Dunaújváros Hetilap

Képzés a képviselőknek

spigott - 2014. december 19. 15:15

Véget ért a polgármesterek, önkormányzati képviselők számára indított képzési sorozat, melyben több mint ezren vettek részt.

A nemzetiségi önkormányzati képviselők bevonásával befejeződött az a három hetes képzési sorozat, amelyet Székesfehérváron indított a Fejér Megyei Kormányhivatal még november 18-án. E három hét alatt kilenc járási székhelyen összesen 1100 képviselő, köztisztviselő, jegyző, polgármester jogszabályi, közigazgatási tájékozódását segítették a megyei kormányhivatal és az együttműködő társszervek vezető szakemberei. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény írja elő, hogy az önkormányzati képviselők, polgármesterek számára ötévente egyszer, az eskütételüket követő három hónapon belül a kormányhivatal által szervezett képzésen vegyenek részt.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: előadás a függőségekről

DSTV: előadás a függőségekről

2025. jún. 26.

Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.

Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben

Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben

2025. jún. 25.

Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.

A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül

A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül

2025. jún. 25.

Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául. 

„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló

„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló

2025. jún. 24.

Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.

Régen vágyott tervet valósítanak meg most

Régen vágyott tervet valósítanak meg most

2025. jún. 24.

Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.  

Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom

Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom

2025. jún. 21.

A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.

A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni

A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni

2025. jún. 20.

A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!