Acélvárosi Steel Dartsosok
Kinek ne találkozott volna már egy-egy péntek esti baráti sörözgetés alkalmával a darts táblával. Kedvenc bárunkba haverokkal, dobálgatunk párat. Vannak akik ennél komolyabban veszik ezt a sportot és most Dunaújvárosban is elindítottak egy jó kezdeményezést.
Darts-os közösség alakult városunkban. Első klubnapjukra sok érdeklődő látogatott el, minden korosztály képviseltette magát. Összejöveteleik kedden és csütörtökönként 17:30-kor kezdődnek a Munkásművelődési Központ 305-ös termében. A klubot Körmendi Mihály és Kertész Péter kezdeményezése alapján indították el. Céljuk, hogy a városunkban is legyen egy hely, ahol a darts kedvelői rendszeresen összegyűlhetnek és hódolhatnak szenvedélyüknek. Bíznak abban, hogy egy nagy klub forr ki a kezdeményezésükből. Jelenleg a Dömsödi DÖ-MIK Darts Club-hoz tartoznak és annak színeiben versenyeznek. Tőlük nagyon sok segítséget kaptak az induláshoz. A táblákat egyéni fényekkel is felszerelték, a pontosság fontos a játékmenetben. A játék a Magyar Darts Szövetség szabályai szerint zajlik.
Szombatra meghirdetett nyílt nap elmarad, viszont a januári foglalkozásaikat szabadon lehet látogatni. Aki csatlakozik, az egy jó közösség részévé válhat, a technikai tanácsokon felül egy kellemes környezetben töltheti az idejét és kedvére dobálhatja a nyilakat.
I. Förch Dunaújváros Open címmel február 7-én 501 Dable Out nyílt egyéni darts versenyt szerveznek. Előnevezéssel szabadon versenybe szállhat bárki. Jelentkezési határidő február 5-e, a nevezési díj ezer forint. A díjazásról se feledkezzünk meg, hiszen az első helyezett, a legjobb amatőr és a legjobb női játékos egy-egy kupával térhet haza. A második és harmadik helyezett éremmel és oklevéllel gazdagszik. Nem feledkeznek meg a legjobb 18 év alattiról sem, és a legmagasabb kiszállóról se, ők oklevélben részesülnek.
A klubbot email-en a dujvdarts@freemail.hu címen vagy facebook oldalukon, a Dunaújvárosi Darts-on érhetik el.
A rovat további hírei: Sport
Aranyos dunaújvárosiak
2025. jún. 30.
Remekül szerepeltek, négy alkalommal is a dobogó legfelső fokára állhattak a DKSE kajak-kenusai a Magyar Kupa Sukorón megrendezett fináléjában.
Nyolc között a fiatalok
2025. jún. 30.
Nagyon sima, tizenhárom gólos győzelmet aratott a hollandok elleni csoportmeccsen a három DFVE-játékossal felálló magyar U16-os leány vízilabda válogatott az isztambuli Európa-bajnokságon.
Nem volt esély a spanyolok ellen
2025. jún. 29.
Minden negyedet megnyerve aratott nyolcgólos győzelmet a magyar fiatalok ellen a spanyol válogatott az isztambuli U16-is női vízilabda Európa-bajnokságon.
Kiütéssel kezdtek a fiatalok
2025. jún. 28.
Tizennyolc gólos győzelemmel kezdte meg szereplését az isztambuli Európa-bajnokságon a három DFVE-játékossal felálló magyar női U16-os vízilabda válogatott.
DSTV: birkózó tábor csalogat
2025. jún. 27.
Dunaújvárosban nagy hagyománya van a különböző szakosztályok és sportközösségek által szervezett táboroknak. Úgy tűnik az idei szünidő sem lesz ez alól kivétel – legutóbb a birkózóknál jártunk. Hangkép.
Két hazatérő az Acélbikáknál
2025. jún. 27.
Pinczés és Strenk Olivér is egyéves kitérő után tér vissza a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatához a 2025/2026-os szezonban.
DSTV: parádés szezonzáró
2025. jún. 26.
Remek időszakot tudhat maga mögött a Spartan Cheerleading SE egyesülete. A sportolók bajnoki éremmel is gazdagodtak, a mozgalmas hetekről és a parádés szezonzáróról Árgyelán Dominika számolt be. Hangkép.