DASE-siker a helyi rangadón
A DASE együttese nyerte a Dunaújvárosi Főiskola elleni helyi rangadót az asztaliteniszezők NB II-es bajnokságának hétvégi találkozóján.
Két mérkőzést játszott hétvégén a DASE asztalitenisz szakosztálya, melynek NB II-es együttese a Dunaújvárosi Főiskola elleni helyi rangadóval, míg az NB III-as formáció a sereghajtó Vízmű elleni összecsapással kezdte a 2015-ös esztendőt. Az NB II-es találkozónak nagy tétje volt mindkét gárda szempontjából, hiszen a "randevú" előtt azonos pontszámmal álltak a felek a bajnoki táblázaton, vagyis egy esetleges siker komoly lendületet jelenthetett volna bármelyik csapatnak.
Az őszi szezonban a főiskola együttese nyerte a helyi rangadót, ám ezúttal a DASE örülhetett 11-7-es sikernek, melyből Bihercz Tamás három, Nemes Szilárd, Hanák Tamás, valamint Furka Attila két-két győzelemmel vette ki a részét, a párosok (Bihercz-Nemes, Hanák-Furka) részsikereit követően. Eközben a DASE NB III-as együttese a tabellán utolsó Vízmű csapatához látogatott, s kiütéses, 17-1-es győzelmet aratott úgy, hogy Mizsei Máté, Mizsei Tamás, illetve Kutschi Zoltán is négyszer hagyhatta el győztesen az asztalt, Farkas László háromszor diadalmaskodott, s a két páros (Mizsei-Mizsei, Farkas-Kutschi) is hozta a kötelezőt.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: várják a fiatalokat
2025. jan. 17.
Az elmúlt években többször is elhangzott már az a mondat a részünkről, mi szerint a különböző sportos közösségek és egyesületek esetében megkerülhetetlen tényező az utánpótlás. Most is erről lesz szó, a DKSE úszó szakosztályánál jártunk. Hangkép.
DSTV: jót, szívből a jövőben is
2025. jan. 17.
2024-ben közel 11 millió forint értékben gyűjtött adományt és segített különböző projekteket a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Jót, szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja. Petrás Gáborral a sportszakmai kérdéseken túl a jótékonyságról is beszélgettünk az elmúlt esztendő végén. Hangkép.
Második erdélyi túrájukon az Acélbikák
2025. jan. 17.
Idegenben, a Csíkszereda elleni összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.
Már új borításon játszhatnak a röplabdázók
2025. jan. 16.
December derekán elkezdték a munkálatokat, s januárra teljesen el is készült a Dózsa iskola tornatermének új borítása, így a jövőben egy modern, a korábbinál sokkal biztonságosabb felületen sportolhatnak az iskola diákjai és ifjú röplabdázóink is.
Magyar siker az idegek csatájában
2025. jan. 16.
Óriási küzdelemben ötméteresek után aratott 18-17-es győzelmet a spanyolok ellen a magyar női vízilabda válogatott a Világkupa görögországi selejtezőjének utolsó csoportmeccsén.
Debreceni továbbjutás a kupában
2025. jan. 16.
A kapuk előtt sokkal pontosabb DEAC hazai jégen is legyőzte Acélbikáinkat a Magyar Kupa negyedik fordulójában.
Miskolci öröm a hétközi fordulóban
2025. jan. 16.
Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a házigazda MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata az Extraliga szerda esti fordulójában.