Zálogházi nyomon
Testvérpár Bicskén és környékén 32 házba tört be két év alatt. A zálogházba adott ékszerek nyomra vezették a kékruhásokat.
Sajtótájékoztató keretében tájékoztatta a média képviselőit a Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője a kapitányság illetékességi területén történt sorozatbetörés felderítéséről 2014. december 4-én.
A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytatott V. János (40), V. Ferenc (39) és N. Erzsébet (42) ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A Tevékenység Irányító Központba 2014. februárjában érkezett névtelen bejelentés arról, hogy Budaörsön egy zálogházban értékesítettek a Bicskén történt betörésekből származó ékszereket. A Bicskei Rendőrkapitányság nyomozói a zálogházban az ékszereket lefoglalták és megállapították, hogy azok öt különböző betörésből származnak. A zálogházban szerzett információk alapján a rendőrök beazonosították N. Erzsébetet, akinek kapcsolatrendszerét felmérve eljutottak élettársához és annak testvéréhez, akiknél megtartott házkutatás során nagy mennyiségben készpénzt, ékszereket és egyéb értéktárgyakat foglaltak le a rendőrök.
A gyanú szerint a három elkövető Bicskén, Etyeken, Csabdin, Bodméron, Száron, Csákváron, Válon, Vértesacsán, Újbarkon, Szárligeten, Gyermelyen, Zsámbékon, Biatorbágyon követtek el betöréseket. A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a nyomozást befejezték és az illetékes ügyészség felé vádemelést javasoltak a gyanúsított vonatkozásában.
A rovat további hírei: Sziréna
Szirénapróba: ha hétfő, hát újra morgatnak
2023. aug. 06.
A bevált havi gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn; a városban ezúttal is 11 órakor morgatnak.
Veszélyes anyagot szállító kamion borult fel, teljes útzár a 62-es főúton (FRISSÍTVE)
2023. aug. 04.
Maró anyagot szállított az a kamion, amely Seregélyesnél borult fel a 62-es főúton kora reggel, értesült a DO. Teljes az útzár, még mindig tart a terelés. Mint megtudtuk, a rakományt átfejtették, a veszélyes anyag továbbfolyását megakadályozták. (FRISSÍTVE)
Verekedés a börtönben – vádemelés a vége
2023. júl. 28.
Súlyos testi sértéssel vádolják azt a fogvatartott férfit, aki zárkatársát bántalmazta a pálhalmai bv-intézetben – az öklével a sértett fejére mért ütések okoztak sérülést, értesült a DO.
Rendőrség: fokozott ellenőrzés – de most minden fronton
2023. júl. 27.
Fejér vármegye rendőr-főkapitánya rendelte el, péntektől több mint egy héten át tart – és minden lehetséges területre kiterjed.
Rongált a börtönben – vádat emeltek ellene
2023. júl. 26.
A pálhalmai bv-intézet egyik zárkáját rongálta meg a fogvatartott még tavaly nyáron – az ügye vádemelési szakba jutott, igaz, ő már egy külföldi börtönben csücsül.
Tűz volt a dunaújvárosi papírgyárban
2023. júl. 21.
A kültéren tárolt papírbálák gyulladtak meg a papírgyárban kora délután.
Bréking: baleset a 6-oson, félpályás útzárral (FRISSÍTVE!)
2023. júl. 21.
Munkagép és személygépkocsi ütközött össze Kisapostagnál ma reggel. Itt a gyorshír, az állomány frissülhet. Csak óvatosan! (FRISSÍTVE!)