Jégkorong: Santa Claus Cup – nyolcadszor
Rendkívül rangos utánpótlás tornát rendez hétvégén a Dab.Docler jégkorong csapata, melyre külföldről is több együttes érkezik. A Santa Claus Cup elnevezésű viadalon ugyanis nem csak magyar, hanem szlovák és cseh csapatok is megméretik magukat a jégcsarnokban.
Magyarország legnagyobb nemzetközi utánpótlás tornáját rendezi meg a Dab.Docler jégkorong csapata december 6-án és 7-én a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. Az idei, immáron nyolcadik viadalon U9-es és U10-es korosztályban mérhetik össze egymással erejüket a résztvevő együttesek. A kétnapos kupára Magyarországon kívül Szlovákiából, és Csehországból is érkeznek csapatok, így összesen 210 játékos 70 mérkőzését tekinthetik meg a jégcsarnokba kilátogatók. A torna, melyen természetesen a DAB utánpótlása is részt vesz, szombaton reggel nyolc órakor kezdődik, az első játéknapon este nyolc óráig, míg vasárnap – szintén reggel nyolctól – délután három óráig kergetik a pakkot a csapatok.
A rovat további hírei: Sport
Nagy pofon hazai pályán
2025. okt. 12.
A vendég NEKA szinte a végig vezetve vitte el a pontokat a rossz napot kifogó DKKA-tól a női kézilabda NB I szombati fordulójában.
Négy közé jutott a DFVE a Magyar Kupában
2025. okt. 11.
Itthon is simán legyőzte a győrieket, így kettős sikerrel jutott be a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a DFVE női vízilabda csapata.
Újra itthon a DFC
2025. okt. 11.
A Majosi SE elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.
Sokba került a másfél perces kihagyás
2025. okt. 11.
Nagyot küzdött, de egy másfél perces rövidzárlatnak is "köszönhetően" kikapott Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata az Erste Liga pénteki fordulójában.
Biztos előnyben a DFVE
2025. okt. 10.
Fél lábbal már a négy között érezheti magát a DFVE női vízilabda csapata a Magyar Kupában, miután a negyeddöntő első meccsén magabiztos sikert aratott a UNI-Győr otthonában.
DSTV: szép eredmények a grappling ob-n
2025. okt. 10.
Kiváló eredményeket értek el a dunaújvárosi Fox SE versenyzői a közelmúltban megrendezett grappling junior és felnőtt magyar bajnokságon. A budapesti viadalt Mészáros Márk, az egyesület vezetője értékelte, valamint elárulta azt is, milyen feladatok várnak még rájuk a közeljövőben. Hangkép.
Idei első erdélyi túráján a DAB
2025. okt. 10.
A Csíkszereda otthonában folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.