Bodzázni indult, de bútorokat lopott

Brousil Csaba - 2015. január 28. 14:31

Vádemelést javasolnak az adonyi nyomozók azzal a perkátai férfival szemben, aki bodzát szedni indult, végül bútorokat lopott.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Adonyi Rendőrőrse lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást az 50 éves N. Attila ellen.

A férfit azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy 2014 augusztusában egy Perkáta, Bárányjárási úton található vadászházból heverőket, tárgyalóasztalokat és két konyhabútort tulajdonított el. A rendelkezésre álló adatok alapján az elkövető egy ismerősét kérte meg arra, hogy szerezzen neki fuvarost, aki segítségére lesz bútorai költöztetésében. A gyanúsított azonban mindenki előtt eltitkolta, hogy a lakására szállított lakberendezési tárgyak lopásból származnak.


 

N. Attila lakóhelyén megtartott házkutatás során az egyenruhások megtalálták és lefoglalták a vadászház berendezési tárgyait, amelyek így eredeti állapotukban kerültek vissza a jogos tulajdonoshoz. 

Az adonyi rendőrök a napokban befejezték a nyomozást és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

A rovat további hírei: Sziréna

Eltűnés miatt keresik Pesei Brigittát (FRISSÍVE!)

Eltűnés miatt keresik Pesei Brigittát (FRISSÍVE!)

2025. szep. 15.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 36 éves nő megtalálása érdekében. Pesei Brigitta múlt kedden tűnt el, aki tud róla, jelentkezzen, és egy megosztás is segíthet! Felhívás. (FRISSÍVE!)

 

Zöld értékek a fólia alatt – most picit másképp

Zöld értékek a fólia alatt – most picit másképp

2025. szep. 11.

Dunaújvárosi rendőrök csípték el azt a dílert, aki egy daruszentmiklósi kert fóliasátrában termesztett kábítószer előállítására szolgáló növényeket. Több tucat tő canabbis-szal bukott, erősítette meg a rendőrségi összegzés.

Elrendelték az idős asszonyt kirabló férfi letartóztatását

Elrendelték az idős asszonyt kirabló férfi letartóztatását

2025. szep. 06.

A gyanúsított egy dunaújvárosi buszmegállóban támadt a 87 éves áldozatra. Bár az asszony ellenállt, a férfi végül elvitte a táskáját – 3000 forintot zsákmányolt, értesült a DO.

Iskolakezdés előtt: a gyerekek biztonsága közös felelősség!

Iskolakezdés előtt: a gyerekek biztonsága közös felelősség!

2025. aug. 30.

Néhány nap múlva becsöngetnek, hamarosan kezdődik az új tanév – a nagy napra készülve balesetmegelőzési tanácsokkal szolgál a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A lényeg: fokozott figyelem szükséges az utakon!

Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!

Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!

2025. aug. 20.

Még rendőrök megtévesztésével is próbálkoztak a megtévesztő üzenet küldői, derül ki a vármegyei főkapitányság összegzéséből. A rendőrség tipptárral segíti a csalók elleni fellépést – vigyázzon mindenki, és ne szolgáltasson adatokat!

Letartóztatás vár a bántalmazóra

Letartóztatás vár a bántalmazóra

2025. aug. 15.

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indítványozta a Fejér Vármegyei Főügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki két társával bántalmazott egy férfit a dunaújvárosi uszoda előtt még július közepén. Csodák csodájára a sértett könnyű sérülésekkel megúszta, értesült a DO.

Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!

Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!

2025. aug. 13.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet legfrissebb előrejelzése alapján rendelte el a legmagasabb figyelmeztetési szintű riasztást. A rendelkezés vasárnap éjfélig él, és az ország teljes területére érvényes!