Egy (majdnem) elfeledett pentelei

Nehéz idők jártak akkor a falu népére: a hadba vonult férfiak helyett az asszonyok, gyerekek, idős emberek művelték a földet, ahogy tudták. Nagy területek maradtak parlagon. A legtöbben a szerény hadisegélyből éltek. Mégis, a szegénység ellenére is, a közösség áldozatkészen befogadta a Délvidékről, majd 1916-ban a Székelyföldről érkezett menekülteket.
A Mincsovics-család is szűkösségben élt, a kis Illést a helybéli elemi iskola elvégzése után vélhetően ezért is küldték továbbtanulni Karlócára. Az akkor több mint ötezer lelket számláló szerémségi város a szerb ortodox metropolita székhelye volt, s a szegény sorsú gyerekeket ott az egyház költségén iskoláztatták, nevelték. Mincsovics Illés az ortodox főgimnáziumban, majd a papnevelő intézetben tanult, aztán a frissen végzett teológust pappá szenteléséig a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye központjába, a szentendrei püspökségre osztották be szolgálatra. Miután pappá szentelték, megnősült, és a baranyai Magyarbóly parókusa lett. Ellátta a körzet kilenc községének lelkészi feladatait, emellett Pécsett is vállalt szolgálatot. Évtizedeken át való áldozatos papi munkája a hívek körében nagy tiszteletet váltott ki.

1983-ban visszatért Szentendrére, s noha már jócskán benne volt a korban, fáradhatatlanul dolgozott: a püspökség adminisztrátori munkája mellett Budakalászon és Pesten is elvégezte a lelkészi teendőket. Hamarosan megkapta az esperesi címet és feladatkört. A szolgálatban biztos támasza volt felesége, a kisbirtokos családból származó Kisanyik Margit. A szentendrei Kisanyik-ősök a város megbecsült vendéglősei voltak. Ódon hangulatú, szőlőlugasos fogadójuk értelmiségi találkozóhely és afféle művésztanya is volt, helybéli és pesti festők szinte egymásnak adták a kilincset. A patinás vendéglőben forgatták több mozifilm oda illő jeleneteit. Margit asszony édesapja a város köztiszteletben álló polgáraként több társadalmi tisztséget is betöltött, volt egyházközségi és iskolaszéki tag, és a Dalmát Egylet elnöke. Lánya is követte apját a közéleti munkában.

A Penteléről indult pap sosem tért vissza szülőfalujába szolgálni – s ennek nyilvánvaló magyarázata: a szerbek csökkenő száma miatt 1894-ben a parókia kiüresedett, a kevés hívő körüli teendőket eztán nagyon sokáig csak ideiglenes adminisztrátor látta el. A múlt század negyvenes éveiben Pentele 3900 lakója közül csupán harminc-egynéhány volt szerb ajkú és ortodox vallású. Mindamellett a leszármazottaik, a ma városunkban élő görögkeletiek is kaptak valamit a nagyhírű esperestől: 1990-ben az anyanyelvüket már kevéssé ismerők számára egy különös, kétnyelvű imakönyvet szerkesztett. A szerb nyelven, de latin betűkkel írott, kiejtési segédletet is tartalmazó könyv imádságait magyar fordítás segít megérteni. Az éppen húsz éve, 1995. április 5-én örökre elment Mincsovics Illés imakönyvét ma is sok ortodox hívő forgatja.

-Várkonyi Balázs-