Igazi világsztár lép fel pénteken 21 órakor a Művészben. Dresch Mihály a magyar jazz meghatározó személyisége, zenekarával látogat Dunaújvárosba.
A Liszt Ferenc-díjas kiváló művész játszott már élete során olyan nevekkel, mint például Roscoe Mitchell, Chico Freeman, Lee Konitz, David Murray, pénteken este kilenctől pedig városunkban lesz hallható.
Egyedi, mégis csak Dresch Mihályra jellemző hangzásvilága még a zenekritikusok szerint sem keverhető össze semmivel.
- Szerintem nagyon fontos a gyerekkor, meghatározó, de ezt mindenki tudja. Egy Földes nevű faluban nőttem fel, nagyanyámék neveltek. Az ötvenes-hatvanas évek eleje, arrafelé tévé sem volt, villanyt is hatvanban vezették be, más világ volt. A zene azokat az alkalmakat jelentette, amikor élőben, lakodalmakban hallottam a zenészeket. Játszottam már elektromos hangszerek társaságában, megszerettem a beat bizonyos ágát, de visszatekintve az akusztikus hangszer, ami örökre megmaradt, nem kell hozzá villany. Egy hangszerrel bárhol lehet zenélni.
- Az akusztikus hangszerek használata segítség a zenésznek abban, hogy a közvetlenség érzetét keltse a hallgatóságban?
- Azt gondolom, maga a jazz mint zenei kifejezőeszköz, a közvetlenség műfaja. Az igazi, jó jazz öröme a közvetlenség a zenével. Nem tévé, nem más, hanem hogy muzsikáljunk! A közvetlenség a legjobb indíték a zenére. Nem lehet összehasonlítani például Gyimesközéplokot a honi hallgatósággal, mert más hatások amellett, hogy ezer kilométerrel arrébb vagyunk egymástól. Az ember tudatosan irányítja ma már, hogy nem dől be a nem jó energiáknak, ami árad mindenünnen. Most, hogy beszélgetünk, egy olyan helyen állok, ahol a természetben vagyok. Most például egy stiglic szállt itt le tíz méterre… Sokkal több jó hatással van az emberre, ha egy réten áll, vagy fák között. Gyimesben még más hatások vannak, kimennek az erdőre, fát vágnak, másként keresik a kenyeret, amit nem is lehet összehasonlítani a miénkkel. Ezekkel a hatásokkal másként is viszonyulunk mindenhez.
És bizony, hogy valaki a mainstream jazzélet alatt, után megfordul-e a fővárosi Molnár utcában (táncház, folklór), legalább akkora jelentéssel bír saját lelkének ápolásában, mint az a felelősség, amivel sajátjaihoz szól zenéjével/zenéjében mondjuk Lajkó Félixszel közösen, s ezáltal jóval több mélység, eredetiség jellemzi még egy furulya megfújásakor is. Mintha az ősök lelkülete lüktetne jazzben, népdalban, feldolgozásban egyaránt.
-Pálinkás István-
