Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A mi aranyanyunk

doszerk - 2014. november 4. 9:06

Idén immáron negyedik alkalommal díjazzák a Richter Aranyanyu Díjjal azokat a segítő foglalkozású nőket, akik napról napra bizonyítják különleges erejüket és kiválóságukat. A rangos díj idei döntősei között egy dunaújvárosi pedagógusért, Hutvágnerné Róth Éváért szoríthatunk, s persze segíthetünk is.

Hutvágnerné Róth Évának köszönhetően egy dunaújvárosi pedagógus is döntőbe került a Richter Aranyanyu Díj versenyében. Az idén immár negyedik alkalommal megrendezett kezdeményezés célja, hogy felkutassa és díjazza a segítő foglalkozású nőket, akik mindennap bizonyítják különleges erejüket, kiválóságukat. Idén a 400 jelölt közül bekerült a 12 döntős közé Hutvágnerné Róth Éva, a Széchenyi gimnázium magyar nyelv és irodalom, történelem szakos tanára. Évát egykori tanítványa jelölte a díjra, aki nehéz kamaszkorának útvesztőjében anyapótlékként tekintett tanárnőjére, aki támogatta őt útkeresésében, és végül ő maga is pedagógusi pályára lépett.
A jelölés méltatásában olvasható, a tanítás sokkal többet jelent számára, mint a tananyag átadása, mély, emberi kapcsolat fűzi növendékeihez. A tanórák után a színjátszás eszközeivel segíti tanítványait, hogy megtalálják önmagukat és helyüket a világban. Aki híján van az önbizalomnak, azokat drámajátékkal próbálja kicsalogatni a csigaházból, aki pedig tehetségesnek bizonyul, azokat igyekszik lehetőséghez juttatni, hogy kipróbálhassák magukat. Megtörtént, hogy egy színielőadást csak azért rendezett meg a tanárnő, hogy két diák átélhesse a színpadi lét varázsát.
A versenyre három kategóriában várták a jelöléseket, orvos, pedagógus és egészségügyi szakdolgozó. Mindhárom kategóriában lesznek közönségdíjasok, akikre interneten és mobilon lehet szavazni, emellett a zsűri is odaítél minden kategóriában egy-egy díjat. A szavazás november 3-án indult és november 16-ig tart. Mind a 12 döntős Aranyanyu adatlapja és kisfilmje megtalálható a www.aranyanyu.hu oldalon, ahol szavazni is lehet. A díjátadó ünnepség november 20-án lesz.

Hutvágnerné Róth Éva adatlapja és kisfilmje

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: az Építők útja szobrai

DSTV: az Építők útja szobrai

2025. júl. 12.

Negyedik epizódjához érkezett a DSTV sorozata a város köztéri szobrairól. A Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével készült Szoborváros újabb részében az Építők útján található alkotásokat mutatják be. Hangkép.
 

Szép fák, remek pályaművek – jól sikerült a fotópályázat első felvonása

Szép fák, remek pályaművek – jól sikerült a fotópályázat első felvonása

2025. júl. 11.

Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a „Dunaújváros fái a négy évszakban” című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket.

DSTV: a velünk élő örökség

DSTV: a velünk élő örökség

2025. júl. 10.

Sok látogatót vonzottak a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat városi helyszínei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Intercisa Múzeum a római kori kőtár és fürdő mellett az intézmény központi épületében is gazdag kínálattal csalogatott. Hangkép.

Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)

Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)

2025. júl. 09.

Négy nap dübörgés és fergeteg, a rock/metál műfajok híveinek őszinte örömére: idén is nagyot ment, és bár új csapat szervezte, és sajnos akadtak is döccenők, összességében mindenképpen pozitív élményt hozott a közönség körében a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten.

Évadot zár a Zenélő Cukrászda

Évadot zár a Zenélő Cukrászda

2025. júl. 09.

Az édes élmények kedvelői ráadásul szólóprodukciót hallhatnak a Vasmű úti egységben – Gyalus Boglárka énekel szombaton délután. A nyári szünet előtti utolsó alkalomra is nagy szeretettel várnak mindenkit.

DSTV: POK és SZIG a színpadon

DSTV: POK és SZIG a színpadon

2025. júl. 09.

Szép eseménynek adott otthont a Bartók színházterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Városunk két gimnáziuma, a Pannon és a Széchenyi színjátszó diákjai álltak a közönség elé, és mutatták be színdarabjaikat. Hangkép.

ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel

ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel

2025. júl. 08.

Egyszerre izgalmas és tanulságos bemutatót ígér a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása: Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, a város köztereire álmodott terveiket. A tárlat csütörtökön nyílik, mindenkit szeretettel várnak!