Kulcsszó: Dunaújváros
Ballagás a Bánki iskolában (2018)
A Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium május 4-én, pénteken délután tartotta meg a végzősök ballagását. Az iskolától és tanáraiktól búcsúzó négy osztály közel száz diákja hétfőn már meg is kezdi az írásbeli érettségi feladatok kitöltését.
Ballagás a Dunaferr iskolában (2018)
A Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskola a hagyományokhoz híven két helyszínen tartott ballagási ünnepséget május 4-én, pénteken. Előbb a Vasmű téri intézmény hét osztályának 128 diákja vett búcsút a sulitól. Az Apáczai úti telephelyen, a villamos tagozaton pedig három osztály ötvenhárom tanulója tette meg utolsó lépéseit diákként a suli folyosóján.
Elsősegélynyújtó verseny
Idén már 47. alkalommal rendeztek elsősegélynyújtó versenyt városunkban. A megméretésen ügyességi és gyakorlati feladatok, kvízkérdések várták a résztvevőket, s persze több olyan, valóságot szimuláló eset, ahol valódinak tűnő sérüléseket kellett ellátnia a versenyzőknek.
Májusi Mulatság - Második nap
A Májusi Mulatság második napján délelőtt a gyerekeket várták a térre, hogy játszhassanak, kikapcsolódhassanak. Délután háromtól indultak a színpadi programok, mesével, zenével és tánccal. Este pedig jött az utcabál, az Ed Philips and the Memphis Patrol húzta a talpalávalót. Hoztuk a képes beszámolót, mindenki keresse meg magát a fotókon!
Májusi Mulatság 2018 - Első nap
A Májusi Mulatság első napján a My Way Dance School műsora nyitotta a színpadi programok sorát. Aztán jött Roy és Ádám, majd este nyolckor a Rock Box húzta a talpalávalót.
Spartan gála a Bartókban
Az év egyik legnagyobb eseményére került sor a Spartan SE tagjai számára. Szombaton délután a Bartók színházban rendezték meg harmadik gálájukat, amin a klub minden tagja színpadra léphetett az utánpótlás korosztálytól a felnőttekig, kezdők, haladók és versenyzők egyaránt. A produkciók közt a rendkívüli erőt és állóképességet igénylő páros emeléstől kezdve a cheerdance kategóriáig mindent láthattak a nézők.
A Tehetség Napja a Dózsa iskolában
Játékos sorversenyekkel, a természettudománnyal, valamint az informatikával kapcsolatos programokkal kedveskedett tanulóinak a Dózsa iskola a Fenntarthatósági Témahét első napján.
Fejér Megyei Diáknapok 2018
A három napos programsorozat alatt ezernél is több középiskolás tanuló mutathatta meg magát Dunaújvárosban több helyszínen is. A rendezvény a hagyományos gálával zárult vasárnap délután a Bartók színházban.
Fotók: Sándor Judit, Ónodi Zoltán
Szakmák Éjszakája 2018
Harmadik alkalommal csatlakoztak a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum tagintézményei az országos Szakmák Éjszakája programsorozathoz. Az előző évekhez képest több újdonsággal, más helyszíneken is várták az érdeklődőket, hogy bemutathassák azokat a szakmákat, amik a leendő diákokat várják. Tizenkét helyszínen, mintegy 117 féle program csalogatta az érdeklődőket.
Helyzetjelentés az élményfördőből
A napokban megkezdődött az élményfürdő próbaüzeme az épület belső terében (belső medence, római fürdő, barlang fürdő, bárfürdő), feltöltötték a medencéket, tesztelik a vegyszeradagolást, a vízgépészetet. Az ÁNTSZ-szel már megvolt az első bejárás, és elindították a hatósági engedélyeztetési eljárást is annak érdekében, hogy mielőbb, május végén birtokba vehessék a városlakók.