Üdvözlet a messzeségből

Karácsonykor a szeretteinktől való kis távolság is nagy. A mezőszentgyörgyi Balogh családnak különösképp nagy lehetett akkor, 1941 telén. Rokonaikhoz nem jöhettek, köszöntést küldtek, lényegre törőt. A szűkszavúság mögött szomorúság rejtőzhet. Persze, nehéz idők ünnepe volt az: a karácsonyi meghitt csönd mögött az aggódás némasága is jelen volt.

Mennyire más a régi kis erdélyi képeslapról sugárzó felhőtlen gyermeköröm, pedig ez se a legboldogabb években született. De a legőszintébben fejezi ki a karácsony üzenetét: a születés-túlélés-megmaradás hármas törvényét. A töretlen jövőhitet.
És itt egy harmadik üzenet a régmúltból, idegen földről, Angliából, a Szemenyei-családtól. Akik jegyezték: István, John és Mariska, az ifjabbik István és Emma. Örömteljes tiszteletüket küldték sok jókívánságukkal: „… áldással és boldogsággal legyen telve otthonotok Karácsony szent napján és az Újév minden napján!”

Valakinek az itthoniak közül kérést is melléketek: „… légy szíves küldeni egy pár szép úri tök magot”. Vajon ment-e a válasszal a tökmag? Ha igen, kikelt-e az úritök? Ha kikelt, a növény egy leheletnyit átadott-e az óhazából? Reményt talán? Ki tudja, az üzeneteket valamikor követte-e találkozás. A búcsúszó, az „Isten veletek” talán mást sugall…
Ernest Hemingway fogalmazta meg: „Az ember sosem tudja, mi is az a karácsony, amíg egy idegen országban el nem veszíti.” A hely, ahová gyökerezünk, és a mieink közelsége pótolhatatlan érték. Karácsonyünnep ezt különösképp érezteti velünk.