"…segítsetek, segítsetek, kopogta az ismeretlen távírász. A kétségbeesett, zaklatott kopogtatás elnyomta az emberi hangot, és csak öt szó volt tisztán érthető: „Ne tegyétek le a fegyvert!” Aztán az adás örökre elnémult…"
Dunapentele. 1956 novemberében innét szállt a világ felé az utolsó szabad szó. Fogalmazhatunk így is: itt némult el utoljára a szabadság hangja.
A Szabad Európa Rádió hajdani munkatársa, a legendás Gallicus, Mikes Imre emlékei szerint ez volt az utolsó üzenet: „Ma reggel 2 óra 30 perckor az orosz csapatok általános támadást indítottak a magyar nép ellen. Kérjük az Egyesült Nemzeteket: Segítsetek! Ejtőernyősöket kérünk! A világ lelkiismeretes és tisztességes népeihez fellebbezünk. Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!”
A legendák persze mindig ikerváltozatokban élnek. Az Amerikába emigrált – és ott a magyar forradalom emlékét mindig ébren tartó – lapszerkesztő, Soós József így idézi fel a pentelei titkos rádió utolsó idejét: „A híres Rákóczi adót, amely Dunapenteléről sugározta adásait, a műszerüzemünk készítette. Egy Ikarusz busz utánfutóján volt a leadótorony, a buszban az adókészülék a személyzettel. A busz a városban és a város körül állandóan változtatta a helyét, hogy ne tudják bemérni. Nagyon emlékezetesek számomra a rádió 1956. november 7-én, délután 1 óra 53 perckor sugárzott utolsó mondatai: »A szovjet tankok és légierők támadják Dunapentelét... A harc változatlan hevességgel továbbra is folyik... Adásunkat bizonytalan időre megszakítjuk... Rákóczi adó, Magyarország…«”
Nos, mindkét segélykiáltás elszállt az éterbe – ám se ez, se az nem volt az utolsó. Az 1989-ben megjelent A forradalom hangjai című dokumentum tudatja: november 8-án, hajnalban, negyed 4 után egy perccel röpült világgá Penteléről a végső üzenet.
Már alig volt hallható, csak töredékekből állt, szavait a párhuzamosan futó morzejelek tették érthetetlenné: ti-ti-ti-tá-tá-tá-ti-ti-ti… segítsetek, segítsetek, kopogta az ismeretlen távírász. A kétségbeesett, zaklatott kopogtatás elnyomta az emberi hangot, és csak öt szó volt tisztán érthető: „Ne tegyétek le a fegyvert!” Aztán az adás örökre elnémult.
„Egy nép kiáltott” – írta Márai. – Aztán csend lett.”
Csend volt az Atlanti-óceán túlpartján is.
Az amerikai levéltárak máig őrzik a pentelei rádió angolra fordított szavait: „We appeal to the conscience of the world. ... Why cannot you hear the call for help of our murdered women and children? Peoples of the world! Hear the call for help of a small nation! ... This is Radio Rakoczi, Hungary ...”
A Rákóczi Adó utolsó adása (kattintson a képre)
A hétköznapi amerikai emberhez aligha jutott el a világ lelkiismeretére apelláló felhívás. Se a meggyilkolt nők és gyerekek utolsó kiáltása. Se egy kis nemzet végső jajszava. A nagyhatalom akkor a közel-keleti érdekek és a világgazdaság szempontjából sokkal fontosabb ügyekkel volt elfoglalva…
