vasmű
A vasmű jövője: sirámok helyett távlatos gondolatokra van, lenne szükség
2024. dec. 23.
Régóta érett, most – végre, végre – megvalósult: a vasmű sorsáról rendeztek szakmai alapú műhelybeszélgetést a közelmúltban. Ha megoldás nem is kontúrosodott, de legalább a helyzetkép tisztább lett, és a lehetséges irányok is körvonalazódtak.
Gondolatok a vasmű jövőjéről
2024. dec. 16.
Izgalmasnak ígérkező beszélgetést szervez a vasmű sorsáról a Jelen! Tisza-sziget közössége: a programnak a Pentele Klubház ad otthont szerdán délután. A program nyitott, mindenkit várnak!
A vasmű válsága: egy évig bírta a kormány által erőltetett "megmentő"
2024. nov. 24.
Terjedelmes összegzést tett közzé a város önkormányzata a térség legnagyobb foglalkoztatójának helyzetéről a nagy közösségi portál hivatalos felületén. A vasmű helyzetének megoldása nem tűr halasztást, írják.
A helyzet legalább olyan rossz, mint amilyennek látszik: áll a gyár! Hogyan tovább?
2024. szep. 20.
Hétfőn újra demonstráltak a vasműs dolgozók, hiszen a helyzetük, a kilátásaik semmit nem javultak, a gyár tulajdonképpen leállt, nem termel, a legtöbben állásidőn várják a fejleményeket. A Vasas Szakszervezeti Szövetség „Áll a gyár! Hogyan tovább?” – szlogennel rendezett demonstrációt.
DSTV: hogyan tovább, vasmű?!
2024. szep. 18.
"Áll a gyár! Hogyan tovább?" – szlogennel rendezett demonstrációt a Vasas Szakszervezeti Szövetség hétfőn, derül ki a DSTV összegzéséből. A megjelent munkavállalók továbbra is válaszokat szeretnének – de még inkább dolgozni, és azt, hogy újra termeljen a térség legnagyobb foglalkoztatója. Hangkép.
Az "Acélvárosról" szólt a múzeumi rendezvény
2024. szep. 15.
Acélgyártás és Acélváros címmel tartottak rendezvényt az Intercisa Múzeumban még múlt csütörtökön, ahol többek között a magyar vaskohászat múltja mellett a reményteljes dunaújvárosi acélgyártás reorganizációjának a kérdései is felmerültek.
Munkásgyűlésen folytatódott a bérkövetelés – de végre megérkeztek a fizetések
2024. aug. 13.
Napokkal a törvényben rögzített határidőn túl ugyan, de megérkeztek a júliusi bérek a LIBERTY Dunaújváros munkavállalóihoz. A vasmű főkapu előtt ma munkásgyűlés formájában folytatódott a bérkövetelés, a beígért bónuszra még várnak.
Nyílt levél a LIBERTY Dunaújváros menedzsmentjének
2024. júl. 31.
"A Vasműnek, Dunaújvárosnak és Magyarországnak az az érdeke, hogy a gyár termeljen, méghozzá teljes spektrumban, teljes kapacitással." Szepesi Attila vendégposztja.
Pintér Tamás a kokszoló leállításáról: "... aljas kampánytrükk"
2024. jún. 10.
Terjedelmes összegzésben reagált a kokszoló bezárásnak hírére a város (tegnap nagy fölénnyel újraválasztott) polgármestere a nagy közösségi portálon. Pintér Tamás szerint "ilyen aljas kampánytrükk még a Fidesztől is sok(k)."
Bezárja a kokszolót a LIBERTY Dunaújváros
2024. jún. 10.
Hetek óta rebesgették, hogy a választások után komoly karcsúsításba kezd a vasmű új tulajdonosa – így is lett: a kokszoló kemencék leállításáról adott hírt a cégvezetés.
LIBERTY: térségi gondok, helyi kérdések
2024. feb. 23.
Szaporodnak a kérdőjelek és a súlyos válságra utaló tényezők a vasművet privatizált LIBERTY Steel térségi egységeiben – összeállításunk cseh és román példákkal szolgál, ráadásként pedig azt a kérdéssort is megismertetjük olvasóinkkal, amit a helyi cégvezetésnek tettünk fel.
Portfolio: "csak vegetál a megmentett a dunaújvárosi vasmű"
2024. feb. 11.
Terjedelmes összeállításban számol be a vasgyár helyzetéről a Portfolio gazdasági portál; arról is írnak,, hogy mindeközben az új tulajdonosról súlyos dolgok láttak napvilágot.