Együtt ünnepeltek. Össznépi értekezletet tartottak városunk Munkásművelődési Központja. Az eseményen az intézmény régi és jelenlegi dolgozói ünnepélyes keretben emlékeztek vissza az elmúlt negyven év legszebb pillanataira. Az MMK egy több hetes jubileumi programsorozattal is készül.
Múltidézés az MMK-ban
A rovat további hírei: Kultúra
Átadták a Sándor Frigyes Díjakat
Hetedik alkalommal adták át a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány által alapított Sándor Frigyes Díjakat, melyet idén is egy diák és egy tanár érdemelt ki a város zenei életéért tett munkásságáért.
Újra a mozikban a SZAFFI
A Jókai Mór kisregényéből készült felejthetetlen rajzfilm, a nemes úrfi és a török pasa lányának szívmelengető története 21. századi kép- és hangminőségben lesz ismét látható. Dargay Attila digitálisan restaurált egész estés rajzfilmklasszikusát május 3-tól vetítik országszerte a KEDD Animációs Stúdió forgalmazásában.
Közönségtalálkozóval egybekötve mutatják be a nálunk fogatott filmet
Másfél évvel ezelőtt Dunaújvárosban forgott Bogdán Árpád rendező második nagyjátékfilmje, a Genezis, amit már a Berlini Filmfesztiválon is bemutattak. Városunkban május 2-án, szerdán este egy közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítésen láthatjuk.
Egy hét a zene tiszteletéért
Elkezdődött a Sándor Frigyes Hét, így minden nap különleges koncertek várják a klasszikus zene kedvelőit a zeneiskolában, pénteken pedig átadják az idei Sándor Frigyes díjat is.
Már a mozikban az Újvárosban forgatott film
A közelmúltban Dunaújvárosban forgatott Bogdán Árpád rendező, akinek az így elkészült Genezis című filmjét Berlinben, a Berlinale Panorama Special szekciójában is bemutatták. A Genezis című film (ajánlott nézői korhatár 16 év) a 2008-2009-es romagyilkosságok témájával foglalkozik.
A pentelei „borlázadás”
Szomorú évforduló előtt állunk. Legalábbis a borissza ősöknek volt az szomorú. S a régiek között ugyan ki volt az a különc, aki soha nem emelte meg a borospoharat? 1948-at írunk. Az utolsó rendi országgyűlés közös teherviselésről szóló döntését bizakodva fogadja Pentele javarészt földből élő népe.
Jazz magyarul , spanyolul és portugálul
Rendhagyó koncertre várta közönségét a Művész Jazz Presszó pénteken este. A Kalmár Panni Fado Project látogatott Dunaújvárosba, amely formáció nem szokványos módom közelít az elvont műfajhoz.

