Huszonötmillió forint gyűlt össze
Már második alkalommal szerveztek jótékonysági tea és forralt bor árusítást a Corner Kávézónál csütörtökön.
A csapok mögött Cserna Gábor polgármester és dr. Dorkota Lajos, az Energiahivatal elnöke szolgálta ki a vendégeket. A téli hidegben egy pohár forralt bor, a kocsival érkezőknek pedig forró tea szolgált melegítőként mindamellett, hogy kellemes beszélgetéssel megállhattak egy kicsit az érdeklődők, városlakók a hétköznapok forgatagában. Az eseménynek jótékonysági célja volt: a bevételt a Szent Pantaleon Kórház új CT-berendezésének megvásárlására ajánlották fel. A vendégek között volt Rauf Norbert, Daruszentmiklós polgármestere. A pohár ital mellett kétszázezer forint támogatást ajánlott fel a kórháznak. A település immár második alkalommal támogatja ekkora összeggel az új CT beszerzését. – Minden ember számára fontos ügy, lakossági érdekeket szolgált. Fontosnak gondoltuk a támogatást azért is, hogy településünk lakóinak ne kelljen Székesfehérvárra járniuk az egészségügyi szolgáltatásért, hanem Dunaújvárosban is megkaphassák az ellátást, szem előtt tartva a fejlesztéseket is - mondta Rauf Norbert. A jótékonysági eseményen jelen volt dr. Mészáros Lajos, a kórház főigazgatója. – Jelenleg 25 millió forint gyűlt össze elsősorban Dunaújváros önkormányzatának, és a települések, nagyvállalatok, magánszemélyek adománya révén. Benyújtottuk már a közbeszerzést, de az eljárás végéig várjuk még a támogatásokat. A régi gépünk még működik, átmeneti engedélyt kapott addig, míg meg nem vesszük az új berendezést– tájékoztatott bennünket dr. Mészáros Lajos.
A rovat további hírei: Közélet
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.
Folyamatos együttműködésben a fejlődésért
2025. júl. 24.
Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!
Az energiaválság több dologra rávilágított
2025. júl. 23.
A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.
"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"
2025. júl. 23.
Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.
Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt
2025. júl. 22.
A város hivatalos honlapján látott napvilágot a megrendítő hír az első szabadon választott polgármester, Dunaújváros díszpolgára haláláról. Nyugodjék békében! A nekrológ mellett Pintér Tamás polgármester személyes hangú búcsúját is közöljük.
DSTV: tájékoztató a pályázatokról
2025. júl. 22.
A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a források kulcsfontosságúak a város jövője szempontjából.
Városi vadvirágos parcella: az élő példa
2025. júl. 20.
Visszatérő téma hasábjainkon a városi közterek „visszavadításának” gondolata – ezúttal egy, pontosabban rögtön kettő kertvárosi példával szolgálunk. A kiégett gyepes területekkel szemben valódi alternatívát kínál a biodiverz, vadvirágos parcella – máris mutatjuk, hogyan.