Dunaújváros Hetilap

A jótékonyság jegyében

Molnár Emese - 2014. december 13. 9:59

Már több mint tíz éve szervezi meg karácsony alkalmával jótékonysági adománygyűjtő akcióját a Fidesz helyi szervezete. Galériával!

Idén kettős céllal rendezték meg a már hagyományos jótékonysági bált: segíteni a rászoruló családokon és támogatni azokat a határon túli magyar fiatalokat, akik városunkban sportolnak-tanulnak.

A bált december 12-én tartották a Fészek Tanétteremben, amely zsúfolásig megtelt az adakozó, jószándékú vendégekkel. A belépő ára, az italfogyasztás, a bálon vásárolt tombola mind-mind az adomány összegét gyarapította az egyéb felajánlások mellett.

Az estet a Sándor Frigyes Zeneiskola tanárának, a Junior Príma-díjas Oláh Dezső és tanítványának, Hegyi Zoltán közös produkciója nyitotta. Ezt követően Cserna Gábor, a párt helyi elnöke, a rendezvény védnöke köszöntötte az egybegyűlteket. – Egy jó ügyért való összefogás sokféle lehet. Van úgy, hogy emberek milliói állnak ki egyetlen célért világszerte. Van úgy, hogy egy kisebb közösség mozdul meg, és lakóhelyén, közvetlen környezetében szeretne segíteni. A mi bálunk is ilyen. Dunaújvárosban élő, támogatásra szoruló gyermekek és családok, Dunaújvárosban, Dunaújvárosért sportoló fiatalok karácsonyát szeretnénk szebbé, meghittebbé tenni. A Jótékonysági bál bevételéből, a támogatóink adományaiból befolyt összegből olyan családokon tudunk segíteni, akiket megpróbált a sors. Fiatal sportolóknak segítünk, akik határainkon túlról érkeztek hozzánk, és nagyon büszkék arra, hogy a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia családjába tartoznak. Büszke vagyok arra, hogy a jó ügy, a nemes cél megtalálta ebben az esztendőben is a maga jó embereit az önzetlen, segítő szándékú dunaújvárosi polgárok személyében– mondta Cserna Gábor, majd megköszönte a vállalkozások, magánszemélyek támogatását.

Az adományokat még karácsony előtt meghitt ünnepség keretében adják át a rászorulóknak.

Fidesz jótékonysági bálja

Fidesz jótékonysági bálja - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Közélet

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

2025. júl. 01.

A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.

Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat

Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat

2025. jún. 27.

A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

2025. jún. 27.

Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.

Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

2025. jún. 26.

Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!

DSTV: előadás a függőségekről

DSTV: előadás a függőségekről

2025. jún. 26.

Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.

Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben

Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben

2025. jún. 25.

Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.

A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül

A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül

2025. jún. 25.

Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.