Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A tudás, a szellem és a mozgás

Oktatás
waldorf
iskola
program

facebook megosztás

Molnár Emese - 2014. dec. 10., 20:34

Világ- és emberismeret, nevelésművészeti gyakorlat - ez a két fő meghatározója a Waldorf-pedagógiának.

Városunkban már működik egy óvoda, s most iskolát szeretnének nyitni, ahol a tanítás mellett folyamatos és tudatos, önismeretre irányuló szellemi munka folyik. Magyarországon jelenleg 49 óvoda és 32 iskola működik, közülük tavaly három intézmény nyitotta meg kapuit.
A dunaújvárosi Göllner Mária Waldorf Pedagógiai Alapítvány 2002-ben alakult. Néhány lelkes szülő már akkor is szeretett volna óvodát létrehozni, de nem sikerült. 2011-ben végül eredményre jutottak és a Lilla köz 1.szám alatt meg is nyílt a Csigadombi Waldorf Óvoda. Lévay Katalin, a waldorf szülői kör tagja elmondta, húsz gyermekkel foglalkoznak az intézményben, és régóta érik bennünk a gondolat, hogy iskolára is szükség lenne. Az ötlet idén márciusban a tettek mezejére hajtotta a szülőket. Az iskola nyitásához három dolog szükséges. Helyszín, amire a közeljövőben választ kaphatunk. A waldorf pedagógia tanításához szükség van osztálytanítóra (aki elsőtől a nyolcadik osztályig végigviszi a gyerekeket), nyelvtanárra (hiszen két nyelvet tanulnak), euritmistára (mozgásművészeti tanító) és napközis tanárra.
-    Jelenleg hét óvodásunk megy iskolába jövő szeptemberben. Időközben csatlakoztak már hozzánk, így 11 gyermek tanulna a waldorf iskolában jelenleg. Szeretnénk, ha minél többen megismernék ezt a tanulási-tanítási módszert, ezért egy olyan programsorozattal várjuk az érdeklődőket, ahol waldorf iskolában tanítók és waldorf iskolában tanult fiatalok mesélik el saját tapasztalataikat. December 13-án 16 órakor az Egészségmegőrzési Központba érkeznek waldorfos diákok és szüleik, így a gyerekek, az érdeklődők ízelítőt kaphatnak a waldorf iskola bensőséges légköréből, szokásaiból – emelte ki a következő programot Ladi Éva, az alapítvány elnöke.
Játszóházi programokat is szerveznek 2015-ben, hogy minél több szülő megismerhesse ezt a pedagógiát

A rovat további hírei: Oktatás

Számít a hallgatói sikeresség - Konferencia az egyetemen

Számít a hallgatói sikeresség - Konferencia az egyetemen

2016. már. 08.

Már a kormány is támogatja a Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Sikerességet Támogató, röviden HASIT-programját.

Petőfis akadálypálya

Petőfis akadálypálya

2016. már. 08.

Újabb iskolanyitogató programot rendeztek a Petőfi iskolában tegnap délután, ahol ezúttal a mozgás öröme volt főszerepben.

A Logopédia Napja a gimiben

A Logopédia Napja a gimiben

2016. már. 07.

Beszédtechnikai foglalkozásra várták a Széchenyi Gimnázium diákjait az iskola társalgójában, ahol néhány gyakorlattal fejleszthették beszédkészségüket.

Diákok sikere, üzemlátogatás, Szakmák napja - Iskolai kishírek

Diákok sikere, üzemlátogatás, Szakmák napja - Iskolai kishírek

2016. már. 06.

Két szakterületen is a középdöntőbe jutottak a Hild iskola diákjai az Országos Szakma Kiváló Tanulója Versenyen.

Mérnökökre van szükség

Mérnökökre van szükség

2016. már. 06.

A Mol Rt. képviselői látogattak a Dunaújvárosi Egyetemre. A közös pont a kutatásfejlesztés és a duális képzés lehet.

Német nyelvi verseny a Bánkiban

Német nyelvi verseny a Bánkiban

2016. már. 03.

Idén is megrendezte hagyományos német nyelvi vetélkedőjét a Bánki iskola, ám most először a költözés óta, immár az egyetem épületében.

Az egyetem a dunaújvárosiaké

Az egyetem a dunaújvárosiaké

2016. már. 02.

Elismerő oklevelet kaptak a Nyitott egyetem első félévében résztvevők, akik a műszaki tudományterületről hallhattak érdekességeket, a kornak megfelelő tudást. A második félévében az Informatikai Intézet által gondozott tantárgyak kerülnek majd fókuszba, de matematikai előadások is színesítik a szemesztert.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

  2. Nem tudták lelassítani az Audit

  3. DSTV: színekben élni

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő