Múzeum: "Lefelé a Dunán"
Vachter János fotográfus "Lefelé a Dunán" című kiállítását tekinthetik meg péntektől az Intercisa Múzeum látogatói. A tárlat megnyitójára az intézmény első emeltén kerül sor, s az érdeklődők egészen november 23-áig ismerkedhetnek a dunaújvárosi művész alkotásaival.
Újabb időszakos kiállítással kedveskedik látogatóinak péntektől az Intercisa Múzeum, melynek első emeletén rendezik be Vachter János fotográfus "Lefelé a Dunán" című tárlatát. A kiállítás megnyitóját pénteken délután fél öttől tartják meg az intézmény első emeletén, melyet Nyulasi Zsolt újságíró nyit meg Dékány Dávid kortárs költő, valamint Martinkó Tamás közreműködésével. A tárlatot október 17. és november 23. között tekinthetik meg az érdeklődők, akik további információkat az Intercisa Múzeum honlapján, illetve a 25/411-315-ös és a 25/408-970-es telefonszámon kérhetnek a kiállítással kapcsolatban.
A rovat további hírei: Kultúra
Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár
2025. júl. 22.
Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!
DSTV: dacolva az elemekkel
2025. júl. 21.
A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.
DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 20.
A meghívásról már olvashattak, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Belgiumban léphet közönség elé a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a rangos Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál programjában szerepelhet augusztus első felében. Hangkép.
DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában
2025. júl. 19.
Változatos és gazdag kínálat jellemezte a Zenélő Jakó Cukrászda sorozatát az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés sikeres koncerttel ért véget – de persze csak az idei évadra, hiszen ősztől biztosan folytatják! Hangkép.
ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"
2025. júl. 18.
Ahogy ígérték: egyszerre hallatlanul izgalmas és roppant tanulságos bemutató lett a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása. Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, vagyis a Dunaújváros köztereire álmodott terveiket. Még egy héten át látható: kötelező program!
Interaktív időutazás a kőtárban
2025. júl. 18.
Irány Intercisa, és a római kor: interaktív időutazásra várják az érdeklődőket a római kori kőtárban szombaton délután. Római sisakot készítenél? Ott a helyed!
A Művészetek Völgyében vendégeskedik a Viadana Kamarakórus
2025. júl. 17.
A sikeres tavaszi visszatérés után rangos meghívásnak tesz eleget az együttes, Taliándörögdön lép közönség elé a Viadana. Különleges helyszínen, különleges repertoárral csalogatnak szombaton délután!