A pentelei „borlázadás”

2018. április 21. (szombat) 9:05 - Várkonyi Balázs

Szomorú évforduló előtt állunk. Legalábbis a borissza ősöknek volt az szomorú. S a régiek között ugyan ki volt az a különc, aki soha nem emelte meg a borospoharat? 1948-at írunk. Az utolsó rendi országgyűlés közös teherviselésről szóló döntését bizakodva fogadja Pentele javarészt földből élő népe. 

Kivált a legszegényebbje örülhet: az azonnali, kötelező örökváltsággal a telkes jobbágyok az általuk művelt úrbéres földek szabad birtokosai lehetnek. Áprilisban a király szentesíti a fontos törvényeket.

Ám kiderül: a földesúri haszonvételek többsége megmarad. A kocsmatartás változatlanul urasági privilégium, a szőlődézsma is. Ráadásul ugyanazok a házi borkimérés korlátai – és itt jön a szomorú évforduló: Szent György napja, vagyis április 24-e után a szőlőművelők már egy icce bort sem mérhetnek ki. Várhatnak arra az újabb „szabad” időpontig, Szentmihályig, de addig az óbor savanyúvá szomorodik, az új meg még nem forr ki…

Ilyen gonddal küszködött a mezőváros bortermelő és borkedvelő népe. A forradalom eufórikus hangulata átmenetileg legyőzte a rosszkedvet, de a lelkesedés múltán a borisszákban ismét felbuzogott a vér. Az a szóbeszéd járta akkor, hogy amíg az igazságosság meg nem születik, addig nem állnak katonának, menjenek helyettük az urak… Az való ugyan, hogy a földesurak kocsmáiban mindenki dugig teleihatta magát, de ott jóval drágább volt a bor, s a tilalmat április 24-étől büntetés terhe mellett szigorúan fenn kellett tartani.

Fotó:Fortepan

A népi elégedetlenségnek írásban is nyomatékot szándékoztak adni. Három embert bíztak meg egy tiltakozó irat megfogalmazásával, s azt elküldték a Munkások Újsága szerkesztőjéhez, Táncsics Mihályhoz. A levél legfontosabb passzusa így szólt:

„Itt a panasz kétféle, u. m.

1.ször. Mi sokan vagyunk, kik másból nem élhetünk, mint csekély kis szölleink termése után. De mivel a Regále még mind ekkoráig el nincs törölve: alig tengődhetünk, boraink mind megvannak, mert senki meg nem veszi, mivel a földesurak nemcsak hogy a nagy vendégfogadókban saját termésű boraikat méretik, hanem azon kívül arra is vetemednek, hogy a többi kis korcsmákra is licitálnak, hogy sokszor boraikat esztendőkig kimérethessék. Így hát a mi borainkat senki meg nem veheti; pénzre szert nem tehetünk; a szent célra többet nem adhattunk, mint garasokat. A szőlőmunka nyakunkon, és munkáltatni nem tudjuk, a gaz öli el szölleink gyümölcsét, s így lep meg utóbb bennünket a szegénység. Szíveskedjék tisztelt polgártárs működni az utálatos Regále eltörlésén minél előbb, mert bizony mondom, országszerte többen is vagyunk, kik e miatt ott is vakarjuk, hol nem viszket.

2.ik panasz. Nekünk szegényeknek az uraság rossz borát 10 krajcárért innunk kell, pedig ha Regale nem volna, 5 s 6 krajcáron ihatnánk a tiszta jó bort. Milly nagy jót tenne velünk a kegyes ministerium, hogy ha polgártársunk kérésére minél előbb olvashatnánk a szent léleknek vigasztaló levelét.”

Nos, a levél nem hozott gyors sikert. A „szent cél” még sokáig elérhetetlen távolságban maradt.

A rovat további hírei: Napraszóló

Csak a feketerigó…

Csak a feketerigó…

2019. január 12. (szombat)

Apa, mozdulj! Menj ki, süt a nap, ha nem mozdulsz, nem érnek új impulzusok. Kell a fenének új impulzus ebben a hidegben, mondom, és mutatom neki, hogy innét, a meleg szobából is szép a hó, és jó látni a napsütésben köröző feketerigót… Na, nem épp csak erre gondoltam – zárja le fiam a rövidre szabott párbeszédet.

A semmiből lett színház

A semmiből lett színház

2018. december 31. (hétfő)

1953. december 31-e: az egykori krónikákban ez a dátum úgy szerepel, mint a város kultúrájának fordulónapja. Átadták ugyanis a Bartók Béla Kerületi Kultúrotthont. Azt, amely hamarosan igazi alkotóműhellyé, szellemi központtá lett. A később létrejött kisebb művelődési közösségek mind belőle sarjadtak ki.

Téli táj emberrel, szamárral

Téli táj emberrel, szamárral

2018. december 23. (vasárnap)

Vonulnak, egy sorban. Egykedvűen ballag a hátán keresztet viselő hét jószág. Nekiindultak a pusztának, nem tudni, hová, csak mennek, makacs kitartással.

Pentele hideg decemberei

Pentele hideg decemberei

2018. december 16. (vasárnap)

A krónikák szerint dermesztő hónappal zárult az 1945-ös év. Vad szelek kergették a porhavat, csonttá fagyott minden, de volt valami, ami még inkább zorddá tette azt a decembert: a félelem.

A „pentelei persely”

A „pentelei persely”

2018. december 09. (vasárnap)

Disznótorba invitál egy kedves ismerős. Gyere - mondja - semmit nem kell tenned, csak nézelődsz, meg eszel, iszol. Ha dolgozni se kell, minek menjek? Egyek igyak, szégyenkezve, hogy a férfiak meg az asszonyok egy léhűtő körül szorgoskodnak? Hát nem. De köszönöm a meghívást. 

A legszebb karácsonyi ajándék

A legszebb karácsonyi ajándék

2018. december 02. (vasárnap)

A férfi régi adventi élményeit rendezgeti a fejében: a gyermekei feszült várakozását, a cinkosságot, ahogy a maminak szánt ajándék titkára szövetkeztek, a listázást, hogy mit kapjanak majd a haverok, s a találgatást, hogy ők vajon mire számíthatnak. Felidézi, milyen izgalomba jöttek egyszer a kicsik, amikor a szentestére várva a szürkületben meglátták: egy madár telepedett a párkányra. 

Hogyan kell embert lopni?

Hogyan kell embert lopni?

2018. november 25. (vasárnap)

Mi sem egyszerűbb. Ám ne feledkezzünk meg a módszerességről. Precízen kell csinálni, íme: „Harangot csak egyféleképpen lehet önteni. Csak úgy, ahogy Borisz, dehogy Borisz – Boriszka teszi az Andrej Rubljovban.” Jaj, nem! Összekevertem jegyzeteimet, ez az idézet Ancsel Éva kisesszéjéből való, a harangöntésről, meg az alkotás türelméről, az alaposságról, az elmélyültségről szól.