Együtt ünnepeltek. Össznépi értekezletet tartottak városunk Munkásművelődési Központja. Az eseményen az intézmény régi és jelenlegi dolgozói ünnepélyes keretben emlékeztek vissza az elmúlt negyven év legszebb pillanataira. Az MMK egy több hetes jubileumi programsorozattal is készül.
Múltidézés az MMK-ban
A rovat további hírei: Kultúra
Közönségsiker a küszöbön!
Böszörményi Gyula nagysikerű ifjúsági regénysorozatából a dunaújvárosi Bartók színházban készült el először a színpadi változat, így elsőként láthatjuk megelevenedni a Kukec család történetét.
Emlékek tárházából…
Az 1952-es május elseje Újvárosban szinte előrehozott gyermeknap volt: akkor nyílt meg a Vidám Park. Azonnal népszerű lett.
Kettős kötésben
Munkásünnep, egyben néphagyományőrző nap: e kettősség adja május elseje patináját. A néphagyomány gazdagabb – de hát örök igazság: életélményeink meghatározzák emlékezetünket. Márpedig a felvonulások jelentik a történelmi közelmúlt újvárosi valóságát.
Szegedre viszik a Rák Jóskát
Bár új premier már nem szerepel a műsoron, változatos programmal, vendégjátékokkal és fesztivállal zárja az évadot májusban és júniusban a Szegedi Nemzeti Színház.
A bajor „Maugli” rejtélye
„Derengeni kezdett a hajnal, mikor Maugli lefelé ment egyedül a domboldalon, hogy találkozzék azokkal a titokzatos lényekkel, akiket embereknek neveznek.” Kipling szépséges meséje, A dzsungel könyve ezzel a mondattal zárja az első fejezetet. Az akkor már kamaszodó embergyerek vágyódott az övéi közé, elbúcsúzott hát az őt fölnevelő farkasoktól, s indult a faluba. Azokhoz, akiknek szavát se érthette…
Nők a „kirakatban”
Turbacsnét keresem egy fotón. A szemem kigúvad, próbálkozom, hiába. Pedig a képaláírás szerint ott kell lennie. Az Intercisa Múzeum gyűjteményében a kép megvan, ezzel a kóddal regisztrálták: 594 sz. MTI Foto Főosztály felvétele, Ka 628/69. SZE. Ám aki a Dunapentelei Pártbizottság egyik 1951-es ülésén készült, megfakult fotográfián fölfedezni szeretné Turbacsnét, az csalódik.
Felvidéki jazz a Művészben
Hétről hétre már megszokhattuk, hogy a hazai jazz jeles képviselői különböző formációkban váltják egymást a Művész Presszó színpadán. A pénteki programot azonban egy igazi nemzetközi trió kínálta a műfajt szerető közönségnek.

