Galériák
Közösségi élmény a Víztoronynál
Minden a korábbi tervek szerint alakult – még a korábban az esemény fényét szó szerint fenyegető felhők is elvonultak a csillagnézéssel körített közösségi kezdeményezés útjából a Víztoronynál múlt pénteken. Csillagnézés, mese, élménybeszámoló, és persze a csillaghullás; csillagos ötös program volt!
(Fotó: Végh Zoltán)
Dunaújváros 70: retró véradás
Az esemény mérlege példás, összesen 64 véradó mentett meg három-három életet az MMK-ban rendezett ma délutáni retró véradáson; a DO/DSTV kis kollektívájából ketten vettünk részt az éles bevetésen, Vígh Dániel és jómagam, – az esemény hangütéséről meg meséljen alkalmi webgalériánk!
(Fotó: Végh Zoltán)
Hazatértek az olimpiai bronzérmes válogatott dunaújvárosi tagjai
Csillogó szemek, széles mosolyok, őszinte öröm: a Fabó Éva Sportuszodában köszöntötték az olimpiai bronzérmes magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi tagjait ma délelőtt.
(Végh Zoltán felvételei)
Vendégségben a DKKA az Útkeresés Segítő Szolgálatnál
Illusztris vendégei voltak az Útkeresés Segítő Szolgálat nyári szabadidős programsorozatának a közelmúltban: a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata nemcsak támogatta az eseményt, de egy játékos foglalkozás erejéig közös sportolásra várta a résztvevőket! Az első percek csöndes, picit visszafogott megilletődöttségét önfeledt zsivaj váltotta fel, a kézis lányok is látható felszabadultsággal vetették magukat a közös játékba. A foglalkozás szép pillanata volt, amikor a gyerekek átadták a csapatnak a közösen, szívvel-lélekkel készített képet, de még röpke társasozás és közös fagyizás is belefért a délutáni programba.
(Fotó: Végh Zoltán)
Újra itthon Kovács Zsófia!
A városi tornacsarnokban köszöntötték a tokiói ötkarikás játékokról hazatérő Kovács Zsófiát és edzőjét, Trenka Jánost a DKSE torna szakosztályának edzői és ifjú versenyzői.
(Végh Zoltán felvételei)
50 éves a Martinovics utca 19. közössége
A tervet tettek követték, a zsúrt természetesen batyubál-jelleggel szervezték, a saját tapasztalat szerint a pizzás tekercs, a különleges – húsklopfolóval megkészített – sajtos tallér volt a sláger, de nekem a bevezetőben is említett púpos süti volt a gasztrokulturális kalandtúra csúcspontja a Martinovics utca 19. lépcsőházának földszintjén rendezett összetartáson.
Zsóka terjedelmes visszaemlékezést szerkesztve repített vissza a közönséget 1971-be, majd a lakóközösség történetére térve elelevenítette az első lakók nevét – Gálné Erzsike, Szilágyi Irénék, akik már sajnos nincsenek közöttük –, majd a már jelenlévő "őslakosokat" is felsorolta: Fábián Ferencné, Pintér Józsefné, Fábián Jánosné, Kucsera Imréné, Müllerné Györgyi, Szabó Gyula és Szabó Gyuláné, Keresztes Ferencné, Orth Lászlóné.
A zsúr legfényesebb belépőjét Szabó Gyula (bácsi) produkálta, akinek fényes csokornyakkendővel és alkalmi szemüveggel koronázott ünnepi szettjét csengővel (!), és butykossal (!!!) szerelvényezett bot tette teljessé. Persze a fiatalabb korosztály sem maradt ki a buliból, és volt olyan középgenerációs ünneplő, aki 3 évesen költözött az házba, és azóta is a Martinovics 19. lakója!
(Fotó: Végh Zoltán)
Holdfényfürdő a Strandok Éjszakáján
Az Aquantis Élményfürdőben szépszámú közönség engedett a csábításnak – a dunaújvárosi rekreációs központ szintén szombaton este várta a vendégeket a Holdfényfürdő fantázianevű programmal; a látogatók szó szerint kimaxolhatták a napi belépőt, hiszen egészen éjfélig nyitva volt az élményfürdő.
A vidám, jó hangulatú csobbanás részleteiről meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A DKKA szezonnyitó edzése
Húsz játékossal kezdte meg felkészülését az új szezonra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, melyre a napi munka mellett tíz edzőmérkőzés is vár a szeptemberi bajnoki rajtig.
(Képek: Végh Zoltán)
AlfaCity: a(z autó)csodák birodalma
Két év után gyűltek össze – és idén először Dunaújvárosban, jelesül a közösségi események színhelyeként immár országos viszonylatban is jegyzett Szalki-szigeten – az Alfa Romeo tulajdonosok és az olasz autók szerelmese. AlfaCity okkal-joggal büszkélkedett azzal, hogy a márka világviszonylatban is éllovas találkozójaként tartják számon – már a pénteki bemelegítés során több száz gépcsoda futott be, Webgalériánk a szombati csúcsrajáratás idején készült, amikor a szervezők reménye szerint átlépték az 1000 járműből álló álomhatárt!
(Fotó: Végh Zoltán)
Alkotás és játék az MMK-ban
A nyári szünet kezdete óta szervezi meg immár hagyományos nyári táborát az MMK: az intézmény udvara népesül be a heti turnusok során, ahol Kováts Rózsa intézményvezető és lelkes csapata gondoskodik a diákcsapat rendszeres elfoglaltságáról. Sok-sok kézműveskedés, műfaji határokon átívelő kreatív foglalkozások sora színesíti a napokat, emellett rengeget játék, vetélkedő, közösségi esemény gondolkodik a résztvevők jókedvéről.
(Fotó: Végh Zoltán)

