1830. november 29-e: egy új élet kezdete a Rosty famíliában. Akkor még senki sem sejtette, hogy e nappal egy rendkívül kalandos életút indul, amely az európai nagyvárosokon, Amerikán és Pesten keresztül Penteléig vezet.
Hírneves pentelei polgár emlékét idézte a Dunaújváros Közéleti Hetilap jó egy hete. Az írás nem véletlenül került épp abba a lapszámba: Pálhalma névadója, Rosti Pál születésnapja ugyanis arra a hétvégére esett. És milyen a sors – az út elejét és végét jelző mérföldkő néhány nap különbséggel követi egymást a naptárban: várostörténetünk kiemelkedő személyisége éppen ma száznegyven éve hagyta el a földi világot. Illő emlékeznünk rá ezen a napon.
1830. november 29-e: egy új élet kezdete a Rosty famíliában. Akkor még senki sem sejtette, hogy e nappal egy rendkívül kalandos életút indul, amely az európai nagyvárosokon, Amerikán és Pesten keresztül Penteléig vezet.
A kisfiú szigorú regulában nevelkedik. Felmenői, a pentelei birtokos nemesek hagyománytisztelete és keresztény erkölcsössége a minta. Na és a patriotizmusuk! Nem véletlen, hogy az ifjúvá érett Pál az 1848-as forradalom kitörésének hírére azonnal otthagyja minisztériumi állását, Kossuth katonájává szegődik, a szabadságért küzd a Károlyi-huszárezredben. A bukás külföldre kényszeríti, de a hontalanság éveit is szellemi gyarapításra használja, majd hazatérve tudásával a közjót szolgálja. Ősei példája szerint.
A Rostyak művelt emberek, felvilágosult gondolkodók voltak. A nemzetért való önkéntes áldozatvállalás náluk családi örökség volt. Pál édesapja, Rosty Albert, egykori békési alispán a reformkori köznemesség áldozatkészségét példázta tetteivel: a közteherviselés szellemében önkéntes adófizető lett, jobbágyairól pedig örökváltsági szerződéssel gondoskodott. Sokat áldozott a kultúraátadásra is. A Nemzeti Színház daljáték felügyelőjeként tevékenykedett, fővárosi palotája a zenei élet egyik központja volt, házában a fiatal értelmiség szellemi otthonra lelt. Tekintélyét jól példázza, hogy személyes ismerősei közé fogadta Beethoven, a kor zenei császára.
Rosti Pál apjától örökölte művészi tehetségét – és megismerési vágyát is. Világnyelvek tudója lett, világkultúrák ismerője. Amerikai utazásait társadalomrajz írására és képi dokumentálásra hasznosította. Korának legjelentősebb útikönyvszerzői és fotográfusai között tartották számon. Idehaza bekapcsolódott a társasági és kulturális életbe. Jótékonysági estélyeket rendezett, megszervezte Richard Wagner pesti látogatását, és régi barátja, Liszt Ferenc kísérőjéül szegődött a mester magyarországi útjain. Megírta Úti emlékezetek Amerikából című könyvét, amellyel kivívta a tudományos körök elismerését, és az Akadémia tagjai közé választották.
Állandó ingajáratban volt a székesfőváros és nagyapja pentelei birtoka között. Visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy az akadémiai tagsággal, a tudományos munkával járó szellemi fáradtságot fizikai munkával igyekezett eltüntetni: birtokának egyik hatalmas dombjáról a földet odébb talicskázva egy új dombot alakított ki, így született „Pál halma”. Akarat- és testedző törekvésének másik példája a hajós szenvedélye. Szinnyei József így emlékezik meg erről az 1906-ban megjelent könyvében: „… részt vett a Vízisport terjesztésében. Csolnakász és hajósegyleteket alakított, versenyeket rendezett. Legnevezetesb vállalkozása volt e téren ama nagy csolnak út, melyet 1862-ben Birly István barátja társaságában hajtott végre Ellida nevű csolnakjukon, melyet Angolországban készítettek. Rotterdamtól kezdve a Rajnán föl s a Dunán lejöttek Pestig.”
Szinnyei alapos portrét rajzol a tudós patriótáról, utalva a műveltség ősforrására is.
„Rosti fiatalsága óta bejáratos volt a felsőbb körökbe s a magasabb míveltség elemeit nemcsak könyvekből, hanem a legkiválóbb szellemekkel való érintkezésből is sajátította el. Kora ifjúságától fogva szép és nemes hajlamai voltak, barátja s mívelője mindenféle sportnak, de szerette a virágokat, rajongott a zenéért, s komoly tanulmányt fordított annak elméletére.”
Rosty Pál – az időközben a polgáriasabb Rosti nevet fölvevő hazafi – élete utolsó szakaszában munkaerejét az ősei földjén élőknek áldozza. A vallás- és közoktatásügyek elhivatott szakértőjeként tevékenykedik a helyi képviselő-testületben és a pentelei iskolaszék elnöki posztján. A vármegyei törvényhatósági bizottság tagja lesz, így nemcsak községe, de a megye szellemi arculatának alakításában is szerepet kap. A XIX. századi polgári átalakulás kivételes képességű alakjaként tiszteli az utókor, a kultúrtörténet, és különösképp a városközösség. Végakarata az volt, hogy Pentele földjében temessék el. 1874. december 7-én bekövetkezett halála óta az ősi katolikus temetőben nyugszik. Sírján mindig van friss virág…
