DPASE: válogatott erősítés
A Dunaújváros PASE csapatánál folytatja pályafutását Vaskó Tamás. A tizenkétszeres válogatott védő másfél évre írt alá együttesünkhöz.
Komoly erősítést hajtott végre hátvédsorában a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata. Percekkel ezelőtt írta alá ugyanis másfél évre, 2016. június 30-áig szóló szerződését az együttes vezetésével Vaskó Tamás. A 30 éves bekk hivatásos pályafutását az Újpest FC-ben kezdte 2002-ben, ahonnan a 2004–2005-ös szezonban az Tatabányához került kölcsönbe, majd 2005-től ismételten Újpesten játszott. 2007-ben az angol Football League Championship rájátszásának döntőjébe jutó Bristol Cityben szerepelt kölcsönjátékosként, majd 2008 nyarán visszatért Újpestre.
A fővárosi lila-fehérek 2008 nyarán egy évre ismét kölcsönadták, ezúttal az olasz másodosztályban szereplő US Avellinonak, ám 2009 nyarától ismét Újpesten szerepelt, majd egy évvel később aláírt a Videotonhoz, mellyel bajnoki címet ünnepelhetett. 2012 nyarától Kecskeméten játszott, majd rövid mezőkövesdi kitérőt követően a Puskás Akadémia csapatához írt alá féléves szerződést. Az elmúlt év áprilisában oldalszalag-szakadást szenvedett, ám súlyos sérüléséből már felépült, így minden adott ahhoz, hogy a magyar válogatottban tizenkét alkalommal is szereplő védő komoly tartást adjon a DPASE védekezésének a tavaszi szezon küzdelmeiben.
A rovat további hírei: Sport
Álom maradt az elődöntő
2025. aug. 15.
Hatalmas csatában, ötméteresek után szenvedett vereséget a magyar U20-as női vízilabda válogatott a spanyolok elleni világbajnoki negyeddöntőben.
DSTV: látványos megméretés a pumpapályán
2025. aug. 14.
Izgalmas sportesemény otthona volt a Kalandpark területe az elmúlt szombaton. A pumpapályán rendezték meg a Pannon Pump Track kupafordulót, a lendületes eseményen fiatal versenyzők pattantak nyeregbe, gördeszkára és rollerre, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Hangkép.
Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n
2025. aug. 14.
Nem adott esélyt az ausztráloknak a két DFVE-játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság nyolcaddöntőjében.
Könnyed siker az edzőmeccsen
2025. aug. 14.
Bár nem kezdett jól, végül sima győzelmet aratott NB I/B-s vetélytársa ellen a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia felnőtt együttese szerdán este.
Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is
2025. aug. 13.
Extra klasszisokkal, brutálisan megerősödve, nagy célokkal kezdte meg nyári felkészülését a Pentele ASE, mely három osztályban is indít csapatot a következő idényben.
Vereség a görögöktől is
2025. aug. 13.
Csoportja negyedik helyén végzett a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.
DSTV: párosok versengése az MMK-ban
2025. aug. 12.
Rendszeresen visszatérünk az MMK-ba, ugyanis a Dunaújvárosi Darts Club sportolói ott mérkőznek meg időről időre. Az augusztusi nyári meleg sem tartotta vissza a versenyzőket, szép számmal akadtak táblára célzók a közelmúlt eseményén is. Hangkép.