Több mint tíz éve vagy a pályán. Voltál Debrecenben, Békéscsabán és most Dunaújvárosban. Mit jelentenek, jelentettek ezek a színházak az életedben? Szakmailag, emberileg?
Debrecen a mély víz volt számomra pályakezdőként. Igazán fel sem fogtam még, hogy mire is vállalkozom, de nyitott voltam, és bátor. Emlékeimben, egy szakmailag önfeledt, "önmarcangolás-mentes" időszak volt ez az életemben, nagyon értékes találkozásokkal és tapasztalatokkal. Ahogy annak lennie kell, az első, igazán nagy pofont is itt kaptam, mikor el kellett hagynom a színházat. Hirtelen egy nem létező színésznek éreztem magam. Ekkor jött, nagyon jó ritmusban egy békéscsabai lehetőség, ahol a mai napig olyan közösségi erő van jelen a színház falain belül, mint talán sehol máshol. Ez adott új erőt és lendületet akkor, amiért mindig hálás leszek.
Ahol viszont mára, az "otthonomat" megtaláltam, az, Dunaújváros, sőt az utóbbi két dunaújvárosi évemet egyfajta küldetésként élem meg. Nagyon izgalmas látni és megélni, hogy egy szakma által igazán nem ismert társulat vagy színház, a munkák által egyre nagyobb létjogosultságot nyer. Azt érzem, hogy egyszerre van kielégítve a biztonság és az újdonság iránti vágyam.
Komoly szakmai sikert tudhat magáénak a Szikszai Rémusz rendezte Május! A két egyfelvonásosból gyúrt előadás második részében az Igazgató úr!-ban alakítod Ida kisasszonyt. Hová helyezed ezt a szerepet, ezt a munkát a szakmai életedben?
Fontos, nagyon fontos állomás. Olyan találkozás volt rendezővel és partnerrel, aminek hatására egyszerűen másként léteztem. Olyan új dolgokat fedeztem fel magamban, amiket korábban nem. Borzasztóan szerettem, ahogyan Rémusz dolgozik. Szinte megszállottan szedtük szét az embert, és elemeztük a helyzeteket, nem hagytunk benne egyetlen tisztázatlan pillanatot sem. Ez olyan biztonságot teremt, olyan oldottságot és bátorságot ad a színésznek, hogy szinte észrevétlenül döntögeti a saját korlátait.
A Május! a Szkénében vendégszerepel, több alkalommal is láthatta a budapesti közönség. Fontos, hogy egy színház, hogy egy társulat Budapesten is jelen legyen?
Igen, persze. Főleg a mi dinamikusan erősödő és fejlődő színházunknak. Nem beszélve arról, hogy Dunaújvárosban már kifutott az előadás, és így lehetőségünk van még megtartani. Szeretném hinni, hogy nem tűnhet el nyomtalanul.
Egy kritikus, az egyik ilyen pesti vendégszereplés után le is írta rólad, hogy micsoda csoda és hol volt eddig ez a lány. Örültél neki vagy csalódás volt? Mit éreztél, amikor elolvastad?
Nem csinálok ilyenből hiúsági kérdést. Annyi remek színész van a pályán, örülök, ha valaki felfedez magának.
A Kulcskeresőkben próbálsz, itt Király Attila nem a partnered, mint az Igazgató úr!-ban, hanem a rendeződ. Hogyan tudtok együtt dolgozni ebben a másik helyzetben.
Ez utóbbi viszony a megszokott, hiszen ez már az ötödik alkalom, hogy rendezőként dolgozom Királlyal. A sok közös munkának vannak előnyei és hátrányai egyaránt. Előnye, hogy félszavakból értjük egymást és nincsenek lassító kezdőkörök, hátránya pedig, hogy talán eggyel keményebben kezeli, ha fáradó vagy értetlenkedő állapotban lát. Nagyon motivál az a szenvedély, ahogyan a Kulcskeresőkben próbál velünk, amivel bizonyos helyzetekben tovább is tud lökni a kimerültség határán. Szeretem, hogy mindig a színészből fogalmaz, hogy ráépít, ezáltal pótolhatatlannak érzed magad.
Otthonosan mozogsz a zenés színházakban is. Vendégként játszol a Madách Színházban, két musicalben is. Mi az ami vonz, amit szeretsz a zenés műfajban?
A zenés színház a szívem csücske. Legyen az, kisebb vagy nagyobb súly, amit vinnem kell egy musicalen belül, mindig szárnyalok. Izgalmas látni, hogy a Madáchban milyen professzionális minőségben készülnek a musicalek. Felfrissít a vendégeskedés, és borzasztóan élvezem, hogy egyik nap még nagyzenekar és ABBA slágerek vesznek körül, a következőn pedig már a dunaújvárosi Amphitryon előadásban patkóval és vasrudakkal zenélünk a takarásban.
Végül, mi az, amire vágysz szakmailag?
Úgy érzem, jó helyen vagyok, és ami még fontosabb, hogy a helyemen vagyok. Örülök, hogy egyre szélsőségesebb irányokban gondolkozik bennem a színházam, ezáltal sok lehetőséget látok a fejlődésre.
Forrás: Bartók Kamaraszínház
