Enter - Tiszteletbeszéd képekben

Sokszor jártam meg székely őseim földjét, és az azon túli vidékeket is. Sosem hittem, hogy már eleget tudok, sőt! De hogy Ádám-képeket nézek, sokkal inkább érzem a tudáshiányt. Eljuthattam nagyszüleim udvarhelyi sírjához, a messzebbre szakadt édesanyám első munkahelyéhez, a karácsonkői iskolához, hallgathattam a klézsei patakparton Duma András gyönyörű meséjét a csángó hagyományrendről – de a lényeghez mennyire jutottam közel?

Erdélyben nincs titok – tarja a szólás. Jaj, dehogynem! A kósza utazónak az egész egy titoktenger! A beszédes fotográfiák segítségével azért közelebb kerülhetünk a megfejtéshez. Ádám Gyula fotóit nézve tanulhatunk magyarul látni; öreglegények szeméből bölcsességet kiolvasni; asszonyok tekintetéből kitartásra bátorodni; a tiszta gyerekarcokból jövőt vizionálni.

Művészfotók, létdokumentumok, képbe fogalmazott hovatartozás-üzenetek – megannyi megmaradás-metafora. Alkotójuk ott van mindenütt, ahol magyar szó hallatszik. Vándorfotográfus. Képein látszik, hogy mindent tud érdeklődése tárgyáról: múltról, jelenről, emberről. Otthon van abban a világban, amelyben mi csak szeretnénk teljesen otthon lenni.

Szeretet- és tiszteletbeszéd valamennyi fotó. A karcfalvi születésű alkotó képeiről süt, honnét jött. Nem békül meg a veszendőség-próféciával. Nem nyugszik bele a kisebbségre hintett elmúlásjóslatba. Életjelet kutat az itt-ott már félholt önazonosság-tudatban – és ezzel a makacssággal erősíti az összmagyar értéket: az erdélyiség-identitást.

Az értékőrző magyar fotóművészet az egyetemes tanítómesterség része. A képek az örökségátadás legszűkszavúbb eszközei: mondatok sokaságával leírhatót beszélnek el villanásnyi idő alatt. Ez a fotográfia napjának egyik fontos üzenete.