Csatlakozás az egészségügyi fórumhoz
A közgyűlés első napirendjeként a képviselők arról szavaztak, hogy csatlakoznak az Egészségügyi Egyeztető Fórumhoz.
Ez a szervezet az Országos Egészségügyi Fejlesztési Terv elvei és célkitűzései mentén a megyében létrejött egészségszakmai testület, melynek célja és feladata, hogy elősegítse a helyi alap- és szakellátáshoz kapcsolódó cselekvési programok kidolgozását. A közgyűlésen jelen volt Csernavölgyi István, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója, az Egészségügyi Egyeztető Fórum elnöke. Elmondta, szükség van egy olyan fórumra, ahol a szakma és a közélet is egyeztethet.
– Konkrét terveink vannak a 2015-ös esztendőre. Látjuk azokat a területeket, ahol fejleszteni, javítani szükséges – mondta a fórum elnöke, majd hozzátette, ilyen feladat például a lakossági egészségügyi felmérés, programok, betegadatok meghatározása.A képviselők a csatlakozás mellett döntöttek. A fórumba két személyt delegálhat a Szent Pantaleon Kórház- Rendelőintézet, valamint a közgyűlés döntése által Szepesi Attila gazdasági alpolgármester is a fórum tagja lesz. Az alpolgármester hozzátette, támogatják a kezdeményezést, de mindig teljes mellszélességgel kiállnak a dunaújvárosi kórház önállóságáért.
Az együttműködési megállapodást Cserna Gábor polgármester és Csernavölgyi István, a fórum elnöke aláírásával is megerősítette.
A rovat további hírei: Közélet
A választások után októberig a régi közgyűlés dolgozik és dönt
2024. jún. 21.
Kicsit furcsa, hogy az alig két hete hátunk mögött hagyott választás után úgy folytatta a munkáját közgyűlésünk most csütörtökön, mintha mi sem történt volna. Persze tudjuk, hogy az új ciklus csak októberben kezdődik, addig pedig a jelenlegi-régi képviselők munkájára van szükség.
Átvették megbízóleveleiket az újonnan megválasztott önkormányzati képviselők
2024. jún. 20.
Bár a következő önkormányzati ciklus csak októberben kezdődik, a június 9-ei önkormányzati választás hivatalos része a megbízólevelek átadásával zárult le. A már jogerőre emelkedett választási eredmény ismeretében a nemzetiségi önkormányzatok és az új képviselő testület tagjai szerdán vették át megbízólevelüket dr. Hanák Tamástól, a Helyi Választási Bizottság elnökétől.
DSTV: történelmi időutazás
2024. jún. 20.
A település történetének fontos helyszíne, ezért is tervezi az önkormányzat, hogy megmenti és rendbe teszi a kistemető környékét, derül ki a DSTV összeállításából. A gazdátlan és veszélyes sírok elbontásával, parkosítással a területen sírkertet alakítanának ki – szóróparcellával. Hangkép.
Harminc tétel a közgyűlési napirenden
2024. jún. 19.
Az önkormányzati választás utáni első ülését tartja a város közgyűlése a Városházán csütörtökön délelőtt. Természetesen még a régi testület dönt – a kiadott napirendek szerint harminc pontról.
DSTV: a panelok városában
2024. jún. 18.
A panellakásokról mindenkinek van pozitív vagy negatív véleménye derül kis a DSTV összeállításából. Szabó Imre főépítész a panelok építészeti megoldásairól beszél – és arról, milyen állagmegóvási technikák biztosíthatják időtállóságukat. Hangkép.
DSTV: támogatott nővérhívó a sebészeten
2024. jún. 15.
Dolgozói kezdeményezés nyomán támogatta a Hankook a Szent Pantaleon Kórház sebészeti osztályát, derül ki a DSTV összegzéséből. A segítség révén új nővérhívó rendszert állítottak szolgálatba – az ünnepélyes átadást a napokban tartották. Hangkép.
Építőipari előadás a kamarában – ma még lehet regisztrálni
2024. jún. 14.
Az építőipari vállalkozások digitális átállását segítő BIM-rendszerről hallhatnak az érintett cégek képviselői a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) előadásán. Az esemény kedden lesz – de már csak ma lehet jelentkezni!