A pentelei „borlázadás”

Kivált a legszegényebbje örülhet: az azonnali, kötelező örökváltsággal a telkes jobbágyok az általuk művelt úrbéres földek szabad birtokosai lehetnek. Áprilisban a király szentesíti a fontos törvényeket.

Ám kiderül: a földesúri haszonvételek többsége megmarad. A kocsmatartás változatlanul urasági privilégium, a szőlődézsma is. Ráadásul ugyanazok a házi borkimérés korlátai – és itt jön a szomorú évforduló: Szent György napja, vagyis április 24-e után a szőlőművelők már egy icce bort sem mérhetnek ki. Várhatnak arra az újabb „szabad” időpontig, Szentmihályig, de addig az óbor savanyúvá szomorodik, az új meg még nem forr ki…

Ilyen gonddal küszködött a mezőváros bortermelő és borkedvelő népe. A forradalom eufórikus hangulata átmenetileg legyőzte a rosszkedvet, de a lelkesedés múltán a borisszákban ismét felbuzogott a vér. Az a szóbeszéd járta akkor, hogy amíg az igazságosság meg nem születik, addig nem állnak katonának, menjenek helyettük az urak… Az való ugyan, hogy a földesurak kocsmáiban mindenki dugig teleihatta magát, de ott jóval drágább volt a bor, s a tilalmat április 24-étől büntetés terhe mellett szigorúan fenn kellett tartani.

Fotó:Fortepan

A népi elégedetlenségnek írásban is nyomatékot szándékoztak adni. Három embert bíztak meg egy tiltakozó irat megfogalmazásával, s azt elküldték a Munkások Újsága szerkesztőjéhez, Táncsics Mihályhoz. A levél legfontosabb passzusa így szólt:

„Itt a panasz kétféle, u. m.

1.ször. Mi sokan vagyunk, kik másból nem élhetünk, mint csekély kis szölleink termése után. De mivel a Regále még mind ekkoráig el nincs törölve: alig tengődhetünk, boraink mind megvannak, mert senki meg nem veszi, mivel a földesurak nemcsak hogy a nagy vendégfogadókban saját termésű boraikat méretik, hanem azon kívül arra is vetemednek, hogy a többi kis korcsmákra is licitálnak, hogy sokszor boraikat esztendőkig kimérethessék. Így hát a mi borainkat senki meg nem veheti; pénzre szert nem tehetünk; a szent célra többet nem adhattunk, mint garasokat. A szőlőmunka nyakunkon, és munkáltatni nem tudjuk, a gaz öli el szölleink gyümölcsét, s így lep meg utóbb bennünket a szegénység. Szíveskedjék tisztelt polgártárs működni az utálatos Regále eltörlésén minél előbb, mert bizony mondom, országszerte többen is vagyunk, kik e miatt ott is vakarjuk, hol nem viszket.

2.ik panasz. Nekünk szegényeknek az uraság rossz borát 10 krajcárért innunk kell, pedig ha Regale nem volna, 5 s 6 krajcáron ihatnánk a tiszta jó bort. Milly nagy jót tenne velünk a kegyes ministerium, hogy ha polgártársunk kérésére minél előbb olvashatnánk a szent léleknek vigasztaló levelét.”

Nos, a levél nem hozott gyors sikert. A „szent cél” még sokáig elérhetetlen távolságban maradt.