Kohászünnep

Oltalmazóban nem szűkölködnek a kohászok. Két ókori vértanút is tisztelnek védőszentjükként: Ágotát, akinek napja február ötödike, és Borbálát, akire ma emlékezhetünk.
Szent Ágota nevéhez az a különös legenda fűződik, hogy kínhalála után az ősi város, Catania népét az Etna kitörésekor az ő halotti kendője védte meg a pusztulástól. Borbála, az ugyancsak a Római Birodalomban élt leány legendáriuma szintúgy különös történetet őriz: az ő jeladására menekült meg sok bányász a tárnaomlástól. Az általa pártfogoltakat szolgálta rövidre szabott életében, ők pedig megmentőjükként tekintettek rá. Kereszténységét nem tagadta meg, azért apja maga fejezte le – de a gyermekgyilkos megbűnhődött: villám sújtotta halálra. Ez a motívum magyarázza, hogy Szent Borbálát a tűzzel kapcsolatos szakmák művelői választották oltalmazójuknak, így a kohászok is, akiknek ősidők óta a fő patrónája.
Évről évre rá emlékeznek december negyedikén e mesterség tudói, és a rokon céhvilág emberei: ércöntő, bányász, ágyú- és harangöntő, tűzszerész – egy testvériséghez tartozók mindannyian, így természetes, hogy Borbála kultuszát is egyként őrzik. A hagyomány Selmecbánya XVIII. századi felvirágzása óta töretlenül él. Az 1735-ben alapított selmeci kohász-bányász iskola diákjai aztán a megemlékezésbe sok játékos elemet csempésztek, amelyek egységes szokásrenddé alakultak: így lett a Borbála-napi ünnep része a tradicionális szakestély – amelynek évszázados rendje csorbítatlan, ahogy a minap rendezett újvárosi ceremónia is igazolta. A soproni, miskolci, dunaújvárosi diákhagyományok töretlenül élnek.
Az ősi szakmák tömegek számára adtak kenyeret – és tápláló erőt az ipart befogadó városoknak. Na és szakmai-szellemi bázist. Elég csak végiggondolni, mi lenne városunk a vasmű, meg a képző intézmények, a hajdani technikum és utódja, a főiskola nélkül?