A pentelei „borlázadás”

2018. április 21. (szombat) 9:05 - Várkonyi Balázs

Szomorú évforduló előtt állunk. Legalábbis a borissza ősöknek volt az szomorú. S a régiek között ugyan ki volt az a különc, aki soha nem emelte meg a borospoharat? 1948-at írunk. Az utolsó rendi országgyűlés közös teherviselésről szóló döntését bizakodva fogadja Pentele javarészt földből élő népe. 

Kivált a legszegényebbje örülhet: az azonnali, kötelező örökváltsággal a telkes jobbágyok az általuk művelt úrbéres földek szabad birtokosai lehetnek. Áprilisban a király szentesíti a fontos törvényeket.

Ám kiderül: a földesúri haszonvételek többsége megmarad. A kocsmatartás változatlanul urasági privilégium, a szőlődézsma is. Ráadásul ugyanazok a házi borkimérés korlátai – és itt jön a szomorú évforduló: Szent György napja, vagyis április 24-e után a szőlőművelők már egy icce bort sem mérhetnek ki. Várhatnak arra az újabb „szabad” időpontig, Szentmihályig, de addig az óbor savanyúvá szomorodik, az új meg még nem forr ki…

Ilyen gonddal küszködött a mezőváros bortermelő és borkedvelő népe. A forradalom eufórikus hangulata átmenetileg legyőzte a rosszkedvet, de a lelkesedés múltán a borisszákban ismét felbuzogott a vér. Az a szóbeszéd járta akkor, hogy amíg az igazságosság meg nem születik, addig nem állnak katonának, menjenek helyettük az urak… Az való ugyan, hogy a földesurak kocsmáiban mindenki dugig teleihatta magát, de ott jóval drágább volt a bor, s a tilalmat április 24-étől büntetés terhe mellett szigorúan fenn kellett tartani.

Fotó:Fortepan

A népi elégedetlenségnek írásban is nyomatékot szándékoztak adni. Három embert bíztak meg egy tiltakozó irat megfogalmazásával, s azt elküldték a Munkások Újsága szerkesztőjéhez, Táncsics Mihályhoz. A levél legfontosabb passzusa így szólt:

„Itt a panasz kétféle, u. m.

1.ször. Mi sokan vagyunk, kik másból nem élhetünk, mint csekély kis szölleink termése után. De mivel a Regále még mind ekkoráig el nincs törölve: alig tengődhetünk, boraink mind megvannak, mert senki meg nem veszi, mivel a földesurak nemcsak hogy a nagy vendégfogadókban saját termésű boraikat méretik, hanem azon kívül arra is vetemednek, hogy a többi kis korcsmákra is licitálnak, hogy sokszor boraikat esztendőkig kimérethessék. Így hát a mi borainkat senki meg nem veheti; pénzre szert nem tehetünk; a szent célra többet nem adhattunk, mint garasokat. A szőlőmunka nyakunkon, és munkáltatni nem tudjuk, a gaz öli el szölleink gyümölcsét, s így lep meg utóbb bennünket a szegénység. Szíveskedjék tisztelt polgártárs működni az utálatos Regále eltörlésén minél előbb, mert bizony mondom, országszerte többen is vagyunk, kik e miatt ott is vakarjuk, hol nem viszket.

2.ik panasz. Nekünk szegényeknek az uraság rossz borát 10 krajcárért innunk kell, pedig ha Regale nem volna, 5 s 6 krajcáron ihatnánk a tiszta jó bort. Milly nagy jót tenne velünk a kegyes ministerium, hogy ha polgártársunk kérésére minél előbb olvashatnánk a szent léleknek vigasztaló levelét.”

Nos, a levél nem hozott gyors sikert. A „szent cél” még sokáig elérhetetlen távolságban maradt.

A rovat további hírei: Napraszóló

Hogy lehet ingyen inni a kocsmában?

Hogy lehet ingyen inni a kocsmában?

2018. május 21. (hétfő)

Na, hogy? Kezdjük a legrosszabbal: sehogy. Ma már, legalábbis. Pedig a daliás időkben mennyire másképp volt! Az ingyen iváshoz csak el kellett nyerni a pünkösdikirály-címet. Ez persze nem volt könnyű.

Amikor Ferenc József nem lett „pünkösdi király”

Amikor Ferenc József nem lett „pünkösdi király”

2018. május 21. (hétfő)

1867. március 30-a: az országgyűlés elfogadja a Habsburg-uralkodóházzal kötött úgynevezett kiegyezési törvényt. Ez az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság közötti politikai, jogi és gazdasági kapcsolatokat volt hivatva rendezni. Szentesítéséhez azonban szükség volt I. Ferenc József császár jóváhagyására.

Zúgó szélnek zendülése…

Zúgó szélnek zendülése…

2018. május 21. (hétfő)

Ígéret hava. A régiek szavával ez – május. A hónap, amely leggyakrabban magába foglalja a „vándorünnepet”, pünkösdöt, a megújulás ígéretét. Azt, amikor – a népdal mondja – „Piros pünkösd napján mindenek újulnak”. És rá is fér ez a „mindenekre”. Ránk is. Meg az időjárásra.

… és hol vannak a birtokaitok?

… és hol vannak a birtokaitok?

2018. május 13. (vasárnap)

Két hatvanasforma asszony közeledik az utcán. A nyitott ablakon át hallom: „És képzeld, semmije sincs, de könyve, az van, bőségesen. – Ne mondd! – De. És tudnád, hogy mennyi!” Gyermekkorom jut eszembe. Jószerével semmink se volt, de könyv igen. Tán nem „bőségesen”, de szellemi útravalóként éppen elegendő.

Láng, gyöngy, anya…

Láng, gyöngy, anya…

2018. május 06. (vasárnap)

Szabadkán vagyunk. A Kertváros csendes utcájának utolsó házába idegen tér be. Később ezt írja: „Mindenfelé szőlők és gyümölcsösök látszanak, melyek közül csak itt-ott meredeznek elő többnyire vakolatlan falaikkal az új házak. A csend és a nyugalom féltve őrzött szigete ez. … A gyermekkori emlékek gyűjteménye a ház egyszerű falai között ma is frissen megtalálható.

Emlékek tárházából…

Emlékek tárházából…

2018. május 01. (kedd)

Az 1952-es május elseje Újvárosban szinte előrehozott gyermeknap volt: akkor nyílt meg a Vidám Park. Azonnal népszerű lett.

Kettős kötésben

Kettős kötésben

2018. május 01. (kedd)

Munkásünnep, egyben néphagyományőrző nap: e kettősség adja május elseje patináját. A néphagyomány gazdagabb – de hát örök igazság: életélményeink meghatározzák emlékezetünket. Márpedig a felvonulások jelentik a történelmi közelmúlt újvárosi valóságát.