Zsaruhír: hiába menekültek
A nyomozás lezárult, s a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelést javasolt az illetékes ügyészségen annak a két férfinak az ügyével kapcsolatban, akiket még július elején kaptak el a rendőrök egy meghiúsult betörési kísérletet követően.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányág Vizsgálati Osztálya lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást N. Attila és F. Attila ellen. Mint arról korábban beszámoltunk a helyi rendőrkapitányságra még 2014. július 1-jén délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy két ismeretlen férfi megpróbált bejutni Dunaújváros, Szórád Márton út egyik lakásába. A szomszéd felfigyelt a zajokra és kinézett a lakásából, ezért a betörők elmenekültek.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság járőrei azonnal keresni kezdték, majd egy órán belül igazoltatták, elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 18 és 31 éves férfiakat, akiket a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki és bűnügyi őrizetbe vettek. A rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban befejezte az ügyben folytatott nyomozást és az illetékes ügyészségen vádemelést javasolt.
A rovat további hírei: Sziréna
Eltűnés miatt keresik Brendont – jelentkezzen, ha tud róla!
2024. nov. 13.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 8 éves kisfiú eltűnése ügyében. Brendon még október 20-án távozott mezőfalvi tartózkodási helyéről – és persze már egy megosztás is közelebb vihet hozzá!
Eljárás indult egy fül-orr-gégész ellen
2024. nov. 11.
Vesztegetés elfogadása miatt indult eljárás egy 52 éves fül-orr-gégész orvos ellen - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
Eltűnés miatt keresik, jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. nov. 08.
A 86 éves Rédl György szerdán távozott ismeretlen helyre baracsi otthonából – a dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik, már egy megosztás is közelebb vihet az idős férfihoz. (FRISSÍTVE)
Eltűnés miatt keresik Dávidot – jelentkezzen, ha tud róla!
2024. nov. 03.
A dunaújvárosi rendőrök fordultak a nyilvánossághoz a 13 éves fiú keresése ügyében. Dávid csütörtökön tűnt el – és már egy megosztás is közelebb vihet az előkerüléséhez. Felhívás.
Rendőrségi ajánlások a halottak napja előtt
2024. nov. 01.
Tételes javaslatcsomaggal rukkolt ki a vármegyei főkapitányság az ünnepi időszak bűn- és balesetmegelőzését célozva. Tipptár a hajtás után!
Eltűnés miatt keresik Szollár Józsefnét – jelezze, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. okt. 31.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 62 éves asszony eltűnése ügyében. Jelentkezzen, ha tud róla, felismeri, de már egy megosztás is segíthet, hogy megtalálják! (FRISSÍTVE)
Eltűnt Eszter – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. okt. 28.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 15 éves fiatal eltűnése ügyében; jelentkezzen, ha tud a hollétéről, de már egy megosztás is sokat segíthet! Felhívás. (FRISSÍTVE)