Labdarúgás: nem volt esély

spigott - 2014. december 6. 18:48

Könyörtelenül kihasználta a DPASE védelmének megingásait a Videoton, mely 4-1-re nyerte a két gárda ma esti mérkőzését. Együttesünk 1-3 után még reménykedhetett, de egy kihagyott ziccer, majd egy újabb fehérvári gól végleg eldöntötte a találkozót, melyet két kiállítással zártak a vendégek.

A bajnokságot vezető Videoton volt ma délután a DPASE labdarúgóinak ellenfele a Dunaújvárosi Stadionban. Labdarúgóink az idei szezonban még veretlenek voltak hazai pályán, ráadásul a Ligakupa hétközi fordulójában legyőzték mai vetélytársukat, de ennek ellenére a fehérváriak voltak az összecsapás esélyesei.

Büntetett hibák

A találkozót a vendégek kezdték erősebben, s Nagy Gergelynek már a második percben védenie kellett, de csapatunk igyekezett hamar felvenni a ritmust, s az első percek nagyobb nyomása után úgy tűnt, hogy beleáll a meccsbe a DPASE is. Éppen ezért, talán a legrosszabb időszakban szerezte meg a vezetést a fehérvári egylet, hiszen a 10. percben egy hosszú indítás után menteni igyekvő csehi lábáról pont Nikolics elé pattant a játékszer, aki köszönte szépen a lehetőséget, s tíz méterről a hálóba lőtte a labdát (0-1). A bekapott gyors találat után megpróbált a támadásokkal foglalkozni csapatunk, s a legnagyobb lehetőség éppen a mieink előtt adódott, de hiába került a kapuval szembe Nikházi, nagy helyzetben inkább cselezett, így odalett a lehetőség.

A nagy helyzetre sajnos góllal válaszoltak a vendégek, mert a 28. percben teljesen kijátszották a mieink lesre állítását, s bár az abszolút ziccerben kapura törő Nikolics is betalálhatott volna, ő önzetlenül Gyurcsó elé passzolt, aki hat méterről lőtt az üres kapuba (0-2). A második Videoton-találat után egy kissé meg is tört együttesünk, mely a félidő hajrájában azért ismét igyekezett többször is ellenfele kapuja elé érni. A 38. percben közel is állt a szépítéshez a Dobos-csapat, ám hiába ütötte Calatayud Petneházi elé a labdát, középpályásunk nem tudta kihasználni a lehetőséget. Az utolsó percekben viszont Nagy Gergelynek kellett hatalmasat védenie, miután Nikolics nyargalhatott üresen a kapu felé, ám hiába próbálta átemelni kapusunkat, Nagy végül le tudta szedni a levegőből a próbálkozást.

Elveszített hazai veretlenség

A második felvonásból mindössze hét perc telt el, mikor végleg eldöntötte a találkozót a vendégcsapat, miután ezúttal Alvarez játszotta ki a hazai lescsapdát, majd miután első próbálkozása átjutott Nagy Gergelyen, már nem volt nehéz dolga egy lépésről az üres kapuba bombázni (0-3). Inentől úgy tűnt, hogy simán lehozza a meccset a fehérvári alakulat, ám a 63. percben Sándor György szabálytalankodott a ziccerben kapura törő Böőr Zoltánnal szemben, amiért a jogos tizenegyes megadása mellett kiállította a játékvezető a vendégek kapitányát. A büntetőt Böőr Zoltán végezte el, s magabiztosan a bal sarokba lőtt, így a hosszabbítással együtt bő fél órája volt együttesünknek arra, hogy éljen emberelőnyével (1-3).

Dobos Barna azonnal át is alakította csapatát, s nem sokkal később akár egy gólra is felzárkózhatott volna a DPASE, de hiába szólózhatott Calatayud irányába a csereként beállt Sóron Tibor, elhibázta tiszta ziccerét. Ez sorsdöntőnek is bizonyult, mert hiába igyekezett a folytatásban együttesünk, a fehérvári kontrákban lényegesen több volt a veszély, ezért Nagy Gergelynek több alkalommal is komoly bravúrt kellett bemutatnia ahhoz, hogy elkerüljük a vendégek negyedik találatát. A 86. percben viszont már ő is tehetetlen volt, mert egy székesfehérvári szöglet után ismét kihagyott a mieink védelme, így Vinícius két lépésről szerzett gólja végleg lezárta a találkozót (1-4). A véghajrában még Stopira kiállítása miatt bosszankodhatott a vendégek szakvezetése, de a lényegen ez már nem változtatott, mert a Videoton végül simán nyerte a sok hibával védekező DPASE gárdáját, mely elszenvedte első hazai vereségét az idei bajnoki szezonban.

DPASE – Videoton
1-4
(0-2)
DPASE: Nagy – Villám (65., Hangya), Farkas, Szalai, Csehi, Lázár, Böőr, Nikházi, Orosz (65., Sóron), Petneházi, Zsótér (59., Godslove). Vezetőedző: Dobos Barna.

Gólszerzők: Böőr a 63., illetve: Nikolics a 10., Gyurcsó a 29., Álvarez az 53., Vinícius a 86. percben.

A rovat további hírei: Sport

Dunaújvárosban versenyzett az utánpótlás elitje

Dunaújvárosban versenyzett az utánpótlás elitje

2025. aug. 04.

A középmezőnyben végzett a magyar válogatott a kikötői öbölben megrendezett Formula Future Gyermek-, és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon.

Megújul a Dunaújvárosi Jégcsarnok

Megújul a Dunaújvárosi Jégcsarnok

2025. aug. 04.

Alapos felújításon esik át augusztus második felében a Dunaújvárosi Jégcsarnok, amelynek palánkrendszerét és világítását is lecserélik az új szezon kezdete előtt.

Dunaújvárosi éremeső Szegeden

Dunaújvárosi éremeső Szegeden

2025. aug. 04.

Összesen tíz dobogós helyezéssel, az összesített éremtábla tizenegyedik helyén fejezték be a Szegeden megrendezett korosztályos bajnokság küzdelmeit a DKSE kajak-kenusai.

Elhunyt a Dunaferr olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Elhunyt a Dunaferr olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

2025. aug. 03.

Szombaton éjjel 60 éves korában elhunyt a Dunaújváros jégkorongcsapatának korábbi szlovák kiválósága, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Peter Veselovsky.

Kiütéssel tovább a kupában

Kiütéssel tovább a kupában

2025. aug. 03.

Félidőnként négy-négy gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet a Dunaújváros FC labdarúgó csapata Bonyhádon a Magyar Kupa első fordulójában.

Két dunaújvárosi a vb-csapatban

Két dunaújvárosi a vb-csapatban

2025. aug. 02.

Kardos Dominika és Kardos Laura is bekerült a magyar U20-as női vízilabda válogatott végleges világbajnoki csapatába.

Döntetlennel kezdte edzőmeccsei sorozatát a Kohász

Döntetlennel kezdte edzőmeccsei sorozatát a Kohász

2025. aug. 02.

Fordulatos csatában ért el 32-32-es döntetlent a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata pénteken délután.