Riportalanyunk 1968 óta lovagolja meg az éter hullámait. Egészen fiatalon kezdett rádióamatőrködni. Zsinka István a hadseregben is rádiós feladatot kapott.
- A hívójelem a HA4FV (1990-től), versenyjelem a HA4N, amit a Nemzeti Hírközlési Felügyelőségtől kértem. Ebben támogatott a Magyar Rádióamatőrök Szövetsége, pedig már nem vagyok tag, de ismernek, ismerik az elért eredményeimet. Ezt csak versenyeken használhatom, ezzel indultam egy hete hétvégén is. A lényege, minél több távoli összeköttetést teremteni Európában. A tengeren túli összeköttetés több ponttal jár. Egyébként itt az alkalom, hogy köszönetet mondjak társaimnak, HA4YV- Boór Jánosnak, HA4FV- Králik Györgynek, HG4HZ Hódos Zoltán rádiós konstruktőrnek.
Tavaly ebben a versenyben, low-powerben (100 Wattot jelent) indult az erősebb high-poweresek között, s a harmadik helyet szerezte meg.
- A hétvégén is körülbelül 440 összeköttetést sikerült elérnem. Ha azt nézzük, hogy a napfolttevékenységből jövünk kifelé picit (ez egy 11 éves periódus), akkor nem tudom, hogy a teljesítményem romlott, vagy a feltételeim, vagy én… Valahogy nem volt jó a terjedés. Régen sokkal több távol-keleti összeköttetést sikerült lértehozni, most sokkal több hazait. A terjedés bizonyos hullámsávokon olyan, mint a kutya vacsorája, le kell ülni, öt-hat órán keresztül fenekelni, fel sem állsz, s ha nem vigyázol, elfoglalják a frekvenciádat, mert olyan nyomulások vannak. Az engedélyem persze megengedné a másfél kW-ot is, de nincsen, csak egy 500-as, aztán az is megadta magát, így mentem tovább low-powerrel. A távolság négyzetével csökken a térerő – meséli, közben felhívja a figyelmemet arra, hogy egyik kezem azért legyen mindig hátul, nehogy valami kóborérintkezés folytán hirtelen leüljek, s megértsem végre, mit jelent számára az immár 21 éve Faraday-kalitkaként is működőd lakás. Oldásként meg csak annyit mond: „Ha egy tetőről levesznek egy kábelt, tégy a helyére egy antennát, amíg az emberek észre nem veszik, hogy nincs ott semmi.” Mindez nem mondható el a kalitkájáról, ahonnan a tetőantennáig könnyebb eljutni, mint a konyhába – ugyanakkor ülve körülnézve is bejárható a világ röpke órák alatt: nemzetek zászlai, gyalogtúrák jelvényei…
Megőrizni mindent?
- Hogy megőrzök-e mindent? Nem, de… még a régi csöves rádióm is megvan, a mostanira meg öt évet spóroltam, de megérte! A verseny úgy néz ki, hogy beülünk, egyfolytában ülünk, belehajlunk a rádióba és ebbe bele lehet halni, ha nem figyel oda az ember. Ismerek olyat, aki már így kiszállt. A nagy amerikai 48 órás versenyeken (ott is voltam már első, második, harmadik, a kategóriámban mindig benne vagyok az első négyben) már kötelező három részben elosztott pihenő, hat óránál kevesebbet nem pihenhetsz. Végre védik már az embert is a szabályok, mindensetre én túrázni kezdtem azért, hogy ellensúlyozzam ezt a sok üléssel járó hobbit.
Bejárta Somogyot, Tol-nát, Bakony ötven kilométer, Írott kő hetven kilométer, de a Kinizsi száz is benne volt (amelyen 1500 résztvevőből 800 feladta, de Zsinka nem), és menni kell – két perc alatt felsorolja szinte valamennyit, aztán a rádióra kanyarodva hozzáteszi:
– A túrázások alatt soha nem gondoltam, hogy feladom. Az a különbség az optimista és pesszimista ember közt, hogy az egyiknek több híre van. Én ezt szerelemből használom. Felteszem a fejhallgatót éjfélkor, belehallgatok, tolok egy-egy jelet a négy égtáj felé, és megyek tovább. Aztán nagy az Isten állatkertje, mert hívójel nélküliek is tolják ám, de olyankor lekapcsolom, s megyek tovább.

