A pentelei „borlázadás”

2018. április 21. (szombat) 9:05 - Várkonyi Balázs

Szomorú évforduló előtt állunk. Legalábbis a borissza ősöknek volt az szomorú. S a régiek között ugyan ki volt az a különc, aki soha nem emelte meg a borospoharat? 1948-at írunk. Az utolsó rendi országgyűlés közös teherviselésről szóló döntését bizakodva fogadja Pentele javarészt földből élő népe. 

Kivált a legszegényebbje örülhet: az azonnali, kötelező örökváltsággal a telkes jobbágyok az általuk művelt úrbéres földek szabad birtokosai lehetnek. Áprilisban a király szentesíti a fontos törvényeket.

Ám kiderül: a földesúri haszonvételek többsége megmarad. A kocsmatartás változatlanul urasági privilégium, a szőlődézsma is. Ráadásul ugyanazok a házi borkimérés korlátai – és itt jön a szomorú évforduló: Szent György napja, vagyis április 24-e után a szőlőművelők már egy icce bort sem mérhetnek ki. Várhatnak arra az újabb „szabad” időpontig, Szentmihályig, de addig az óbor savanyúvá szomorodik, az új meg még nem forr ki…

Ilyen gonddal küszködött a mezőváros bortermelő és borkedvelő népe. A forradalom eufórikus hangulata átmenetileg legyőzte a rosszkedvet, de a lelkesedés múltán a borisszákban ismét felbuzogott a vér. Az a szóbeszéd járta akkor, hogy amíg az igazságosság meg nem születik, addig nem állnak katonának, menjenek helyettük az urak… Az való ugyan, hogy a földesurak kocsmáiban mindenki dugig teleihatta magát, de ott jóval drágább volt a bor, s a tilalmat április 24-étől büntetés terhe mellett szigorúan fenn kellett tartani.

Fotó:Fortepan

A népi elégedetlenségnek írásban is nyomatékot szándékoztak adni. Három embert bíztak meg egy tiltakozó irat megfogalmazásával, s azt elküldték a Munkások Újsága szerkesztőjéhez, Táncsics Mihályhoz. A levél legfontosabb passzusa így szólt:

„Itt a panasz kétféle, u. m.

1.ször. Mi sokan vagyunk, kik másból nem élhetünk, mint csekély kis szölleink termése után. De mivel a Regále még mind ekkoráig el nincs törölve: alig tengődhetünk, boraink mind megvannak, mert senki meg nem veszi, mivel a földesurak nemcsak hogy a nagy vendégfogadókban saját termésű boraikat méretik, hanem azon kívül arra is vetemednek, hogy a többi kis korcsmákra is licitálnak, hogy sokszor boraikat esztendőkig kimérethessék. Így hát a mi borainkat senki meg nem veheti; pénzre szert nem tehetünk; a szent célra többet nem adhattunk, mint garasokat. A szőlőmunka nyakunkon, és munkáltatni nem tudjuk, a gaz öli el szölleink gyümölcsét, s így lep meg utóbb bennünket a szegénység. Szíveskedjék tisztelt polgártárs működni az utálatos Regále eltörlésén minél előbb, mert bizony mondom, országszerte többen is vagyunk, kik e miatt ott is vakarjuk, hol nem viszket.

2.ik panasz. Nekünk szegényeknek az uraság rossz borát 10 krajcárért innunk kell, pedig ha Regale nem volna, 5 s 6 krajcáron ihatnánk a tiszta jó bort. Milly nagy jót tenne velünk a kegyes ministerium, hogy ha polgártársunk kérésére minél előbb olvashatnánk a szent léleknek vigasztaló levelét.”

Nos, a levél nem hozott gyors sikert. A „szent cél” még sokáig elérhetetlen távolságban maradt.

A rovat további hírei: Napraszóló

A diktatúra sokba került…

A diktatúra sokba került…

2018. október 20. (szombat)

Szülővárosomban tartja magát egy legenda. Ötvenes évek, ünnepi alkalom, fontos vendég érkezik a fővárosból, s az elöljáróság mindent megtesz a méltó fogadására. Egy ünnepségszervező kapja a parancsot: valamely tanintézmény diákjait rendelje ki, akik majd méltóan köszöntik a főrangot.

Lóháton, vaksötétben

Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap)

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

A lóban ló van

A lóban ló van

2018. október 07. (vasárnap)

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Gyógyszertár, betegek kórusa

Gyógyszertár, betegek kórusa

2018. szeptember 30. (vasárnap)

No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.