Cselgáncs: a Mikulás Kupáért küzdenek
Rangos utánpótlás viadalt rendez szombaton a Dunaújvárosi Judo Club. Az idei Mikulás Kupára több mint kétszáz versenyző nevezett, akik négy korosztályban léphetnek szőnyegre a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Mikulás Kupa elnevezéssel rendez rangosnak ígérkező cselgáncs viadalt december 6-án a Dunaújvárosi Judo Club. Mint azt Váradi János, az egyesület elnöke és vezetőedzője elmondta, rendkívül népes mezőnyre számítanak a megméretésen, melyre az előzetes nevezések alapján 240 versenyző jelezte részvételét. Az idei Mikulás Kupa szombaton délelőtt fél tízkor kezdődik a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol négy korosztályban, öt szőnyegen bizonyíthatják tudásukat utánpótlás korú cselgáncsozók.
A rovat további hírei: Sport
Dobogós helyek az évzárón
2024. nov. 27.
Egy arany- és két ezüstéremmel zárták az U11-es kötöttfogású országos bajnokság küzdelmeit a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Hazai bajnoki előtt a DFVE
2024. nov. 27.
A három pont megszerzésének reményében vág neki a Szeged elleni hazai OB I-es találkozónak a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.
Budapesten várják a fiatalokat a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon
2024. nov. 27.
A "Mi a pálya?" pályaválasztó fesztivál budapesti zárórendezvényén keddtől három napon át várják a fiatalokat, hogy az ország jelentős ipari és oktatási szereplőinek közreműködésével bemutassák a műszaki szakmák nyújtotta lehetőségeket - közölte a szervező a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) közleményben az MTI-vel.
DSTV: magabiztos győzelem idegenben
2024. nov. 26.
Újabb fordulót rendeztek az asztaliteniszezők NB III-as mezőnyében az elmúlt hétvégén. A dunaújvárosi Pentele Asztalitenisz SE ezúttal Bonyhádra látogatott, ahol a bonyhádi egyesület második csapatával mérkőzött meg és simán gyűjtötte be a győzelemért járó pontokat. Hangkép.
Női kézilabda Eb - A legjobb hat közé kerülés a magyar válogatott célkitűzése
2024. nov. 26.
A legjobb hat közé kerülést tűzte ki célul a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a női válogatott elé a csütörtökön kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt.
Ádám Anitára emlékeztek a női labdarúgók
2024. nov. 26.
A Kecskeméti LC labdarúgóinak sikerével ért véget a tizenegyedik alkalommal megrendezett Ádám Anita Emléktorna a Rácalmási Sportcsarnokban.
Remek második félidő Pakson
2024. nov. 25.
Sorozatban aratott ötödik győzelmüknek örülhettek a Dunaújváros FC női labdarúgói az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjában.