Heti meteo: marad a hideg
Borús, igazi november végi időjárásra számíthatunk az előttünk álló héten is, derült ki meteorológiai szakértőnk előrejelzéséből. A hét második felére megerősödő délkeleti szél ugyan többfelé felszakíthatja a felhőzetet, de csapadékra éppen ebbe az időszakban számíthatunk majd.
Ahogy az elmúlt héten, úgy az előttünk álló napokban is megmarad a szürke, igazi november végi idő, áll a DO állandómeteorológiai szakértőjének, Krausz Mikes Miklós szokásos hét eleji prognózisában. Mint az a Köpönyeg.hu tematikus porták főszerkesztőjének előrejelzéséből megtudhattuk, hétfőn és kedden túlnyomóan borult, párás, néhol tartósan ködös idő várható. Reggelente alig kúszik nulla fok fölé a hőmérő higanyszála, s délután is csak + 5 fok körüli értéket mérhetünk.
Szerdára annyit változhat az időjárás, hogy néhol már tartósan felszakadozhat a felhőzet, ám az ország nagy részén továbbra is borús, párás időre számíthatunk, mérsékelt délkeleti széllel. Csütörtöktől az addig enyhe szél egyre inkább felerősödhet, ami több helyen is felszakíthatja a makacs ködfelhőzetet. A borongós időjárás mellett szórványosan már csapadékra is számíthatunk, eső, valamint záporeső formájában.
A rovat további hírei: Közélet
Teljes útfelújítás a két körforgó között
2024. máj. 17.
Hamarosan munkagépek zajától lesz hangos a Béke városrészi körforgó és a Kandó Kálmán téri körforgó közötti autóút. Ezt a szakaszt ugyanis teljesen felújítják – erről a soron következő útfelújításról számolt be kedden Pintér Tamás polgármester.
Közeleg a határidő – június 3-ig igényelhető a szünidei étkeztetés
2024. máj. 17.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – figyelem, az igényeket csak június 3-ig lehet benyújtani!
Parkolók és gyalogátkelők épülnek, körforgó lesz a Pince sornál a Rómain
2024. máj. 16.
Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi Dunaújváros Ifjúságáért díjat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt meg a testület.
Neszvecskó Zorica érdemelte a Dunaújváros Ifjúságáért díjat
2024. máj. 16.
A Dunaújvárosi Óvoda Aprók Háza Tagóvoda tagintézmény-igazgatója a közgyűlés előtt vette át a szféra legrangosabb elismerését Pintér Tamás polgármestertől. Méltatás.
Tavaszi nagytakarítás volt a Technikumban, a Táncsics Mihály utcában
2024. máj. 15.
A Technikum városrészben élők és arra közlekedők azt tapasztalhatták a napokban, hogy több helyen is takarították a parkolókat, gallyazták a fákat, bokrokat.
A fideszes kampány célpontja ezúttal a piac
2024. máj. 15.
Bár élő szerződése van, mások használják a helyét a piacon – állította a Dunaonline videójában Farkas József, dunavecsei vállalkozó. Pedig már a felvetés is értelmetlen.
Pentelei 30 – szakmai nappal ünnepelnek
2024. máj. 15.
Közös Hang – ezzel a sokatmondó címmel rendezi meg országos hírű szakembereket is felvonultató szakmai napját az idén immár 30 esztendeje működő Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium.