Jégkorong: nagy hajrá és győzelem

spigott - 2014. december 13. 19:22

Háromszor is hátrányba került, de három alkalommal is egalizált, s végül 4-3-ra legyőzte a Brassó gárdáját a DAB hokicsapata. Acélbikáinktól Szappanos Dávid mesterhármast ért el, kellett a siker, mint egy falat kenyér.

A Brassó elleni mérkőzéssel folytatta a MOL Liga küzdelmeit ma este a Dab.Docler jégkorong csapata, mely arra készült, hogy megszakítsa rossz idegenbeli sorozatát, s két elveszített mérkőzést követően végre győztesen hagyja el a pályát.
A találkozó elejét viszont nagyon megnyomta a házigazda, mely az első percekben egyértelmű fölényben játszott, de hiába akadt több lehetősége is a brassói egyletnek, a dunaújvárosi védelem és Sevela is jól állt a lábán, így sikerült átvészelni a kritikus időszakot. A játékrész derekához érve lényegesen kiegyenlítettebb lett a játék sőt, a mieink előtt adódtak igen komoly helyzetek, de ahogy az elmúlt meccseken, úgy ezúttal is rendre rossz megoldást választottak Acélbikáink az ellenfél kapuja előtt. Már-már úgy tűnt, hogy gólnélküli döntetlennel ér véget az első harmad, de mindössze három másodperccel a dudaszó előtt egy megpattanó lövéssel előnybe került a házigazda, így hiába a több ziccer, mégis a mieink vonulhattak hátránnyal az első pihenőre (1-0).
A második felvonásban nagy erőket mozgósítottak Acélbikáik az egyenlítésért, s a fölénynek meg is lett az eredménye, mert a 27. percben Eskelinen végre betalált Polc ketrecébe (1-1). A gól után ráadásul négy percig emberelőnybe került együttesünk, ám ahelyett, hogy megszerezte volt a vezetést, a 32. percben eladta a korongot, s ebből Virág Csanád volt eredményes, visszavéve ezzel az előnyt a házigazdáknak (2-1). Ami nem jött össze előnyből, az sikerült egyenlő létszámban, mert a 37. percben Szappanos talált be közelről Polc kapujába, újból egálra hozva ezzel az állást (2-2). Nem sokáig örülhettünk azonban az eredménynek, mert két perccel később Sevela gondolt egy merészet, messze kikorcsolyázott kapujából, hogy elindítson egy támadást, de a passzát lefülelték, s Mihály Árpádnak nem okozott gondot az üres ketrecbe továbbítani a pakkot (3-2).
A harmadik harmadot egy áthúzódó kiállítással kezdte együttesünk, majd miután kivédekezte hátrányát, Gröschl is mehetett két percre pihenni, de ezt az időszakot is megúszták a mieink, majd ahogy kiegészültek, Galanisz lógott meg a jobb oldalon, s középre adott korongját Szappanos vágta közelről a hálóba (3-3). A harmadik DAB-találat után is lendületben maradtak az Acélbikák, akik hatalmas nyomás alá helyezték ellenfelüket, s Szappanos harmadik találatával – a mérkőzésen először – a vezetést is megszerezték (3-4). Ahogy hátrányba került, egyből sietős lett a Brassónak is, de a hátralévő időt nagyon taktikusan kivédekezték a Bikák, akik nagyon fontos, 4-3-as győzelmet arattak végül.

ASC Corona Brasov – Dab.Docler
3-4
(1-0, 2-2, 0-2)

Dab.Docler: Sevela, Berlisk, Martine, Szepessy, Galanisz (2), Azari, Hüffner, Pozsgai, Somogyi (1), Eskelinen 1, Szappanos 3 (1), Mestyán, Nagy, Gröschl, Pavuk, Peterdi, Léránt, Erdélyi, Papp, Magosi, Kovács. Vezetőedző: Donald MacLean.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

2025. aug. 28.

Parádésan szerepelt az idei szezonban a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára. A fiatal dunaújvárosi versenyző a Magyar Kupában, a bajnokságon és a vidék bajnokságon is kiválóan szerepelt, s emellett a júniusi Európa-bajnokságról is ezüstéremmel térhetett haza. Remek eredményeinek, kitartó munkájának köszönhetően ott lesz a szeptemberi maraton világbajnokságon is, ahol a szekszárdi Jámbor Lottival párban áll rajthoz. Hangkép.

Győzelem emberhátrányban

Győzelem emberhátrányban

2025. aug. 28.

Újra játszott a tűzzel, de nem égette meg magát és végül győztesen hagyta el a pályát a PTE-PEAC elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szerdán este.

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

2025. aug. 27.

A DKSE és a kajak-kenu szakosztály vezetése és versenyzői mellett városunk közvetlen vezetése is köszöntötte a Milánóból világbajnoki címmel hazatért Hajdu Jonatánt.

Visszatérnének a győzelem útjára

Visszatérnének a győzelem útjára

2025. aug. 27.

A tabellán tizenharmadik PTE-PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este hat órától.

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

2025. aug. 26.

Hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Nikolettről elnevezett emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban még augusztus 16-án és 17-én. A torna eredményesen zárult a kézilabdázóink számára – egy első, egy második, és egy harmadik helynek örülhettünk. Hangkép.

Tehetséges kapust igazolt a DAB

Tehetséges kapust igazolt a DAB

2025. aug. 26.

A 21 esztendős Szűcs Botond játékára az Erste Liga mellett az Andersen Ligában is számítanak az Acélbikák jégkorongozói.

Könnyed továbbjutás a kupában

Könnyed továbbjutás a kupában

2025. aug. 26.

Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.