Dunaújváros Hetilap

Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért

Veres Viktória - 2025. július 19. 16:30

Mindig is tudni lehetett, hogy a vasmű területén kolóniákban élnek macskák – gondozásukat az ott dolgozók önkéntesen vállalták. Ellátták őket élelemmel, a szerencsésebbek otthonra is találtak a vasműsök között, a kevésbé szerencsések pedig a gyár területén éltek. A tömeges elbocsátással az négylábúak sorsa kilátástalannak látszik – ám van valaki, aki igyekszik megtalálni a megoldást.

Az utóbbi hetekben az acélipari óriás utódcégei mintegy 2500 dolgozónak mondtak fel – Dunaújváros egész közösségét megrázta az eseménysorozat. A kilátástalanság más helyzetben is megmutatkozik – a gyár területén több száz kóbormacska él; az állatokat korábban a dolgozók etették, gondozták vagy éppen fogadták be, ezzel biztosítva számukra jobb sorsot.
Az elbocsátás szomorú következménye az is, hogy a gyári macskák élete még nagyobb veszélybe került – bár eddig sem volt könnyű helyzetük az iparterületen –, jelenleg a megmaradt maroknyi ember ad nekik élelmet. Gyócsi Beáta, a vállalat egyik őre tűzte ki a nemes célt: segíteni szeretne a „vasmacskák” kolóniáján.

Összefogásra van szükség

Gyócsi Beáta korábban is tudott arról, hogy az iparterületen élnek kisebb-nagyobb csapatok, azonban csak a gyár kiürülését követően vált világossá, hogy mivel is állnak szemben:
– Becslésünk szerint alsó hangon 500 kóbor macska él a vasműben – rosszabbnál rosszabb állapotban találunk rájuk. A legtöbbjük beteg és sovány, de nem ritka a sérült állat sem.
A körülbelül 100-200 főt számláló megmaradt dolgozói gárda karbantartókból, őrökből és külsős cégek dolgozóiból áll össze – páran közülük próbálnak segíteni. Gyócsi Beáta a cicák megsegítésére létrehozta a Vasmacskák nevű facebook-oldalt, ahol megosztja tapasztalatait, a misszióját, és szintén e felületen bontott zászlót a bevezetőben említett gyűjtőakció is. A közösség figyelmét és segítségét kéri – megoldás ugyanis csak összefogással születhet.

Komoly tervekkel

Az ötletgazda-főszervezőnek kész terve van a vasmacskák helyzetének rendezésére:
– Az állatorvosok a nősténymacskákat ivartalanítják, a kiscicákat is kezelésbe veszik, majd rájuk is vár az ivartalanítás – ezt követően „gazdisodhatnak”. Fontos, hogy mindegyik állatot tesztelik macskaleukózisra is, ami elterjedt betegség lehet a kolóniában. Már vannak jelentkezőink, akik „vasműs” cicát szeretnének: a lehető legtöbb macskának keressük a végleges otthonát!
Gyócsi Beáta érdeklődésünkre azt is kiemelte, hogy nagyon hosszú folyamat veszi kezdetét – minden támogatás jól jön. Higiéniás felszerelések, fertőtlenítők, törölközők, kennelek, hordozó boxok, macskaalom és természetesen élelem is kell a még bent lévő és a kezelésbe vett cicáknak.

Meleg otthon, sok-sok szeretet

A tárgyi hozzájárulásokon túl azonban még valamire nagy szükség van – emberi erőforrásra:
– Nagyon várom ideiglenes befogadók jelentkezését, akiknél a frissen műtött állatok regenerálódhatnak. Ivartalanítást követően nem engedhetjük őket szabadon – több száz macskát viszont nagyon nehéz elhelyezni.
Az önkéntes befogadóknak minden felszerelést biztosít – a segítőnek tehát nem kell mást tennie, mint meleg otthont és sok-sok szeretetet adni a sérült, sok esetben traumatizált, félénk jószágnak. Szomorú, de akiket nem fogadnak örökbe, azokat visszaengedik a megszokott helyükre, azaz a gyárba – jellemzően a felnőtt macskák indulnak hátrányból.
A folyamatot három állatorvos is segíti – a vad és a félvad macskák sem maradnak ellátás nélkül. Csapdákkal fogják be az állatokat, ezeket a frekventált búvóhelyekre teszik ki. Járőrözés során folyamatosan újabb szempárok bukkannak fel – a cicák is érzik, hogy a gyár lecsendesedett és a táplálékforrás is kiapadt. Az adományok szépen gyűlnek, de a program sikeréhez hosszútávú támogatásra van szükség.

Segíts, hogy szebb jövőjük legyen!

A macskamentő várja a támogatásokat magánszemélyektől, szervezetektől és cégektől. Aki segíteni szeretné a cicamenekítő-projektet, az megteheti utalással, a tárgyi adományok pedig előre egyeztetett időpontokban és helyszínen lehet leadni – részletekkel keressék a Vasmacskák facebook-oldalt!

Számlaszám: 11773360-02799483
Revolut IBAN: LT833250078546942742
BIC: REVOLT21
Revolut felhasználó: @gybea

(A képek forrása: Gyócsi Beáta)

A rovat további hírei: Közélet

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

2025. okt. 21.

Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

2025. okt. 20.

Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

2025. okt. 20.

Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

2025. okt. 20.

Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

2025. okt. 17.

A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

2025. okt. 16.

Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.

Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért

Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért

2025. okt. 15.

Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.